Három kárpátaljai művész részesült magas magyar állami kitüntetésben

Három kárpátaljai művész részesült magas magyar állami kitüntetésben

09:57 Március 13, 2022

Közélet 1726 4 хвилини

Українська

Nemzeti ünnepünk alkalmából Kásler Miklóstól, Magyarország emberi erőforrások miniszterétől Szűcs Nelli Magyarország kiváló művésze díjat, míg Nagy Zoltán Mihály Magyarország Babérkoszorúja díjat, Matl Péter pedig Munkácsy Mihály-díjat vehetett át.

Matl Péter – Szűcs Nelli – Nagy Zoltán Mihály

Március 15. a korábbi és az utána következő évtizedek eszméivel, emócióival erősítette meg úgy a nemzetet, hogy kibírtuk a trianoni diktátumot és életben maradtunk – mondta Kásler Miklós a Pesti Vigadóban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak pénteki átadásán.

A díjátadón hatan vehették át a legjelentősebb magyar művészeti kitüntetést, a Magyarország Kiváló Művésze díjat, közöttük Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A hivatalos indoklás szerint: „A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként részesült a díjban.” Rajta kívül kiváló művész díjban részesült még Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas színművész, Kisfaludy András Balázs Béla-díjas rendező, producer, Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas karmester és Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes.

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült Nagy Zoltán Mihály József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A Magyarország Babérkoszorúja díj a legjelentősebb magyar irodalmi kitüntetés a Kossuth-díj után. A díjat a miniszterelnök adja át minden év március 15-én, legfeljebb 3 fő részére. Az elismerést általában olyan művészek kapják, akik mögött hosszú és szakmailag elismert pálya áll, így tulajdonképpen egy életműdíjnak tekinthető.

A Csonkapapiban élő neves kárpátaljai magyar író mellett idén Kontra Ferenc József Attila- és Márai Sándor-díjas költő, író, műfordító és Péntek Imre József Attila-díjas költő, kritikus, újságíró, szerkesztő is a Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át.

Matl Péter kárpátaljai szobrászművészt kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért tüntették ki Munkácsy Mihály-díjjal, amelyet Budapesten március 10-én vehetett át a Pesti Vigadóban. A díjat ugyancsak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára adta át.

Matl Péteren kívül Erdei Kvasznay Éva, Ernszt András, Koronczi Endre, Széchy Beáta, Szegedi Csaba és Veres Gábor kapta meg a rangos díjat.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a nemzeti ünnep alkalmából ezúttal is azokat tüntetik ki, akik teljesítményükkel hozzátettek a magyar örökséghez. „A kormány ezt a teljesítményt díjazza, a magyar nemzet nevében pedig köszönetet mondunk önöknek” – mondta a miniszter.

A díjazottaknak gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei