Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxODE4O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 265574
[content] =>
A hét elején Kolozsvárott egy masszázsszalon ázsiai alkalmazottai körében leprás megbetegedést diagnosztizáltak, majd pénteken újabb esetről számoltak be, éppen Románia az az ország, ahol a mai napig működik lepratelep.
A Tulcea megyében, Tichilești településen működő intézmény egy leprás betegek kezelésére és elszállásolására szolgáló kórház. A lepratelepet a 20. század elején építették, majd 1916-ban a Dobrudzsába bevonuló bolgár hadsereg lerombolta. 1928-ban újjáépítették, és azóta is működik, mint Románia egyetlen ilyen intézménye.

Ugyanakkor inkább szanatórium, mint a kifejezés régebbi jelentése szerint a betegek elszigetelésére szolgáló hely.
A sajtóbeszámolók szerint két éve még kilenc beteget kezeltek az intézményben.
A falu a leprakórház körül szerveződött, és lakóépületekből, kiszolgáló helyiségekből és temetőből áll. Nincsenek ipari vagy mezőgazdasági létesítmények.
A kórház lakóépületein kívül kertes házak is épültek, ahol egyes betegek zöldségeket termesztenek. Az ellátás nem zavartalan: 2018-ban az egyik alkalmazott a Facebookon kért élelmiszer- és egyéb adományokat a betegek számára.
A kommunista rendszer idején a kórház létét eltitkolták, az objektumot katonákkal őriztették.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részére minden évben azt jelentették, hogy a leprások száma nulla. 2005-ben a kórház egyik épületében európai uniós forrásokból öregotthont létesítettek. 2015-ben azt tervezték, hogy a leprakórházat szociális gondozó intézetté alakítják át, de ez nem valósult meg.
Egyébként bár a helyet Európa utolsó lepratelepeként emlegetik, egyes források szerint a 21. században még Ukrajna és Oroszország területén is voltak ilyen intézmények.
A légutakon keresztül terjedő mikobaktérium által okozott lepra egy régóta ismert fertőző betegség, amely azonban a nyugati országokban az életszínvonal és a higiéniai szint emelkedésével párhuzamosan spontán módon eltűnt.
Kezdetben a bőrt támadja meg, majd kezelés nélkül végül az idegeket is, és bénulást, végtagcsonkulást, valamint a szem károsodását okozhatja, ami vaksághoz vezethet. Rendkívül lassú lefolyása, tíz év vagy annál hosszabb lappangási ideje miatt a lepra nehezen kontrollálható húsz szegény országban, például Dél-Ázsiában és Afrikában, ahol endemikus.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint India a leginkább érintett ország (2013-ban több mint 127 000 új esetet fedeztek fel), a sorban a következők: Brazília (31 000 eset), Indonézia (17 000 eset) és két afrikai ország – Etiópia és a Kongói Demokratikus Köztársaság (3500, illetve 4500 új eset).
[type] => post
[excerpt] => A hét elején Kolozsvárott egy masszázsszalon ázsiai alkalmazottai körében leprás megbetegedést diagnosztizáltak, majd pénteken újabb esetről számoltak be, éppen Románia az az ország, ahol a mai napig működik lepratelep.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1765720200
[modified] => 1765674079
)
[title] => Romániában van Európa utolsó lepratelepe
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=265574&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 265574
[uk] => 265959
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 265575
[image] => Array
(
[id] => 265575
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep.webp
[original_lng] => 38688
[original_w] => 780
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep-768x433.webp
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep.webp
[width] => 780
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep.webp
[width] => 780
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep.webp
[width] => 780
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/nn-ticilesti-lepratelep.webp
[width] => 780
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1765886089:8
[_thumbnail_id] => 265575
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1446
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1765713017
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1765713017
[_algolia_sync] => 617461198000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 35992
[1] => 3114101
[2] => 1818
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lepra
[1] => lepratelep
[2] => Románia
)
)
[1] => Array
(
[id] => 265294
[content] =>
Éles vita alakult ki Romániában az igazságszolgáltatás függetlenségéről, miután a Recorder oknyomozó portál A foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmjében azt állította, hogy az igazságszolgáltatási rendszer csúcsvezetői adminisztratív módszerekkel akadályozzák a korrupt politikusok és befolyásos üzletemberek büntetőjogi felelősségre vonását.
