Az országos tiszti főorvos kifejtette, hogy csupán a magas láz még nem ok a mentők kihívásának.
Ukrajna egészségügyi minisztériumánál közölték, hogy a koronavírus fertőzéses esetek számának növekedése miatt hirtelen megnőtt a mentőszolgálathoz beérkező hívások száma. A szaktárcánál megjegyezték, hogy hívások egy része indokolatlan. Ihor Kuzin, Ukrajna országos tiszti főorvos ismertette, mely esetekben kell a mentőorvosok segítségét kérni. Egyben megjegyezte, az elmúlt nap folyamán az országban a „mentők” 55 ezer hívást kaptak.
„A túl sok hívás miatt a valóban orvosi ellátásra szoruló betegek meghalhatnak”, emelte ki a tiszti főorvos. Kuzin elmondta: a mentőorvosok kihívása mellkasi fájdalom, légzési elégtelenség valamint 92%-nál alacsonyabb szaturáció esetében indokolt. A tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy azok a személyek, akiknél enyhe tünetek tapasztalhatóak és nincsenek krónikus betegségei, otthon is kezelhetik magukat. A betegség tünetei átlagosan a fertőzést követően 5-6 napon belül jelentkeznek, a lappangási időszak akár 14 napig is eltarthat.
A koronavírus fertőzés megelőzése érdekében az Egészségügyi Minisztérium az alábbiakat javasolja a lakosságnak:
ne látogasson olyan régiókat, ahol a magas a Covid-betegek száma;
viseljen maszkot;
gyakran mosson kezet;
többet sétáljon a friss levegőn, távol az emberektől;
gyakori szellőztetés;
felső légutak nyálkahártyáját sóoldattal való hidratálása.
Ukrajnában egy hét alatt több mint 1,5 millió oltást végeztek, a beadott védőoltások száma az országban megközelíti a 16 milliót.
Do tej pory w grupie ponad 5,5 mln zaszczepionych jedynie 51 tys osób wykazało dodatni wynik testu na #COVID19, czyli 0,9%. Ponad połowa tych zakażeń nastąpiła w okresie do 14 dni po pierwszej dawce. Oznacza to w uproszczeniu, że poziom ochrony przekracza 99%.#szczepimysiepic.twitter.com/qDnBtL8lw1
COVID 2/187. Hétfőtől minden magyar regisztrálhat oltásra, éljen bárhol is // From Monday, all Hungarians can register for vaccination, wherever they may live
Ha az ukránok három héten át betartanák a maszkviselés szabályait, akkor az ország három hét alatt kikerülne a Covid-19-pandémiából – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos közegészségügyi főorvos vasárnap interjúban, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A helyettes tárcavezető egy tévécsatorna interjúműsorában elmondta, hogy egyetért annak az amerikai vizsgálatnak az eredményével, ami azt mutatta, hogy a maszkviselés szabályainak betartásával leküzdhető a járvány. A kutatás bebizonyította, hogy amennyiben minden ember három héten át viselné a védőmaszkot anélkül, hogy levenné, legyőzhető lenne a koronavírus-járvány – emlékeztetett. A nézőket felszólítva hozzátette: „ne vegyék le a védőmaszkot, viseljék, és túljutunk a járványon.”
Ljasko a maszkviselésen kívül arra is mindenkit felhívott, hogy mosson gyakran kezet szappannal, vagy használjon kézfertőtlenítőt, és kerülje a csoportosulásokat. Javasolta továbbá, hogy az emberek ne csak a koronavírus ellen oltassák be magukat, hanem más veszélyes betegségek ellen is.
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Az ukrán Egészségügyi Minisztérium nyár elején Covid-19 elleni oltási központok megnyitását tervezi a milliós nagyságú városokban – közölte Viktor Ljasko, országos tiszti főorvos, egészségügyi miniszterhelyettes.
„A milliós lakosságú városokban, Kijev, Lviv, Harkiv, Zaporizsja, nagy oltási központokat akarunk létrehozni. Az ilyen nagy városokban indokolt” – jelentette be szombaton az újságíróknak.
Ljasko megjegyezte, hogy egy ilyen központ, többek között Kijevben, napi 10 000 ember beoltását tudja elvégezni.
Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy az ilyen központokat csak akkor érdemes felállítani, ha elegendő oltóanyag van.
Ljasko elmondása szerint jelenleg „az ilyen központok működésének algoritmusán dolgoznak”.
