A mai szupererős és meglehetősen vékony, néhány esetben pedig már összehajtható okostelefonoknak köszönhetően kifejezetten produktívak lehetünk a mindennapok során, egészen addig, míg egy merülőfélben lévő akkumulátor keresztbe nem tesz a számításainknak – ekkor ugyanis elszabadulhat a pokol.
Azt, hogy a készülék meddig bírja egy töltéssel, számtalan tényező befolyásolja, kezdve az akkumulátor méretétől a mobilon futó rendszeren át, egészen addig, hogy milyen alkalmazások vannak rá telepítve. Korábban már megnéztük, hogy rendszerszinten milyen változtatásokat tehet a hosszabb üzemidő érdekében, egy felmérésnek köszönhetően pedig most az is kiderült, hogy mely appok terhelik meg leginkább okostelefonunkat.
Mint azt már bizonyára ön is észrevette, manapság már mindenre talál egy alkalmazást, az App Store és a Google Play appok millióival van feltöltve, melyek között természetesen játékokat is találhatunk. Nem meglepő módon aktív használat közben ezek merítik a legjobban a készülékeket, hiszen a játékok veszik leginkább igénybe a telefonok grafikus chipjeit. De mi a helyzet a hétköznapok során használt többi appal?
A pCloud nevű kutatócég felmérése alapján a különböző produktivitást elősegítő és a közösségimédia-alkalmazások a legkárosabbak a mobilok üzemidejére. Listájukat három különböző szempont figyelembevételével állították össze:
az alkalmazások által igénybe vett hardverek (például GPS vagy kamera) mennyisége és intenzitása;
a sötét mód használata, mely OLED-kijelzős mobilok esetében meglepő mennyiségű akksiidőt takaríthat meg;
illetve az elhasznált töltöttség mennyisége bizonyos időn belül.
A három szempont figyelembevételével a kutatócég a 100 legnépszerűbb alkalmazást vizsgálta, ezek közül nevezték meg azt a tízet, melyek a lista legelején végeztek – kiérdemelve ezzel a pCloud szerint az „akkumulátorgyilkos” jelzőt, írja a GizChina. Az első tíz helyen végzett alkalmazás tehát a következő:
Fitbit
Uber
Skype
Facebook
Airbnb
Instagram
Tinder
Bumble
Snapchat
WhatsApp
Mint az látható, meglehetősen népszerű alkalmazások végeztek a lista elején, a Facebook és az Instagram szinte biztosan ott van a legtöbb mobilozó telefonján, de a Tinder, a Snapchat és a WhatsApp is kifejezetten népszerűnek számít idehaza. Az Uber miatt nem kell aggódnunk, azt ugyanis 2016-ban kiűzték a taxisok az országból, de a Fitbit, a Skype, az Airbnb és a Bumble nevű társkereső sem nevezhető közönségkedvencnek.
KiLemerítő szerelem
Mint az a felmérésből kiderült, a közösségimédia- és társkeresőappok messze a legkárosabbak a telefonok üzemidejére – utóbbiak úgy játszanak az akkumulátor töltöttségével, mint az azokon fellelhető emberek az érzelmeinkkel. A legelőkelőbb helyen a Tinder, a Bumble és a Grindr szerepelt, melyek átlagosan 11 hardveres erőforrást használnak (kamera, mikrofon, helymeghatározás, wifi stb.), a sötét mód hiánya miatt pedig mindhárom alkalmazás használata energiaigényesebb, ez pedig felgyorsítja az akkumulátor merülését.
Így spórolhat az akkumulátor töltöttségével
Az első és legegyszerűbb dolog, amit tehet, az az, hogy átnézi a letöltött alkalmazásainak listáját és kiválogatja azokat, melyekre már nincs szüksége – gyakran beleesünk ugyanis abba a hibába, hogy egyetlen használat miatt letöltünk egy appot, amit aztán elfelejtünk letörölni. Ezzel nemcsak tárhelyet spórolhat meg, hanem a háttérben történő folyamatos frissítések kiiktatásával az akkumulátort is kímélheti.