Csütörtökön a bírák és ügyészek szakmai csúcsszerveként működő Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) „az igazságszolgáltatás destabilizálására irányuló kampány” részének nevezte az oknyomozó portálnak a rendszer problémáit taglaló dokumentumfilmjét.

A CSM bírói részlegének az Agerpres hírügynökség által ismertetett közleménye szerint az események időrendisége is igazolja, hogy az igazságszolgáltatás destabilizálására, a rendszernek és vezetőinek hiteltelenítésére irányuló kampány egy jól kidolgozott terv alapján zajlik.
A CSM szerint az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom aláásásának szándékáról árulkodik a Recorder lázító videóriportjának időzítése.
A film kedden vált elérhetővé, néhány órával azt megelőzően, hogy az alkotmánybíróságon szerdán napirendre tűzték a bírák és ügyészek különnyugdíjának lefaragásáról szóló kormánydöntés ellen emelt óvás megvitatását.
Rendkívüli sajtótájékoztatón igyekezett cáfolni csütörtökön a dokumentumfilmben megfogalmazott vádakat a bukaresti táblabíróság (CAB) vezetősége is, amelyről a filmben – névvel vagy névtelenül – megszólaltatott bírák és ügyészek azt állították:
a bírói tanácsok összetételének gyakori és önkényes módosításával szándékosan hátráltatta egyes korrupciós ügyek tárgyalását, egészen addig, amíg a bűncselekmények elévültek.
„Az utolsó két hét összehangolt történései a bírói hatalom eltiprását célozzák, ezért az igazságszolgáltatás függetlensége védelmében kötelességünk felhívni a média figyelmét, hogy a helyzet súlyosságára tekintettel fontos ellenőriznie a hamis vádak, manipulációs narratívák mögött álló valós tényeket” – mondta Liana Arsenie, a CAB elnöke.
Az instancia vezetője néhány konkrét ügyre is kitért, többek között az első fokon korrupcióért csaknem 12 év börtönbüntetésre ítélt Marian Vanghelie bukaresti ötödik kerületi polgármester esetére, aki végül egyetlen napot sem töltött le büntetéséből. Arsenie szerint ez azzal magyarázható, hogy amikor a bukaresti táblabíróságra került az elhíresült politikus dossziéja, az abban szereplő bűncselekmények már három éve elévültek.
A YouTube-videómegosztón közzétett kétórás dokumentumfilm nézettsége az első 24 órában meghaladta az egymilliót, csütörtök délben pedig már a kétmilliót. A Recorder filmjét a román közszolgálati televízió is bemutatta.
Szerda este az ország több bírósága előtt tüntetők követelték az igazságszolgáltatási rendszer reformját, a korrupció felszámolását és a bűnösök felelősségre vonását.
Ilie Bolojan miniszterelnök azt ígérte, hogy tanácsadói segítségével párbeszédet próbál kezdeményezni az igazságszolgáltatás csúcsszerveivel a Recorder ankétjában feltárt gondok orvoslása érdekében. Megjegyezte: reméli, hogy a bírák és ügyészek ugyanolyan élénken fognak részt venni a megoldáskeresésében, mint amilyen eltökélten kiálltak előjogaik – korkedvezményes nyugdíjazásuk és kiemelet különnyugdíjuk – védelmében.
Nicusor Dan államfő Facebook-bejegyzésben reagált a Recorder filmjére. Jelezte, hogy az elnöki hivatal jelentést készít az igazságszolgáltatási rendszer működéséről, ugyanakkor felhívást intézett a bírákhoz és ügyészekhez, hogy közvetlenül neki írjanak az általuk észlelt rendellenességekről, a javasolt megoldásokról. Az elnök – aki maga is több ízben bírálta a korrupció elleni harc hatékonyságának látványos visszaesését – úgy vélekedett: nem a politikusok, hanem bírák és ügyészek dolga megoldásokat találni az igazságszolgáltatás működését akadályozó gondokra.
