Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo0MDE1ODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 56739
[content] =>

A Microsoft egykori vezérigazgatója, a világ egyik leggazdagabb embere ellen azért indította el az eljárást az igazgatótanács többi tagja, mert fény derült egykori viszonyára egy alkalmazottal.
Bill Gates tavaly azután lépett ki a Microsoft igazgatótanácsából, hogy a tanács többi tagja vizsgálatot kezdeményezett arról, hogy a milliárdos korábbi kapcsolata egy alkalmazottjával helytelen-e, írta vasárnap a Wall Street Journal.
A lap szerint a vizsgálat 2019-ben kezdődött, ekkor ismerte el a cég egy mérnöke, hogy évekig volt viszonya az akkor már házas Gatesszel. Egyes igazgatósági tagok ezalatt úgy döntöttek, helytelen lenne, ha a társalapító a cég élén maradna, azonban ő még a nyomozás lezárása előtt lemondott.
A lapnak a Microsoft szóvivője elismerte, hogy egy 2000-ben kezdett viszony miatt, melyet Gates kezdeményezett, valóban nyomoztak egy külsős ügyvédi iroda bevonásával.
A Microsoft volt vezetője egyelőre nem szólalt meg az ügyben, de a cég szóvivője elárulta, hogy a viszony „baráti véget ért” és a döntés, hogy tavaly márciusban lemondott a helyéről nem ennek a következménye, ugyanis már évek óta tervezte, hogy a jótékonykodás felé fordul.
Bill Gates és felesége május elején jelentették be, hogy 27 év házasság után elválnak, Melinda Gates a válókeresetben „javíthatatlanul megromlott” viszonyról beszél kettejük között.
Egyes hírek szerint ennek legalább részben oka lehet Bill bizalmas kapcsolata a 2019-ben kerítés és fiatalkorúak elleni szexuális bűncselekmények miatt ellene folyó tárgyalásra várva a börtönben elhunyt Jeffrey Epsteinnel.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => A Microsoft egykori vezérigazgatója, a világ egyik leggazdagabb embere ellen azért indította el az eljárást az igazgatótanács többi tagja, mert fény derült egykori viszonyára egy alkalmazottal.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1621280460
[modified] => 1621263415
)
[title] => Etikai vizsgálat folyt Bill Gates ellen, amikor otthagyta a Microsoftot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=56739&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56739
[uk] => 56834
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 56740
[image] => Array
(
[id] => 56740
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates.jpg
[original_lng] => 447035
[original_w] => 1296
[original_h] => 730
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates.jpg
[width] => 1296
[height] => 730
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates.jpg
[width] => 1296
[height] => 730
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/billgates.jpg
[width] => 1296
[height] => 730
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1621321292:2
[_thumbnail_id] => 56740
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 5655
[translation_required_done] => 1
[_oembed_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => — Bill Gates (@BillGates) May 3, 2021
[_oembed_time_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => 1621270855
[_oembed_1b53876125332801970845a1042cd379] =>
[_oembed_time_1b53876125332801970845a1042cd379] => 1681929612
[_oembed_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => 1699010869
[_oembed_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => 1719583808
[_oembed_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] =>
[_oembed_time_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] => 1719583808
[_algolia_sync] => 1202717854001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3583
[1] => 40158
[2] => 50461
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bill Gates
[1] => válás
[2] => viszony
)
)
[1] => Array
(
[id] => 55671
[content] =>
Melinda Gates nevére aznap ruházott át 2,4 milliárd dollárnyi részvényt a Bill Gates vagyonát kezelő Cascade Investment, amikor bejelentette válását a házaspár.

A hét elején jelentette be Bill Gates, valamint a felesége, Melinda Gates, hogy 27 év után elválnak egymástól. A házaspár válása igen komoly procedúra lesz, hiszen 39 ezer milliárd forintnyi vagyon kell majd osztozniuk. A jelek szerint ez már meg is kezdődött.
A Forbes arról ír, hogy május 3-án, vagyis a bejelentés napján a Bill Gates befektetési cége, a Cascade Investment mintegy 2,4 milliárd dollárnyi részvényt ruházott át Melinda Gates nevére. Ezzel a vagyona legalább 2,4 milliárd dollárt ér, míg Bill Gates vagyona 130,4 milliárd dollárról 128,1 milliárd dollárra csökkent.
