Több száz méteres sorok alakultak ki a koronavírustesztet végző laboratóriumok előtt Szerbiában a múlt hét vége óta, amikor Montenegró megnyitotta határait a Szerbiából érkezők előtt.
A szerbiai állampolgárok negatív teszt felmutatásával léphetnek be az Adria-parti országba, így azok, akik a nyár utolsó heteiben még nyaralni szeretnének, megrohamozták a laborokat, amelyek előtt akár 12 órát is hajlandóak várni azért, hogy sorra kerüljenek.
Szerbiában keddre az előző napi 29 682-ről 29 782-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn három újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 677-re emelkedett. Hónapok óta nem volt ilyen alacsony a napi új fertőzöttek száma, 24 óra alatt csupán 100 fertőzöttet regisztráltak.
Koszovóban egy nap alatt 11 416-ról 11 545-re nőtt az azonosított fertőzöttek és kilenccel 410-re a halálos áldozatok száma. A pristinai közegészségügyi intézet közleménye szerint a járvány kezdete óta elhunytak mindegyikének volt valamilyen krónikus betegsége.
Észak-Macedóniában 24 óra alatt 12 739-ről 12 840-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn három halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, amivel a halottak száma 547-re nőtt. A járvány márciusi kitörése óta nem lehetett időpontot kérni a háziorvosoknál, illetve a kórházakban és rendelőkben, ugyanis minden egészségügyi intézmény a koronavírus-fertőzöttek vizsgálatára és fogadására készült fel. Keddtől ismét lehetővé vált az általános orvosi vizsgálatok előzetes bejelentése.
Montenegróban keddre 4035-ről 4085-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában három halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 80-ra nőtt. A koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb szerint ismét kezelhetővé vált a helyzet az országban, a legnagyobb veszélyt viszont a gyülekezési tilalom ellenére megszervezett vallási rendezvények jelentik, egészen pontosan a szerb ortodox egyház istentiszteletei.
Bosznia-Hercegovinában hétfőről keddre 16 029-ről 16 111-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig hattal 486-ra emelkedett.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Több száz méteres sorok alakultak ki a koronavírustesztet végző laboratóriumok előtt Szerbiában a múlt hét vége óta, amikor Montenegró megnyitotta határait a Szerbiából érkezők előtt.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597758420
[modified] => 1597757575
)
[title] => Akár 12 órát is várakoznak a szerbek a koronavírustesztet végző laborok előtt, hogy külföldön nyaralhassanak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=25877&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25877
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 25879
[image] => Array
(
[id] => 25879
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169.jpg
[original_lng] => 142569
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szerbia169.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1597746775:10
[_thumbnail_id] => 25879
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2911
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6773565a2b7436497e2f32a538c5ed5f] =>
Szerbiában azt fontolgatják, hogy bizonyos országokból érkezőknek kötelezővé teszik a koronavírus tesztet, vagy kéthetes hatósági karanténra kötelezik őket, nehogy a külföldiek újra behurcolják a fertőzést. Míg az országban napról napra csökken, addig Észak-Macedóniában és Montenegróban is jelentősen emelkedik az új betegek száma.
Szerbiában, keddről szerdára 235 új fertőzöttet regisztráltak, míg a múlt héten a négyszázat is elérte a napi új fertőzöttek száma. Szerdára 28 497-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden hat újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 652-re emelkedett.
Koszovóban egy nap alatt 10 419-ről 10 590-re nőtt az azonosított fertőzöttek és tizenhárommal 354-re a halálos áldozatok száma. Ellepték a magánlaboratóriumokat a koronavírus-tesztelésre váró koszovóiak – közölte a helyi sajtó. Főként azok szeretnének tesztet végeztetni, akik külföldre utaznának nyaralni.
Észak-Macedóniában 24 óra alatt 11 942-ről 12 083-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden egy halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, amivel a halottak száma 529-re nőtt.