Az első oltási központok megnyitását, figyelembe véve a vakcináció ütemtervét, június-júliusra tervezik
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
A világjárvány kezdete óta a Covid-19 koronavírus áldozatainak száma meghaladta az egymillió embert. Ezt a Johns Hopkins Egyetem adatai bizonyítják, amelynek térképe a koronavírus betegek és áldozatainak számát mutatja világszerte.
Az áldozatok fele négy országban volt: az Egyesült Államokban – az áldozatok több mint 20%-a, Brazíliában – több mint 14%-a, Indiában – majdnem 10%-a, Mexikóban – csaknem 8%-a.
Ugyanakkor többször megkérdőjelezték Irán és Kína által szolgáltatott, az áldozatokra vonatkozóstatisztikát, ahol a hivatalos adatok szerint 4739 ember halt meg a koronavírusban. A tudósok a közeljövőben nem számítanak a járvány áldozatainak számának csökkenésére.
„Nem látjuk, hogy csökkenne az elhalálozás” – mondta a BBC-nek Nancy Baxter orvoskutató, a melbourne-i Népesedési és Globális Egészségügyi Iskola (Melbourne’s School of Population and Global Health) vezetője. – Május 18. óta a világban naponta több mint ezer halálesetet regisztráltak, és úgy tűnik, hogy amíg a Covid-19-t egy helyen irányítás alatt tartják, egy másik helyen kikerül az ellenőrzés alól. Ez sajnos így lehet, amíg ki nem dolgozzák, és nem kezdik használni az oltást.
Számos európai ország új intézkedéseket hoz a koronavírus leküzdésére, miközben a Covid-19 fertőzöttek száma növekszik. Franciaországban az új esetek száma gyorsan növekedik – csak a hétvégén 30 ezret regisztráltak. Párizsban október 5-én bezárnak a bárok és kávézók, a hatóságok a korlátozások részleteinek bejelentését tervezik.
Az éttermek továbbra is nyitva maradhatnak, de csökkentik nyitvatartási időt és regisztrálják az ügyfelek adatait. Ösztönzik a home-office-t. Az ARS regionális egészségügyi ügynökség szerint Párizsban az új koronavírus-esetek száma továbbra is több mint 250/100 000 ember, és a Covid-19-ben szenvedő betegek az intenzív osztályok ágyainak több mint 30 százalékát foglalják el. Más francia nagyváros, köztük Lille, Lyon, Grenoble és Toulouse is közel vannak ehhez a küszöbhöz.
Eközben New Yorkban, amely korábban az Egyesült Államokban a járvány epicentruma volt, a polgármester október 4-én jelentette be, hogy a város kilenc járását valószínűleg ismét bezárják.
A bevezetendő korlátozó intézkedések várhatóan néhány vállalkozás és iskola bezárását eredményezi, és mintegy 500 000 embert érintenek Brooklynban és Queensben, ahol a Covid-19 esetek hirtelen kitörését észlelték.
A koronavírus-fertőzést Donald Trump amerikai elnököt is elkapta – egy hónappal a november 3-i elnökválasztás előtt. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban korlátozásokat vezetettek be tömegrendezvényekre vonatkozóan, és a 66 milliós országban a lakosság egyharmadára vonatkoznak a korlátozó intézkedések. Részleges zárlat alá került Spanyolországban Madrid és a környező régió, több mint hatmillió ember él azon területen.
A Covid-19 esetek megugrása okán a cseh kormány október 5-től rendkívüli állapotot hirdetett, újabb korlátozó intézkedésekkel.
Eközben rekordszámú Covid-19 esetet jegyeztek fel Ukrajnában, több napon keresztül egymás után – 4661 – közölte a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács. Összesítve az adatokat, a járvány során a koronavírus esetek száma elérte a 222 322-t, 4335 ember meghalt és 98 737 gyógyult meg.
A legtöbb beteg Kijevben (15 974), Harkiv (15 347) és Lemberg (12 679) megyékben van.
Ukrajnában a Covid-19-ben szenvedő betegek számára biztosított kórházi ágyak kihasználtsága meghaladja az 50%-ot – mondta Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
„Jelenleg 16 076 beteg van megerősített diagnózissal és fertőzés gyanújával a kórházakban” – mondta Sztepanov egy tájékoztatón. Az egészségügyi miniszter becslése szerint Ukrajna ezen a héten átlépi a napi 5000 új Covid-19 esetet.
Sztepanov szerint át kell gondolni a járványellenes szabályokhoz való hozzáállást, hogy megakadályozzák a betegek számának növekedését.