A lap beszámolója szerint Melinda Gates összesen 2,94 millió darab AutoNation, 14,1 millió Canadian National Railway, 25,8 millió Coca-Cola Femsa, valamint 155,4 millió Grupo Televisa SA résztvényt kapott. Utóbbi egy mexikói televíziótársaság, a Coca-Cola Femsa székhelye pedig szintén Mexikóban található.
A fentiek közül a legértékesebb a kanadai vasúttársaság részvénycsomagja, ez önmagában 1,5 milliárd dollárt ér.
A Microsoft társalapítója a Cascade Investment segítségével kezeli a vagyonát, ez az a cég, amelyik eladta a Microsoft részvényeit is. Az elmúlt években a redmondi cégben kevesebb, mint 1 százalékos részesedése maradt.
A mostani tranzakció egész biztosan a válási folyamat része. Bill és Melinda Gates a válás ellenére kijelentették, az alapítványi munkájukat továbbra is közösen végzik majd.
(HVG)
[type] => post
[excerpt] => Melinda Gates nevére aznap ruházott át 2,4 milliárd dollárnyi részvényt a Bill Gates vagyonát kezelő Cascade Investment, amikor bejelentette válását a házaspár.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1620426660
[modified] => 1620425068
)
[title] => Válása milliárdossá tette Melinda Gates-t
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=55671&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55671
[uk] => 55602
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 55309
[image] => Array
(
[id] => 55309
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12.jpg
[original_lng] => 1896108
[original_w] => 2000
[original_h] => 1600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12-300x240.jpg
[width] => 300
[height] => 240
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12-768x614.jpg
[width] => 768
[height] => 614
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12-1024x819.jpg
[width] => 1024
[height] => 819
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12-1536x1229.jpg
[width] => 1536
[height] => 1229
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12.jpg
[width] => 2000
[height] => 1600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-12.jpg
[width] => 2000
[height] => 1600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1620414268:5
[_thumbnail_id] => 55309
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5442
[_oembed_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => — Bill Gates (@BillGates) May 3, 2021
[_oembed_time_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => 1620415867
[_oembed_1b53876125332801970845a1042cd379] =>
[_oembed_time_1b53876125332801970845a1042cd379] => 1682094666
[_oembed_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => 1699726348
[_oembed_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => 1720075707
[_oembed_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] =>
[_oembed_time_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] => 1720075707
[_algolia_sync] => 1202714726001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3583
[1] => 40158
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bill Gates
[1] => válás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 55279
[content] =>

Nem lesz egyszerü a Gates-vagyon elosztása 27 év után Bill és Melinda között, de az alapítványuk működésén nem terveznek változtatni.
Bill és Melinda Gates válása válhat a világ legdrágább szakításává – csaknem 130 milliárd dollárnyi vagyon elosztására kerülhet sor a házasság végével. A bírósági dokumentumok szerint a házaspár az ingatlanok sorsáról már megegyezett, bár a pontos összegek még nem ismertek – írja az Idnes.cz.
A Bloomberg által naponta frissített, leggazdagabbakat számon tartó lista szerint a Microsoft alapítója 146 milliárd dollárnyi vagyonnak rendelkezik. Mivel Bill és Melinda a házasságkötésük előtt szerződést nem kötött, a washingtoni törvények értelmében az esküvő óta keletkezett ingatlanvagyont egyenlő arányban kell felosztani a felek között.
Házasságkötésük előtt Bill Gates a jelenlegi ingatlantulajdonának csupán a 6.4 százalékával bírt, és mindent összevetve az együtt töltött évek alatt összesen 129 milliárd dollárral növelte vagyonát.
Az Amazon-alapító Jeff Bezos és exfelesége, MacKenzie Scott válása is hasonlóan rekordokat döntögető elosztást jelentett 2019-ben, ám az ő dolguk egyszerűbb volt, hiszen a vagyon nagy része Amazon-részvényeket jelentett.
A Gates-vagyon kevesebb mint 5 százaléka található összesen Microsoft-részvényekben – a legfontosabb vállalkozásuk a Cascade Investment holding társaság, amelyen keresztül szolgáltatás-, ingatlan- és energiabefektetéseket végeznek.
Mégis, a közvéleményt leginkább a Bill and Melinda Gates Foundation, vagyis közös alapítványuk sorsa érdekli, ami a világ egyik legnagyobb filantropikus szervezeteként ismert, és a házaspár mindkét tagja vezető pozíciót játszik a működésében.