Mivel mi magunk az alkalmazásokon sokat nem tudunk változtatni, az előbbi példa mellett az egyetlen dolog, ami tehet, az az, hogy kevesebbet használja őket. Amennyiben ezzel problémája akad, de mindenképp szeretne változtatni szokásain, készüléke beállításai között, a képernyőidő ismertetésénél korlátozásokat is beállíthat arra, hogy bizonyos alkalmazásokat napi szinten maximum hány órán keresztül böngészhessen.
Az ukrán fővárosban péntek reggel 450 000 lakásban nem volt áram, Vitalij Klicsko polgármestere ezért arra kéri Kijev lakosságát, hogy lehetőség szerint takarékoskodjanak az elektromos energiával – számolt be az rbc.ua hírportál a városvezető Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint Klicsko azt írta: „ma reggelre 450 ezer fogyasztó, vagyis kijevi lakosok otthonai voltak áram nélkül. Ez másfélszer annyi, mint a megelőző napokban.” Megjegyezte, hogy a stabilizációs leállások azért köveztek be, mert túlterhelt lett az ország energiarendszerének központi csomópontja.
„Minden fővárosi lakoshoz fordulok: takarékoskodjanak az árammal, amennyire csak lehet, mert a helyzet továbbra is nehéz!” – szólított fel Vitalij Klicsko.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában folytatódnak az áramszünetek. Ma az ország 10 megyéjében és Kijevben lesznek tervezett áramszünetek.
Eközben Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök esti videoüzenetében felhívást intézett az energiavállalatokhoz, hogy gondoskodjanak a minőségi kommunikációt a fogyasztókkal, mivel „az áramszüneteknek kiszámíthatóknak kell lenniük”.
Like millions of Ukrainians, our @USEmbassyKyiv team is once again taking shelter as Russia continues its callous and barbaric missile strikes on the people of Ukraine in an effort to leave the country cold and dark as we approach winter.
#Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack. ?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further. The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Nemcsak az állami intézmények, hanem a vállalkozások és a háztartások is számíthatnak új takarékossági szabályokra, amelyeket szeptemberben vezetnek majd be, egyelőre február végéig Németországban.
Megtilthatják az üzletek üzemeltetőinek Németországban, hogy nyitva tartsák az utcára nyíló helyiségek bejáratait a fűtési szezonban – írta a Bild című lap egy készülő energiatakarékossági intézkedéscsomagra hivatkozva, amelyet a szerdai kormányülésen fogadhatnak el. A beszámoló szerint az energiaellátás biztonságának fenntartásáról a szövetségi gazdasági minisztériumban kidolgozott javaslat alapján nemcsak az állami intézmények, hanem a vállalkozások és a háztartások is számíthatnak új takarékossági szabályokra, amelyeket szeptemberben vezetnek majd be, egyelőre február végéig.
Így a kormány várhatóan megtiltja, hogy áram vagy földgáz felhasználásával fűtsék a magántulajdonú lakóingatlanokban üzemeltetett medencéket. Az uszodákra, rehabilitációs központokra, szállodákra nem vonatkozik majd az új szabály. Az üzletek, kereskedelmi ingatlanok fűtéséről a tervezetben kiemelték, hogy az állandóan nyitott ajtók miatt a hő „ellenőrizetlenül távozhat”. Ezért a vészkijáratokat, menekülési útvonalakat kivéve tilos lesz állandóan nyitva tartani a szabadba nyíló ajtókat.
Ezekben a helységekben nem szabad majd fűteni
A közintézmények fűtéséről részletes szabályrendszert dolgoztak ki. Így például egyáltalán nem szabad majd fűteni a bejárati előcsarnokokban, várótermekben és minden olyan helyiségben, amely nem állandó tartózkodásra szolgál. Az állandó tartózkodásra való helyiségekben a munka jellegéhez igazítják a szabályokat, így a túlnyomórészt ülő tevékenységekre használt helyiségeket legfeljebb 19 Celsius fokra szabad majd felfűteni, és legfeljebb 12 Celsius fok lehet mindenütt, ahol nehéz fizikai munkát végeznek. A kórházakban, iskolákban, bentlakásos otthonokban és egyéb szociális intézményekben nem kell lejjebb állítani a fűtést. A tervek között szerepel az is, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani.