[type] => post
[excerpt] => Éles vita alakult ki Romániában az igazságszolgáltatás függetlenségéről, miután a Recorder oknyomozó portál A foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmjében azt állította, hogy az igazságszolgáltatási rendszer csúcsvezetői adminisztra...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1765543800
[modified] => 1765528561
)
[title] => Egy dokumentumfilm miatt tüntetők követelték az igazságszolgáltatási rendszer reformját Romániában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=265294&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 265294
[uk] => 265450
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 265295
[image] => Array
(
[id] => 265295
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman.png
[original_lng] => 1371839
[original_w] => 1316
[original_h] => 828
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman-768x483.png
[width] => 768
[height] => 483
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman-1024x644.png
[width] => 1024
[height] => 644
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman.png
[width] => 1316
[height] => 828
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman.png
[width] => 1316
[height] => 828
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/roman.png
[width] => 1316
[height] => 828
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1765619012:8
[_thumbnail_id] => 265295
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1387
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1765521371
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1765521371
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1765521371
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 572449445002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 676119
[1] => 1818
[2] => 1062
)
[tags_name] => Array
(
[0] => igazságszolgáltatás
[1] => Románia
[2] => tüntetés
)
)
[2] => Array
(
[id] => 263033
[content] =>
Romániának fel kell készülnie a határai közelében zajló súlyos fegyveres konfliktus elhúzódására, az ezzel járó kockázatok kezelésére, és erősítenie kell nemzeti ellenállóképességét – állapította meg a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2026-ra szóló kockázatelemzése, amelyet hétfői ülésén vitatott meg a nemzetbiztonsági testület.
A számos témát érintő, több mint háromórás tanácskozás után kiadott közleményben a román elnöki hivatal úgy értékelte: növelni kell a román hadsereg harci képességét, és fel kell gyorsítani a román védelmi ipar „újjáélesztését”, azokkal a kiképzési és haderőfejlesztési programokkal összhangban, amelyeket Románia a többi NATO- és EU-tagállammal közösen bonyolít le. A reakcióképesség javítása a hadsereg alkotmányos, és a nemzetközi partnerekkel szemben is vállalt kötelezettsége, amihez elengedhetetlen a jól képzett aktív és tartalékos katonák számának növelése – állapította meg a dokumentum.

A CSAT hétfői ülése jóváhagyta az Európai Biztonsági Akcióprogram (SAFE) keretében lehívható, 16,7 milliárd eurót közelítő hitelkeret felhasználásáról szóló román pályázatot, amelyet a héten továbbítanak Brüsszelnek. Az összeg 75 százalékát Románia a haderő, közbiztonság és polgári védelem erősítéséhez szükséges felszerelések beszerzésére akarja fordítani, azzal a feltétellel, hogy a legjelentősebb projekteknél – szuverenitási és nemzetbiztonsági megfontolásból – legalább 50 százalékban a hazai gyártás is kikötés legyen. A keretösszeg maradék 25 százalékából a keleti országrészben épülő A7-es autópályát építenék tovább Pascanitól az ukrán (Siret), illetve a moldovai (Ungheni) határig.
A CSAT elfogadta a májusban megválasztott Nicusor Dan államfő megbízatásának időszakára vonatkozó, 2025–2030 közötti védelmi stratégia tervezetét. Az elnöki hivatal honlapján november 12-én közzétett, és első ízben közvitára bocsátott 40 oldalas nemzetbiztonsági dokumentum véglegesítésénél figyelembe vették a beérkezett javaslatokat is.