– Feszült a helyzet, de nem kritikus. Azonban azzal a hozzáállással, ahogyan ma a ma a szabályokhoz viszonyulunk, akkor nagyon gyorsan növekedni fog a megbetegedések száma. A múlt héten több mint 4,5 ezren voltak. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezen a héten a hozzáállásunk alapján átlépjük az 5000-es határt. A statisztika tovább nőhet – jelentette ki a miniszter.
Érdekes, hogy például Csernyivci megyében már csaknem 20, újrafertőzéses esetet regisztráltak. Erről a csernyivci megyei adminisztráció honlapján számoltak be. Sőt, a jelentés szerint a betegsége nem mindig volt enyhe lefolyású.
Október 5-én, hétfőn Ukrajnában a régiók új felosztása lépett életbe, amely összhangban van a koronavírus betegség terjedésének ütemével. Ennek alapján október 5-én éjféltől 14 napra két város lépett a piros zónába:
Ternopil és a cserkaszi megyei Kanyiv.
Kijev továbbra is a sárga zónában maradt.
A kárpátaljai Ungvár, Perecseny és az Ungvár járás a narancssárga zónába kerültek.
Bankován viszont meg van győződve arról, hogy Ukrajnában a Covid-19 helyzetet ellenőrzés alatt van.
– Néhány helyi tisztviselő, gyors politikai osztalékot kergetve sajnos elfelejti, hogy az ember élete a legdrágább. Persze tényezőnek számít, hogy nyár volt, az emberek kissé ellazultak. Mindez növekedéshez vezetett. És plusz – az ősz kezdete. Ez mindig a fertőző és az influenzás betegségek növekedésével jár – mondja Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője. – De biztos vagyok benne, hogy átvészeljük, egy percig sem lazulunk el. Minden szigorú ellenőrzés alatt van, figyelemmel kísérjük. Ha pedig bármilyen probléma merül fel, vannak azonnali megoldások.
Megjegyezte, hogy a koronavírus terjedésének úgynevezett második hulláma sok országban nem kerülhető el.
– A világon senkinek sem sikerült elkerülnie. Ma a második hullám szinte minden országban megfigyelhető. Különböző tendenciák vannak, és egyes országokban, ahol az első hullám során nagyon magas és mondjuk tragikus helyzet volt, sajnos a (második) során megismétlődhet. Ez egy általános tendencia – tette hozzá az Elnöki Hivatal vezetője.
Szakértők szerint a Covid-19 mindaddig velünk lesz, amíg meg nem jelenik az oltóanyag. Tehát addig nyilvános helyeken (üzletek, tömegközlekedés) ajánlott védőmaszkot viselni, nem érinteni kezünkkel az arcunkat, legalább 1,5 m távolságot tartani egymástól, és gyakran mosni kezet és fertőtlenítőszert használni. Aki a betegség jeleit tapasztalja, forduljon háziorvosához, és vonuljon karanténba.
Az Egészségügyi Világszervezet felszólította a kormányokat, hogy álljanak ellen a Covid-19 járvány okozta, az európai lakosság körében növekvő, a korlátozó intézkedések kiváltotta közömbösséggel – nyilatkozta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régióért felelős igazgatója, közölte a Sky News.
epaselect epa08298978 A man walks with his groceries beside a mural painting that portrays a person wearing a gas mask, Milan, Italy, 16 March 2020. Italy is under lockdown in an attempt to prevent the spread of the pandemic Coronavirus. Several European countries have closed borders, schools as well as public facilities, and have cancelled most major sports and entertainment events in order to prevent the spread of the SARS-CoV-2 Coronavirus causing the Covid-19 disease. EPA/ANDREA FASANI
Elmondása szerint 27 országban végeztek felmérést, a WHO szerint néhol a lakosság több mint 60%-nál regisztrálták a jelenséget.
Hans Kluge felszólította az országot vezetőit, működjenek együtt a lakossággal, ösztönözzék az embereket a barátokkal és rokonokkal való kapcsolattartás új módszereinek bevezetésére – tette hozzá. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólította az európaiakat, hogy maradjanak éberek a koronavírus-járvánnyal szemben, mivel az új adatok azt mutatják, hogy az egész kontinensen fokozódik a közömbösség a betegséggel szemben.
Ma, miközben a korábbi szigorú karantén korlátozások után helyreállt az „emberi szabadság”, Európa a koronavírus-járvány leküzdésének új stratégiáját fontolgatja. A világ vezető sajtóorgánumai szerint valószínűleg a „lágy karantén” a legjobb megoldás.
A Covid-19 járvány kezdetén bevezetett szigorú karantén korlátozásoktól eltérően azonban a „részleges blokkolás” vagy a „lágy karantén” nem garantálja a betegség terjedésének teljes leállítását.