Az egészségügyi miniszter ismét felelőtlennek nevezte az állampolgárokat, és hangsúlyozta, csak maszkviseléssel, gyakori kézmosással, és a szükséges távolság betartásával előzhető meg az átfertőződés. Észak-Macedónia illetékesei a koronavírus-járvány kitörésekor kétezer fertőzöttre számítottak, március közepe óta azonban több mint tizenkétezren kapták el a SARS-CoV-2 vírust az országban.
Montenegróban keddre 3696-ról 3748-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában három halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 71-re nőtt. A Covid-19 betegség szövődményei miatt meghaltak átlagéletkora az Adria-parti országban 69 év volt, és a legtöbben valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, cukorbetegek, szívbetegek vagy rákbetegek voltak – közölte a boncolásokat végző orvosok jelentése alapján az ország közegészségügyi intézete.
Bosznia-Hercegovinában keddről szerdára 14 491-ről 14 708-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és huszonketten haltak bele a Covid-19-betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 443-ra emelkedett.
Я всім дуже дякую за підтримку — отримав сотні повідомлень, коментарів та дзвінків із побажанням швидкого одужання. Всі ці ваші слова для мене — найкращі ліки??——————————————————Весь час пандемії я дивився на ситуацію з COVID-19 очима лікарів. Тепер маю можливість пройти цей шлях в ролі пацієнта. Оцінити та на власному досвіді перевірити, як працюють маршрути пацієнта та протоколи лікування. Я планую пройти весь цей період, як звичайний пацієнт, фіксувати всі етапи й одразу, разом з командою Міністерства охорони здоров'я, шукати шляхи вирішення проблемних питань.Інформацією щодо свого «шляху пацієнта» я ділитимуся з вами щодня.?Не втомлюся нагадувати: для того, щоб зменшити ризик інфікування COVID-19, дотримуйтесь базових правил нашої нової реальності — мийте руки (або ж обробляйте санітайзером), носіть маски та уникайте місць великого скупчення людей. Бажаю всім вам здоров'я! Бережіть себе.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Ljubica Rajković lett Európa legszebbje, akinek édesanyja magyar származású – írja a Life Magazin.
Bécsben került megrendezésre az Európa szépe verseny, melynek nyertese Ljubica
Rajković lett. A fiatal szépség ugyan Szerbiát képviselte, de mint kiderült,
édesanya magyar származású. Sőt, Ljubica nem csak magyar felmenővel
rendelkezik, hanem ő maga is tökéletesen beszéli a nyelvet.
Ljubica ezzel megkoronázta eddigi kivételes karrierjét, a fiatal szépséget
eddig már megválasztották a Balkán szépének, övé lett a Miss Earth Serbia és az
Európa Top Modellje cím, a Fülöp-szigeteken megtartott világszépe választáson
pedig második helyezést ért el. Európa szépe tökéletes alakját a fitnessnek és
a tánc szeretetének köszönheti: aktív zumbaoktató.
Hétfőtől a szerb és a magyar állampolgárok szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Röszkén.
Az elmúlt hónapokat a világjárvány határozta meg, de mára ki lehet jelenteni, hogy a közép-európai térség jól védekezett – mondta Szijjártó Péter. Időben hoztunk szigorú intézkedéseket, és ellenőrzés alatt tudtuk tartani a vírust – tette hozzá. Mind Szerbiában, mind Magyarországon jól sikerült a védekezés, ezért mindkét országban lépéseket lehet tenni a normalitás felé.
„Hétfőtől szerb és magyar állampolgárok szabadon közlekedhetnek a két ország között” – jelentette be a miniszter. Így lehetőség nyílik arra, hogy mindkét közösség családtagjai találkozhassanak, és a gazdasági kapcsolatok is új lendületet kaphatnak. Folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési magyar program 6 milliárd forint értékben – mondta Szijjártó Péter.
Szerbiának igenis az EU-ban van helye, és minél előbb fel kell venni az uniós országok közé Szerbiát. Csak a legális átlépők számára nyílik meg a határ – mondta a miniszter. Akik illegálisan akarnak átjutni, azoknak nincsen lehetőségük az átjövetelre – tette hozzá.