[type] => post
[excerpt] => Romániának fel kell készülnie a határai közelében zajló súlyos fegyveres konfliktus elhúzódására, az ezzel járó kockázatok kezelésére, és erősítenie kell nemzeti ellenállóképességét – állapította meg a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2026-ra szól...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1764095160
[modified] => 1764055706
)
[title] => Elhúzódó háborúra készül Románia
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=263033&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 263033
[uk] => 263152
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 263034
[image] => Array
(
[id] => 263034
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870.jpg
[original_lng] => 538087
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/romanian-soldier-789870.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1764160694:2
[_thumbnail_id] => 263034
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1881
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1764087966
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1764087967
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1764087967
[_algolia_sync] => 579760914000
[_oembed_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] =>
[_oembed_time_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] => 1769717240
[_oembed_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] =>
[_oembed_time_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] => 1772716812
[_oembed_8cad9e65cc815cc19197a3019e7048e4] =>
[_oembed_time_8cad9e65cc815cc19197a3019e7048e4] => 1782025899
[_oembed_f3e0c7f28b90d5e659975b5b0ddc71f1] =>
[_oembed_time_f3e0c7f28b90d5e659975b5b0ddc71f1] => 1784545985
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 13529
[1] => 44769
[2] => 1818
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felkészülés
[1] => háború
[2] => Románia
)
)
[3] => Array
(
[id] => 260336
[content] =>
Hatósági fellépést vár a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet, miután a fasiszta legionárius mozgalom ismert költőjének versét énekelték el a múlt héten átadott román Nemzeti Székesegyházban – nyilatkozott vasárnap Alexandru Florian, az intézet igazgatója a G4Media hírportálnak.
Elmondta: elvárja, hogy a román hatóságok hivatalból indítsanak bűnvádi eljárást az ügyben a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését előíró jogszabály alapján. A G4Media azt követően kérdezte a holokausztkutató intézet vezetőjét, hogy a világ legnagyobb ortodox keresztény templomának minősülő bukaresti székesegyházban csütörtökön a fasiszta legionárius mozgalom propagandistájának tartott Radu Gyr versének sorait énekelte az ortodox patriarchátus gyermekkórusa.

Az erről készült videófelvételt az ortodox egyház hírügynöksége is megosztotta. Alexandru Florian hozzátette: elvárja, hogy a védelmi miniszter, a román királyi család és a román ortodox egyház is elhatárolódjon a történtektől, mert az ő tagjaik szintén részt vettek a katonalelkészek napja alkalmából megrendezett eseményen.
A történtek ellen Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője is tiltakozott Facebook-oldalán. A parlamenti képviselő rámutatott: Radu Gyr a legionárius, vasgárdista mozgalom propagandistája, a Vasgárda pedig „fasiszta szekta, gyilkos ideológia volt”.
„Most a múlt sötét hangja kapott szót a katedrálisban, méghozzá a gyermeki ártatlanság mögé rejtve” – mutatott rá. Hozzátette, hogy a történteket nem lehet kimagyarázni.
„Ez nem botlás, hanem morális összeomlás, amikor a szent hely és az ártatlanság válik a múlt bűneinek díszletévé” – fogalmazott Csoma Botond.
Adrian Agachi, a román ortodox egyház szóvivője a G4Mediának azt válaszolta, hogy a kifogásolt dal szövege nem népszerűsít egyetlen politikai doktrínát vagy totalitárius rezsimet sem. Meglátása szerint felmerül a gyanú, hogy a hírportál az egyházat hitétől és tanításaitól idegen politikai tanokkal akarja társítani. A román ortodox egyház vasárnap esti közleménye szerint a csütörtöki eseményen elhangzott Van egy országunk (Avem o tara) című verset „teljesen hibásan” tulajdonítják az utóbbi években Radu Gyrnek. A vers egyébként az irodalmi gyűjtőportálokon is Gyr költeményeként jelenik meg.
Hangsúlyozták továbbá, hogy a szöveg nem népszerűsít egyetlen totalitárius politikai doktrínát sem. „Az ortodox egyházhat szélsőséges ideológiákkal társító kísérlet teljesen alaptalan, főleg, hogy a román patriarchátus sorozatosan kifejezte: határozottan elhatárolódik minden olyan mozgalomtól, amely a gyűlöletet és erőszakot, az idegengyűlöletet és rasszizmust népszerűsíti, melyek ellentétesek a keresztény tanítással és hittel” – írták. Hozzátették, hogy a patriarchátus tisztában van az érvényes törvényekkel és teljes egészében tiszteletben tartja azokat. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) dokumentumai szerint
Radu Gyr (eredeti nevén Radu Stefan Demetrescu) a fasiszta legionárius mozgalom költője és rövid időre parancsnoka is volt.