De a szakértők szerint a lágy karantén segíthet abban, hogy „a gazdaság nagy része nyitva maradjon az üzleti élet számára”.
Ezért az enyhe karantén és a szigorúbb karantén korlátozások váltakozása a következő évben valószínűleg az EU és Európa országai számára normává válik mindaddig, amíg az országok a minőségi koronavírus elleni vakcinára várnak.
Az európai kormányok arra a következtetésre jutottak, hogy a teljes lezárás nem csak nem képes teljesen megállítani a Covid-19 terjedését, hanem jelentős kárt okoz gazdaságukban és jelentős társadalmi feszültségekhez vezethet.
A koronavírus veszélye azonban még mindig valós, ezért nem szabad megfeledkezni néhány óvintézkedésről.
Az Ázsiai-Csendes-óceáni térség egyes országainak tapasztalatai azt mutatják, hogy a „lágy karantén” stratégia csak a nagyszabású koronavírus-teszteléssel és a kapcsolattartók gyors (szinte azonnali – a szerk.) nyomon követésével működhet hatékonyan.
Néhány európai országnak azonban jelentős problémái vannak a Covid-19 megfelelő szintű tesztelésének biztosításában, és ez azt jelezheti, hogy Európának nehézségei lehetnek „részleges blokád” stratégia alkalmazásával.
Eközben a világjárvány második hulláma már aktívan terjed Európában. Ezen a héten egyes európai országok vezetői már aktívan követelték, hogy mindenki viseljen maszkot nyilvános helyeken, és ismét elkezdték a karantén korlátozásokat bevezetését.
Nagy-Britanniában például Boris Johnson miniszterelnök arra kérte a lakosságot, hogy legalább a következő hat hónapban dolgozzanak otthon. Az Egyesült Királyság éttermei és kocsmái csak 22:00 óráig engedélyezettek.
Hasonló intézkedéseket vezetett be a francia kormány is. De Marseille-ben és a város közelében található egyes régiókban az összes étterem és bár teljesen bezár, mivel ott már nagyon magas a fertőzöttek száma. Az új korlátozások Franciaországban a következő két hétben lépnek hatályba. Ugyanakkor a francia kormány még nem fontolgatja a blokádot.
Spanyolországban az egészségügyi miniszter felszólította az ország fővárosa, Madrid a lakóit, hogy feleslegesen nem hagyják el otthonaikat.
A sajtó általában arról számol be, hogy az országoknak „stabil helyzetet” kell teremteniük, ahol „az iskolákat és vállalkozásokat nem fogja túszul ejteni a koronavírus”. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad reménykedni abban, hogy az oltás megoldja az összes problémát, és fel kell készülni a helyzet hirtelen romlására.
Ahhoz pedig, hogy a „lágy karantén” sikeres legyen, egyértelműen ki kell alakítani egy megfelelő mechanizmust a tesztelésre és a kapcsolatok nyomon követésére.
Példaként említhetjük az ausztráliai helyzetet, ahol az ország második legnagyobb városa, Melbourne csak azokat a középületeket próbálta „lezárni”, amelyek a járványkitörés gócai voltak.
De mivel az egész városban rosszul lett megszervezve a kapcsolattartók nyomon követése, gyorsan terjedt a fertőzés, ezért a kormány kénytelen volt a város teljes blokádját bevezetni.
Az európai országok vezetőinek már van némi tapasztalatuk a fertőzés elleni küzdelemben, és megpróbálhatják a szigorú karantén heteit enyhe karantén korlátozásokkal váltani. Ez a „részleges blokád” stratégia néhány európai országban már bevált.
Például augusztusban az olasz hatóság a betegség új kitörése után azonnal bezárták a szórakozóhelyeket, és bizonyos mértékben hozzájárultak a koronavírus terjedésének elkerüléséhez. Németország pedig helyi karantén korlátozásokat vezetett be az ország olyan régióiban, ahol nagyon sok volt a Covid-beteg.
Mindazonáltal az európai kormányok új intézkedései gondosan átgondoltak kell hogy legyenek, hogy elkerüljék az egyes kormányzati döntések által, a világjárvány első hulláma során elkövetett hibákat.
Because of coronavirus restrictions, it’s hard to know where you can travel, what rules you need to follow. We have to make life easier for Europeans & coordinate these measures. @EU_Commission put forward a proposal - its adoption by national governments will now bring clarity. pic.twitter.com/hblJRFYw0y
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
A koronavírus-járvány okozta globális válság megváltoztatja az emberek életmódját, akik „már nem lesznek olyanok, mint korábban” – mondta Ferenc pápa az ENSZ Közgyűlésén tartott felszólalásában, közölte az amerikai sajtó.