„Továbbra is megmarad az illegális migráció elleni fellépés” – mondta Szijjártó. A járványhelyzetben világossá vált, hogy a vajdasági magyarok számíthatnak a VMSZ-re.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Hétfőtől a szerb és a magyar állampolgárok szabadon közlekedhetnek a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Röszkén.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1590404520
[modified] => 1590404716
)
[title] => Magyarország és Szerbia karantén nélkül megnyitja egymás állampolgárainak a határt (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=16105&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16105
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 16106
[image] => Array
(
[id] => 16106
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1.jpg
[original_lng] => 90472
[original_w] => 759
[original_h] => 475
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1.jpg
[width] => 759
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1.jpg
[width] => 759
[height] => 475
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1.jpg
[width] => 759
[height] => 475
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1.jpg
[width] => 759
[height] => 475
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/szerb-magyar-hatar-759x475-1.jpg
[width] => 759
[height] => 475
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1590393917:4
[_thumbnail_id] => 16106
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4033
[_oembed_6773565a2b7436497e2f32a538c5ed5f] =>
Szerbiában újraindult a légi utasforgalom, a napokban egyre több járatot indít és fogad majd a belgrádi nemzetközi repülőtér, és Bosznia-Hercegovina is nyit a külvilág felé, június elsejétől megnyitja határait a külföldiek előtt.
Szerbiában egy nap alatt 10 610-ről 10 699-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn újraindult a légi utasforgalom az országban, az első repülőgép Londonból érkezett Belgrádba mintegy száz utassal, majd a gép körülbelül 60 utassal vissza is indult a brit fővárosba. A koronavírus-járvány miatt március 19-én függesztették fel az utasszállítást, és csak a külföldiek hazaszállítása zajlott. Szintén hétfőn – két hónapos szünet után – újraindult az egyetemi oktatás Szerbiában. A hallgatók maszkban és kesztyűben, fertőtlenítés és testhőmérséklet-mérés után léphetnek csak be az oktatási intézményekbe.
Koszovóban az utóbbi 24 órában csupán három új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, így 985-ről 988-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A kisebbik kormánypárt összeállította a tervezett új kormánytagok listáját, csak arra várnak, hogy az alkotmánybíróság közölje számukra kedvező döntését, vagyis hogy a márciusban a bizalmi szavazáson megbukott Albin Kurti helyett Avdullah Hoti lehet az új miniszterelnök.
Észak-Macedóniában hétfőről keddre 1792-ről 1817-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A parlamenti pártok vezetői továbbra sem tudnak megállapodni abban, hogy mikor tartsák meg az eredetileg április 12-re tervezett választásokat. A kormánypártok már június 14-én megtartanák a voksolást, az ellenzék azonban inkább a nyár végén vagy az ősz elején szólítaná az urnák elé az állampolgárokat.
Montenegróban két hete nem jelentettek új esetet. A regisztrált fertőzöttek száma 324. Milo Djukanovic államfő közölte, országa sikerrel küzdötte le a koronavírus-járvány első hullámát, és a korlátozó intézkedéseknek, valamint az emberek önfegyelmének köszönhetően számos emberéletet sikerült megmenteni. Reményének adott hangot, hogy egy esetleges második hullám esetén is hasonló sikerrel veszik majd az akadályokat.
Bosznia-Hercegovinában keddre 2290-ről 2304-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni ország június elsején megnyitja határait – jelentette be a miniszterelnök. Üzleti ügyben azonban már ettől a héttől kezdve be lehet utazni az országba, amihez 48 óránál nem régebbi, negatív koronavírusteszt és meghívólevél kell.