1945-ben háborús bűnökért ítélték el, majd 1956-ban szabadon engedték. 1958-ban újra börtönbe került legionárius tevékenység miatt. Verseit a legionárius ideológia népszerűsítésére írta, rendezvényeken szavalta, de sokszorosították és felvételről is sugározták őket. Romániában sajtóbeszámolók szerint az ortodox egyház több rendezvényén is volt már rá példa, hogy a Vasgárda vezéralakjaitól idéztek vagy éppen rájuk emlékeztek.
[type] => post
[excerpt] => Hatósági fellépést vár a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet, miután a fasiszta legionárius mozgalom ismert költőjének versét énekelték el a múlt héten átadott román Nemzeti Székesegyházban – nyilatkozott vasárnap Alexandru Florian, az ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1762188600
[modified] => 1762168168
)
[title] => Antiszemita, magyarellenes költő versét szavalták el a bukaresti bazilika átadásán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=260336&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 260336
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 260337
[image] => Array
(
[id] => 260337
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom.png
[original_lng] => 1648039
[original_w] => 1313
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom-768x480.png
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom-1024x640.png
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom.png
[width] => 1313
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom.png
[width] => 1313
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/templom.png
[width] => 1313
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1762160969:12
[_thumbnail_id] => 260337
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1710
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1762160973
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1762160973
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1762160973
[_algolia_sync] => 486847391001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2590430
[1] => 2590431
[2] => 2590432
[3] => 1818
)
[tags_name] => Array
(
[0] => antiszemita költő
[1] => Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet
[2] => Radu Gyr
[3] => Románia
)
)
[4] => Array
(
[id] => 259537
[content] =>
Jászvásárban néhány tucatnyi ember kifütyülte a román elnököt, Nikuşor Dan-t, mielőtt részt vett volna egy ünnepi ceremónián a Nemzeti Színháznál – számolt be a Hotnews.ro.
Dan péntek délután érkezett Jászvásárba, hogy részt vegyen az Alexandru Ioan Cuza Egyetem és a George Enescu Nemzeti Művészeti Egyetem alapításának 165. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Amikor az elnök kiszállt a gépkocsiból a színház bejáratánál, néhányan a tömegből „Szégyen”, „Áruló”, „Menj Ukrajnába!”, „Te vagy a leggyengébb elnök” kiáltásokkal fogadták.
Nikuşor Dan intett a tömegnek, majd belépett a színház épületébe, nem reagálva a kiabálásokra.
Az elnök közvetlenül Brüsszelből érkezett Jászvásárba egy C-27J Spartan katonai repülőgépen, miután részt vett az Európai Tanács ülésén. A gép 13:00-kor szállt le Jászvásárban.
[type] => post
[excerpt] => Jászvásárban néhány tucatnyi ember kifütyülte a román elnököt, Nikuşor Dan-t, mielőtt részt vett volna egy ünnepi ceremónián a Nemzeti Színháznál.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1761572820
[modified] => 1761561365
)
[title] => „Menj Ukrajnába!” – kifütyülték a román elnököt Jászvásárban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=259537&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 259537
[uk] => 259280
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 259281
[image] => Array
(
[id] => 259281
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643.png
[original_lng] => 206411
[original_w] => 330
[original_h] => 263
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643-300x239.png
[width] => 300
[height] => 239
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643.png
[width] => 330
[height] => 263
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643.png
[width] => 330
[height] => 263
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643.png
[width] => 330
[height] => 263
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643.png
[width] => 330
[height] => 263
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/2025-10-24-231643.png
[width] => 330
[height] => 263
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1761554166:5
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1761554006
[_thumbnail_id] => 259281
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2321