Az alapítvány képviselőinek nyilatkozatából kiderül, hogy sem Bill, sem Melinda nem hagyja el a jótékonysági szervezetet, amelyet 2000-ben alapítottak. Az alapítvány több mint 50 milliárd dollárnyi forrást és adomány biztosított olyan ügyeknek a mai napig, mint a szegénység felszámolása és a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] =>
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1620208200
[modified] => 1620169649
)
[title] => Bill Gates válása lehet a világ legdrágább szakítása
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=55279&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55279
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 55280
[image] => Array
(
[id] => 55280
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1.jpg
[original_lng] => 295127
[original_w] => 1100
[original_h] => 447
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1-300x122.jpg
[width] => 300
[height] => 122
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1-768x312.jpg
[width] => 768
[height] => 312
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1-1024x416.jpg
[width] => 1024
[height] => 416
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1.jpg
[width] => 1100
[height] => 447
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1.jpg
[width] => 1100
[height] => 447
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1.jpg
[width] => 1100
[height] => 447
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1620370124:4
[_thumbnail_id] => 55280
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2936
[_oembed_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => — Bill Gates (@BillGates) May 3, 2021
[_oembed_time_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => 1620657079
[_oembed_1b53876125332801970845a1042cd379] =>
[_oembed_time_1b53876125332801970845a1042cd379] => 1683150823
[_oembed_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => 1701075295
[_oembed_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => 1721370384
[_oembed_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] =>
[_oembed_time_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] => 1721370384
[_algolia_sync] => 1202714316001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3583
[1] => 40158
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bill Gates
[1] => válás
)
)
[3] => Array
(
[id] => 55214
[content] =>

Bill és Melinda Gates tegnap bejelentették, hogy 27 év házasság után elválnak. Twitter-közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot a házasságuk felbontásáról szóló döntésükről. Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat dolgoztak rajta, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.
– Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában – írták.
A 27 éves házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egészséges életet éljenek. Közleményükben jelezték, hogy továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni.
A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. Bill Gates tavaly mondott le a Microsoft igazgatói posztjáról, hogy a feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét. Bill Gatest sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon.
A Forbes magazin szerint jelenleg a negyedik leggazdagabb ember.
Bill és Melinda Gates – leánykori nevén Melinda Franch – 1994-ben házasodtak össze. A Bill és Melinda Gates Alapítványt 2000-ben hozták létre. A szervezet szerteágazó tevékenységet folytat, támogatja a többi között az egészségügyi kutatásokat, oktatási és mezőgazdasági programokat finanszíroz, de globális céljai között szerepel a munkanélküliség és éhínség leküzdése is. A koronavírus-járvány kitörése után az alapítvány több száz millió dollárral támogatta a védőoltás kifejlesztését. A világ egyik leggazdagabb embereként számontartott Warren Buffett által is bőkezűen támogatott alapítvány jelenleg 51 milliárd dolláros (mintegy 15 250 milliárd forintos) vagyont kezel.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post
[excerpt] =>
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1620135660
[modified] => 1620213425
)
[title] => Bill és Melinda Gates elválik
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=55214&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55214
[uk] => 55308
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 55215
[image] => Array
(
[id] => 55215
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates.jpg
[original_lng] => 295127
[original_w] => 1100
[original_h] => 447
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-300x122.jpg
[width] => 300
[height] => 122
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-768x312.jpg
[width] => 768
[height] => 312
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates-1024x416.jpg
[width] => 1024
[height] => 416
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates.jpg
[width] => 1100
[height] => 447
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates.jpg
[width] => 1100
[height] => 447
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/bill-gates-melinda-gates.jpg
[width] => 1100
[height] => 447
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1621251743:4
[_oembed_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => — Bill Gates (@BillGates) May 3, 2021
[_oembed_time_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => 1621251640
[_thumbnail_id] => 55215
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6575
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f1de404bd9ac8afe0d03eb34a4f1a971] =>
[_oembed_time_f1de404bd9ac8afe0d03eb34a4f1a971] => 1620124868
[_oembed_1b53876125332801970845a1042cd379] =>
[_oembed_time_1b53876125332801970845a1042cd379] => 1682103024
[_oembed_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => 1698488458
[_oembed_2a572cc27bba1bf7ff7b87e470fe1610] => — Bill Gates (@BillGates) May 3, 2021
[_oembed_time_2a572cc27bba1bf7ff7b87e470fe1610] => 1719836688
[_oembed_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => 1719836688
[_oembed_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] =>
[_oembed_time_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] => 1719836689
[_algolia_sync] => 1202714298001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3583
[1] => 40158
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bill Gates
[1] => válás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 47392
[content] =>

Történelmi ítéletet hozott egy kínai bíróság, ugyanis egy válóper során elrendelte a volt férjnek, hogy az ötéves házasságuk alatt a felesége által elvégzett házimunkáért cserébe 6400 eurónak megfelelő jüant kell kártérítésként fizetni.