„Ez a válság megváltoztatja életmódunkat, megkérdőjelezi gazdasági, orvosi és társadalmi rendszerünket, és feltárja emberi gyengeségünket” – mondta spanyolul a pápa.
Szerinte a világjárvány lehetőséget nyújt az életmód átalakítására és újragondolására, „amely az erőforrások igazságtalan elosztása okán növeli a gazdagok és a szegények közötti szakadékot”, valamint „ürügy lehet a nagyobb individualizmusra és elitizmusra való áttérésre”.
Pope Francis addresses the seventieth session of the General Assembly.
„Két lehetséges út előtt állunk. Az egyik út a multilateralizmus (sokoldalú államközi kapcsolatok) megerősödéséhez vezet, amely a globális, közös felelősség megújult érzését adja… Egy másik út az önelégültséget, a nacionalizmust, a protekcionizmust, az individualizmust és az elszigeteltséget emeli ki, kizárva a szegényeket, a kiszolgáltatottakat és az élet perifériáján élőket. Ez az út minden bizonnyal az egész társadalomnak árt. Nem szabad érvényesülnie” – mondta Ferenc pápa.
A pápa kihangsúlyozta, hogy a Covid-19 járvány rámutatott az alapvető egészségügyi szolgáltatások szükségességére. Ezzel kapcsolatban a római katolikus egyház feje felszólította az állami vezetőket és a gyógyszeripart, hogy „ne sajnálják az erőfeszítéseket” a Covid-19 elleni oltáshoz való hozzáférés biztosítása érdekében. „El kell ismernünk, hogy a humanitárius válságok status quo-vá váltak” – mondta Ferenc pápa.
Felszólalásában Ferenc pápa megnevezte a világjárvány negatív következményeit a munkaerőpiacra, a migrációra, az emberi jogok megsértéséért járó büntetlenséget, beleértve a vallási nézetek miatti üldöztetést is.
„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Covid-járvány pusztító következményeit a gyermekek, köztük a fiatal migránsok és a kíséret nélküli kiskorú menekültek számára” – mondta a pápa.
Emlékeztetve a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekedetek számának növekedésére, Ferenc pápa sajnálatát fejezte ki, hogy „számos ország és szervezet támogatja az abortuszt, mint az egyik úgynevezett „alapszolgáltatást”, amelyet a járványra való humanitárius reagálás keretén belül nyújtanak”.
Április óta a koronavírusos megbetegedés okozta halálesetek száma közel egyharmadával csökkent, Ukrajnában egyike a legalacsonyabbaknak ez a halálozási arány – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy míg áprilisban még 3%-ot tett ki a koronavírus-fertőzéstől megbetegedettek halálozási aránya, addig mostanra ez a mutató 2,1%-ra csökkent. Ukrajnában az egyik legalacsonyabb a koronavírusos halálesetek aránya – tette hozzá.
Sztepanov ismertette az elmúlt nap koronavírussal kapcsolatos statisztikáját, amely szerint 2551 személynél mutatták ki a vírust, köztük 160 a gyermek, 135 az egészségügyi dolgozó. Kórházi kezelésre 389 fertőzöttet kellett utalni, 45-en meghaltak a betegségben, 1157 gyógyult személyt pedig kiengedtek a kórházból az elmúlt nap folyamán.
Я всім дуже дякую за підтримку — отримав сотні повідомлень, коментарів та дзвінків із побажанням швидкого одужання. Всі ці ваші слова для мене — найкращі ліки??——————————————————Весь час пандемії я дивився на ситуацію з COVID-19 очима лікарів. Тепер маю можливість пройти цей шлях в ролі пацієнта. Оцінити та на власному досвіді перевірити, як працюють маршрути пацієнта та протоколи лікування. Я планую пройти весь цей період, як звичайний пацієнт, фіксувати всі етапи й одразу, разом з командою Міністерства охорони здоров'я, шукати шляхи вирішення проблемних питань.Інформацією щодо свого «шляху пацієнта» я ділитимуся з вами щодня.?Не втомлюся нагадувати: для того, щоб зменшити ризик інфікування COVID-19, дотримуйтесь базових правил нашої нової реальності — мийте руки (або ж обробляйте санітайзером), носіть маски та уникайте місць великого скупчення людей. Бажаю всім вам здоров'я! Бережіть себе.