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1761554168
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761554548
[_algolia_sync] => 471821483001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1096242
[1] => 2584414
[2] => 1818
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kifütyülés
[1] => Nikuşor Dan
[2] => Románia
)
)
[5] => Array
(
[id] => 258768
[content] =>
Ukrajna, Magyarország, Románia és Szlovákia a jövőben együtt fog küzdeni a határokon átterjedő, állatok által hordozott fertőző betegségek visszaszorításáért. Erről tanácskoztak az adott országok szakemberei Kisvárdán. Jelenleg a veszettség az, amely a legjobban terjed a régióban. A „Protect” program kiemelt feladata, hogy erősítse a zoonózisokra vonatkozó járványügyi felkészültséget és az együttműködést.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna, Magyarország, Románia és Szlovákia a jövőben együtt fog küzdeni a határokon átterjedő, állatok által hordozott fertőző betegségek visszaszorításáért.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1761064140
[modified] => 1761062167
)
[title] => Együttműködés az állatok által hordozott fertőzések megfékezéséért (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=258768&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 258768
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 258769
[image] => Array
(
[id] => 258769
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379.jpg
[original_lng] => 129608
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/maxresdefault-2025-10-21t145406379.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1761051369:16
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761051314
[_thumbnail_id] => 258769
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1440
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761053348
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1761053348
[_algolia_sync] => 459623606001
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761149353
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764518905
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764518905
[_oembed_b4b7066bea54f079896f68d963b6f302] =>
[_oembed_time_b4b7066bea54f079896f68d963b6f302] => 1766917081
[_oembed_778e7c7ba27c798b9860144c61561362] =>
[_oembed_time_778e7c7ba27c798b9860144c61561362] => 1770966306
[_oembed_1111f7453778efc3cefce0de213aa14c] =>
[_oembed_time_1111f7453778efc3cefce0de213aa14c] => 1771589758
[_oembed_dd00d0c3cf8c2b9f92252a6df37d6ddc] =>
[_oembed_time_dd00d0c3cf8c2b9f92252a6df37d6ddc] => 1771853113
[_oembed_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] =>
[_oembed_time_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] => 1783599147
[_oembed_bcc3c22b975c5d8daa89298d7811c123] =>
[_oembed_time_bcc3c22b975c5d8daa89298d7811c123] => 1783599147
[_oembed_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] =>
[_oembed_time_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] => 1784541065
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1372
[1] => 2349
[2] => 24877
[3] => 298
[4] => 2548876
[5] => 1818
[6] => 2553
[7] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => állatok
[1] => együttműködés
[2] => fertőzések
[3] => Magyarország
[4] => Protect
[5] => Románia
[6] => Szlovákia
[7] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 258505
[content] =>
Moldovában október 20-31-ke között közös hadgyakorlatot tart a moldovai és a román hadsereg – Joint Combined Exchange Training–2025 (JCET) elnevezéssel – számolt be a NewsMaker a moldovai védelmi minisztérium közleményére hivatkozva, írta a Jevropejszka Pravda.
A kiképzés a Nemzeti Hadsereg 2025-re vonatkozó Kiképzési tervének része, és a két ország katonái közötti együttműködés ebben a formátumban 2009 óta folyamatban van. A minisztérium adatai szerint a honvédeket a Nemzeti Hadsereg oktatói központjaiban fogják kiképezni.

„A forgatókönyv szerint a honvédek lövészetet tanulnak, az állóképességet fejlesztő gyakorlatokat végeznek, valamint katonai orvosi tréninget is kapnak. Ezenkívül a tisztek, őrmesterek és katonák ejtőernyős ugrásokat hajtanak végre – felhúzókötéllel és szabadesésben – az MC-6/T11R, Safire és Sigma rendszereket használva”, jelentette a Védelmi Minisztérium.
A Védelmi Minisztérium arra figyelmeztetett, hogy a hadi technika az ország közútjain fog mozogni – a katonai egységektől a kiképzőközpontokig. A minisztérium képviselői tisztázták, hogy a gyakorlatok a Nemzeti Hadsereg 2025-ös éves kiképzési tervének keretében zajlanak.