Nemrégiben fogadtak el Kínában egy polgári törvénykönyv módosítást, mely szerint bárki, aki a gyermek vagy az idős szülők gondozását elsődlegesen végezete, valamint a fizetetlen házimunka nagy részét is intézte, kompenzációt kérhet a volt házastársától.
Ennek az értékében elsődlegesen meg kell állapodnia a válófélben lévő házastársaknak, amennyiben viszont ez nem sikerül, a bíróság ítéletével pótolja ezt a megállapodást – írja a The Guardian. Ennek megfelelően rögtön meg is jött az egyik első ítélet, melyben kimondták: mivel a férj nem vette ki eléggé a részét a házimunkából, 6400 eurónak megfelelő jüant kell fizetnie.
A pekingi bíróság előtt a volt feleség elárulta, ő foglalkozott elsődlegesen a gyermekekkel, miközben férje munkában volt. Hozzátette: nem volt hajlandó részt venni szinte semmilyen házimunkában, és nem is érdekelte igazán az egész helyzet.
A páros még 2015-ben házasodott össze, ám megromlott a viszonyuk, ezért három évvel később különköltöztek. Végül a férj adta be a válókeresetet, melybe a feleség, akit csak Wangnak hívott a média, először hezitálva, de beleegyezett.
A válóper során vagyonmegosztást és pénzügyi kompenzációt kért, valamint az 50 000 jüanról szóló házimunka-kompenzációt. A bíróság pedig a javára ítélt az ügyben, ugyanis mindent megkapott, ezen felül a gyermekük felügyeleti jogát és gyermektartást is.
Az ítélet azért is jelentős, mert Kínában úgy tartják, hogy a polgári törvénykönyv hatályba lépése óta ez az első ítélet, ami megfelelő, pénzben is kifejezethető értéket rendel a házimunkához. Nemcsak Kínának, hanem a világ többi részének is érdekes precedens lehet, ami még akár kontinensünkön is jogalkotást inspirálhat.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Történelmi ítéletet hozott egy kínai bíróság, ugyanis egy válóper során
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1614449640
[modified] => 1614441440
)
[title] => Kompenzációt kapott váláskor egy nő a házimunkáért Kínában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=47392&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 47392
[uk] => 47484
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 47393
[image] => Array
(
[id] => 47393
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina.jpg
[original_lng] => 40967
[original_w] => 512
[original_h] => 341
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/hazimunka-kina.jpg
[width] => 512
[height] => 341
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1614447140:8
[_thumbnail_id] => 47393
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4238
[translation_required_done] => 1
[_oembed_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => — Bill Gates (@BillGates) May 3, 2021
[_oembed_time_737e08319a55ae8fc573581c4052389b] => 1620647025
[_oembed_301a376b3ef742f720ceea304328185b] =>
[_oembed_time_301a376b3ef742f720ceea304328185b] => 1666635350
[_oembed_1b53876125332801970845a1042cd379] =>
[_oembed_time_1b53876125332801970845a1042cd379] => 1682539899
[_oembed_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_0557ea123176f6ee403e38383cb1d4d2] => 1699261988
[_oembed_3633c31f997e05272c04ba046cf459c9] =>
[_oembed_time_3633c31f997e05272c04ba046cf459c9] => 1710607027
[_oembed_3041e9e4b86544e638030a89774b460f] => {{unknown}}
[_oembed_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => Meryl Streep and her husband Don Gummer have been separated for more than six years, it has emerged
Read more ⬇️https://t.co/0ivBd7l3fm
— Sky News (@SkyNews) October 21, 2023
[_oembed_time_57b3775c39b36d073b554be823f7ba11] => 1719670086
[_oembed_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] =>
[_oembed_time_992e195f4ea0e969592acd8582263e4e] => 1719670087
[_oembed_1dee9a309255297b1cf51a69618f8c70] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831550886002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 40159
[1] => 40158
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kompenzáció
[1] => válás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 40158
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 40158
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
válás (3 Oldal)