Szerbiában pénzbüntetés várhat arra, aki nyilvános helyen nem visel kesztyűt és maszkot – sajtóinformációk szerint ilyen szigorítás várható, amennyiben újra elkezd növekedni a fertőzöttek száma, míg Montenegró nyitott egyelőre a hazai turisták felé, és pénteken megnyitotta a strandokat, hamarosan pedig a határait is megnyitja, hogy a külföldi turisták is beléphessenek a koronavírus-mentes övezetként hirdetett nyaralóhelyre.
Szerbiában egy nap alatt 10 374-ről 10 438-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az országban sokat enyhítettek a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban hozott szigorú intézkedéseken, ám ha az enyhítések miatt ismét elkezdene növekedni az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, nem kizárható, hogy bizonyos intézkedéseket visszahoznak.
A belgrádi sajtó értesülése szerint komoly lépés lehet, ha kötelezővé teszik a maszk és a kesztyű használatát, az előírás be nem tartása pedig komoly, akár 150 ezer dinárt (451,5 ezer forint) is kitevő pénzbüntetéssel járhat.
Marad a szükségállapot Észak-Macedóniában
Koszovóban az utóbbi 24 órában tízzel, 945-ről 955-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma.
Hashim Thaci államfő kijelentette, senki nem tudhatja, hogyan dönt az alkotmánybíróság az új miniszterelnök kinevezéséről, de várja már a hónap végét, hogy kiderüljön, merre tud Pristina továbblépni. Albin Kurti kormányfő március végén bukott el a bizalmi szavazáson, az államfő pedig április végén bízott meg egy másik politikust a kormányalakítással, ám a távozó miniszterelnök alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte a tavalyi választás győztes pártjából, az általa vezetett Önrendelkezésből kellett volna új kormányfőt választani, ellenkező esetben előrehozott választásokat kell tartani. Az alkotmánybíróság május végéig felfüggesztette az új kormányfő kinevezésének folyamatát.
Észak-Macedóniában péntekről szombatra 1723-ról 1740-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Sztevo Pendarovszki államfő pénteken további 14 nappal meghosszabbította a szükségállapotot a nyugat-balkáni országban. A köztársasági elnök azt kérte a kormánytól, hogy fokozatosan enyhítsen a korlátozó intézkedéseken, hogy folytatódhasson a megszokott élet.
Tiltakozó jegyzéket
küldött Belgrád Brüsszelnek, amiért az Európai Unió egyik internetes oldalán
Nikola Teslát, a világhírű feltalálót horvát származásúként tüntette fel.
Az Európai Unió Tanulósarok nevű internetes oldalán azt
írták, hogy a „horvát tudós” egyike volt azoknak a feltalálóknak, akik először
észlelték a röntgensugárzást. A szerb külügyminiszter és a kulturális is
miniszter is bocsánatkérést vár Brüsszeltől a hibás leírásért.
Nikola Tesla 1856-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához
tartozó, ma Horvátország területén található Smiljanban született szerb
nemzetiségű szülők gyermekeként. Élete nagy részét külföldön töltötte, Grazban,
Mariborban és Prágában tanult, majd Budapesten és Párizsban dolgozott, végül
1884-ben az Egyesült Államokba költözött. A történelemkönyvekben található
leírások szerint a feltaláló azt állította, büszke szerb származására és horvát
szülőföldjére.
Nikola Tesla származásáról Szerbiában és Horvátországban évtizedek óta vita folyik, mindkét ország sajátjának tekinti a huszadik század egyik legnagyobb géniuszát. Legismertebb találmányai között a váltakozó áram, a távirányítás és a radar előli álcázás is szerepel. Legnagyobb riválisa Thomas Edison volt.
A tudós 1943-ban halt meg New Yorkban, hamvait Belgrádban a
róla elnevezett múzeumban őrzik, ám Zágrábban és Belgrádban is állítottak neki
szobrot.
Because of coronavirus restrictions, it’s hard to know where you can travel, what rules you need to follow. We have to make life easier for Europeans & coordinate these measures. @EU_Commission put forward a proposal - its adoption by national governments will now bring clarity. pic.twitter.com/hblJRFYw0y