[type] => post
[excerpt] => A románok közel 75%-a úgy véli, hogy az ukrajnai háború nagyon nagy vagy meglehetősen nagy mértékben érinti Romániát. Ezt bizonyítják az Inscop Research felmérésének eredményei, amelyet a Digi24 tett közzé, írta a Jevropejszka Pravda.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758320580
[modified] => 1758280652
)
[title] => A románok háromnegyede úgy véli, hogy az ukrajnai háború közvetlenül érinti országát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=254760&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 254760
[uk] => 254660
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 254661
[image] => Array
(
[id] => 254661
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1.jpg
[original_lng] => 34164
[original_w] => 1200
[original_h] => 629
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1-1024x537.jpg
[width] => 1024
[height] => 537
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 629
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 629
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/f390b75-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 629
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1758269853:12
[_thumbnail_id] => 254661
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2786
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1758309787
[_algolia_sync] => 403179929002
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1762354980
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1762354980
[_oembed_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] =>
[_oembed_time_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] => 1768154077
[_oembed_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] =>
[_oembed_time_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] => 1768497843
[_oembed_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] =>
[_oembed_time_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] => 1772732816
[_oembed_8cad9e65cc815cc19197a3019e7048e4] =>
[_oembed_time_8cad9e65cc815cc19197a3019e7048e4] => 1781522106
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 44769
[1] => 1985
[2] => 1818
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború
[1] => közvélemény-kutatás
[2] => Románia
)
)
[9] => Array
(
[id] => 253179
[content] =>
Ukrajna, Magyarország, Románia és Szlovákia közös partnerségi programot indít PROTECT néven. A résztvevő országok közösen dolgozzák ki a járványokra, a veszélyes vírusok és bakteriális fertőzések terjedésére adott válaszreakciók algoritmusát a határ menti térségekben. A program az Interreg Next projekt keretében valósul meg, az európai unió finanszírozásával. A teljes költségvetés több mint 1 millió 150 ezer euró. A kétnapos nyitókonferencián közel ötven szakember vett részt különböző országokból és tevékenységi területekről. A projekt a határ menti régiókban a vírusos és bakteriális fertőzések elleni küzdelemre irányuló közös erőfeszítések kezdetét jelzi.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna, Magyarország, Románia és Szlovákia közös partnerségi programot indít PROTECT néven.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1757002620
[modified] => 1757001565
)
[title] => Négy szomszédos ország határmenti régiói „Protect” néven új programot indítanak (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=253179&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 253179
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 253180
[image] => Array
(
[id] => 253180
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660.jpg
[original_lng] => 101473
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/maxresdefault-2025-09-04t145723660.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1756990768:16
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1756990712
[_thumbnail_id] => 253180
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2918
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 372492372002
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1756991859
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1756991859
[_oembed_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] =>
[_oembed_time_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] => 1756991859
[_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] =>
[_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1757003003
[_oembed_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] =>
[_oembed_time_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] => 1758780546
[_oembed_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] =>
[_oembed_time_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => 1758780546
[_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] =>
[_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1758780546
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763213963
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763746802
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1763924547
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763924548
[_oembed_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] =>
[_oembed_time_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] => 1766445762
[_oembed_bf0b0c88c41a6dde86b8a9403afd6002] =>
[_oembed_time_bf0b0c88c41a6dde86b8a9403afd6002] => 1766747667
[_oembed_1111f7453778efc3cefce0de213aa14c] =>
[_oembed_time_1111f7453778efc3cefce0de213aa14c] => 1771336874
[_oembed_803e042f16015b4539ad19e4920ce880] =>
[_oembed_time_803e042f16015b4539ad19e4920ce880] => 1774101073
[_oembed_c9eca05ea4c0140d987cbb2a8ec36efe] =>
[_oembed_time_c9eca05ea4c0140d987cbb2a8ec36efe] => 1776924220
[_oembed_12b0caea1ecbb0d6d9102e3a36e9b8f3] =>
[_oembed_time_12b0caea1ecbb0d6d9102e3a36e9b8f3] => 1779386747
[_oembed_ce09b8494459f7ff0b7f6c3ac7dcd5a5] =>
[_oembed_time_ce09b8494459f7ff0b7f6c3ac7dcd5a5] => 1780488828
[_oembed_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] =>
[_oembed_time_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] => 1784053797
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 33
[6] => 25
[7] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
[6] => Videók
[7] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2504119
[1] => 2504130
[2] => 2504118
[3] => 4933
[4] => 298
[5] => 1818
[6] => 2553
[7] => 291
[8] => 18693
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „Protect”
[1] => bakteriális fertőzések
[2] => határmenti régió
[3] => járvány
[4] => Magyarország
[5] => Románia
[6] => Szlovákia
[7] => Ukrajna
[8] => vírusok
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1818
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1818
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Románia (2 Oldal)