Robert Habeck gazdasági miniszter, alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, mert
Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával „gazdasági háborút” folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Franciaországban a közeljövőben rendeletekkel kötelezik a légkondicionált üzleteket arra, hogy tartsák becsukva ajtóikat és csökkentsék a világító reklámokat az energiatakarékosság érdekében – közölte a francia energiaügyi miniszter.
Agnés Pannier-Runacher a Journal du Dimanche című francia vasárnapi lapban megjelent interjúban elmondta, hogy a következő napokban két rendeletet fog kiadni.
Az első a városok méretétől függetlenül általánossá teszi a fényreklámok tilalmát hajnali 1 és 6 óra között, kivéve a repülőtereket és a pályaudvarokat.
A második megtiltja majd, hogy az üzletek ajtaja nyitva legyen, amíg a légkondicionáló és a fűtés működik – tette hozzá a tárcavezető.
„Az ajtók nyitva hagyása húsz százalékkal több energiafogyasztást jelent, és […] ez abszurd” – vélekedett.
Elsötétítés
Július közepén, amikor Franciaországban rendkívüli hőhullám alakult ki, több városban, például Lyonban, Besanconban és Párizsban is az önkormányzatok elrendelték, hogy a légkondicionált üzletek bírság terhe mellett csukják be bejárataikat.
A kormány azt tervezi, hogy ezt a tilalmat kiterjeszti az egész országra. Akár 750 eurós bírságra is számíthat, aki nem tartja be a rendelkezést, de kezdetben inkább a boltosok tájékoztatására összpontosítanak majd a hatóságok.
A fényreklámokra vonatkozó jelenlegi szabályozás különbséget tesz a 800 ezernél több vagy kevesebb lakosú városok között: Franciaországban a 800 ezernél kevesebb lakosú városokban hajnali 1 és 6 óra között tilos a fényreklám bekapcsolása. A nagyobb lakosságú településeken jelenleg a helyi reklámszabályozás az irányadó.
A hatályos törvény már most is előírja, hogy a kivilágított cégtáblákat és a kirakatok fényeit éjjel 1 órától ki kell kapcsolni.
Le béluga a été sorti de l’eau après de longues heures de préparation et d’efforts. Bravo aux équipes impliquées d’avoir relevé ce défi.Les premiers examens médicaux ont été faits, les résultats seront bientôt connus. Le béluga va maintenant prendre la route vers Ouistreham. pic.twitter.com/Vc8aBMKf6r
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
Los musulmanes en Francia ahora establecen nuevas reglas para las mujeres:
1. Prohibición de conducir 2. No utilizar las redes sociales 3. No se permite ropa corta. 4. Sin derecho a trabajar. 5. Prohibición de asistir a recintos deportivos mixtos.pic.twitter.com/LP58z3kLWj
🔴 Aubervilliers (93) || Les élèves, du lycée Le Corbusier, ont bloqué l’établissement pour protester contre le manque de professeurs depuis le début de l’année scolaire. pic.twitter.com/W1LO5Qg84F
#Démographie | Au 1er janvier 2026, la population résidant en France est estimée à 69,1 millions d’habitants : 66,8 millions en France métropolitaine et 2,3 millions dans les départements d’outre-mer. La population augmenterait de 0,25 % sur un an. 👉 https://t.co/bFFoPzmFoDpic.twitter.com/OlhN8c7dNs
📈 Plus de décès (635000) que de naissances (621300) sur 12 mois en France Métropolitaine: le solde naturel est **négatif** pour le 5ème mois consécutif, et pour la 1ère fois depuis la 2ème guerre mondiale. https://t.co/PaOPJyEbCspic.twitter.com/Z1ZMakMEMz