Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjU3MjA7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 176805
[content] =>
Már jelentkezhetnek a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A Határtalanul Program a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának szakmai koordinációjával valósul meg. A vetélkedő célja, hogy a nemzeti összetartozás és az együtt gondolkodás örömét közvetítse a fiataloknak, közösséget teremtsen az anyaországi és a határon túli fiatalok között. A vetélkedőben a pedagógusokat is díjazzák, a nagy döntőbe jutott osztályok esetében valamennyi pedagógus 100 ezer forintos ösztöndíjban részesül. A részleteket a hatartalanul.net oldalon találják az érdeklődők.
[type] => post
[excerpt] => Már jelentkezhetnek a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több...
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1706366340
[modified] => 1706366052
)
[title] => Meghirdették a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszát (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=176805&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 176805
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 176806
[image] => Array
(
[id] => 176806
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7.jpg
[original_lng] => 105778
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/01-7.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1706358853:13
[_thumbnail_id] => 176806
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1706358793
[_edit_last] => 13
[views_count] => 2266
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1706359148
[_oembed_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] =>
[_oembed_time_26ba7bd9cea29b8f6300ba7cf4b2739a] => 1706359148
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1706359148
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1706359148
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_154d417dc72665531d5634fa13f1afa3] => {{unknown}}
[_oembed_74bf2a8d4c08de3af9fdc5ded3eed9ed] => {{unknown}}
[_oembed_f3061aa8647e16e3b61c4e76065c1ca4] => {{unknown}}
[_oembed_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] =>
[_oembed_time_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] => 1719512024
[_algolia_sync] => 508429214000
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1759079550
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 84007
[3] => 600
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Magyarország segít
[3] => Oktatás
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
[1] => 749415
[2] => 165991
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[1] => Meghirdették
[2] => Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság
)
)
[1] => Array
(
[id] => 151296
[content] =>
Rekordszámú, több mint 160 ezer magyarországi és külhoni tanuló vett részt a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2022–2023 középiskolai vetélkedősorozatán, mely nagyszabású virtuális gálával zárult június 14-én. A döntőbe 37 csapat jutott be a Kárpát-medence iskoláiból, köztük Kárpátaljáról a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, a Gáti Kovács Vilmos Líceum, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium, a Péterfalvai Református Líceum, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola, valamint a Kaszonyi Arany János Líceum csapata.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Nagydöntő előtti köszöntőjében gratulált a döntőbe jutott 18 magyarországi és 19 külhoni csapatnak, s hozzátette: jó látni azt, hogy évről évre egyre többen vesznek részt ebben a versenyben annak érdekében, hogy összemérjék tudásukat.
„Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Határtalanul program és a Határtalanul középiskolai vetélkedő mára az egyik legfontosabb nemzetpolitikai program. Nemcsak élmény, nemcsak vetélkedő, hanem a nemzeti összetartozást erősítő közösségkovácsoló erő, amelynek köszönhetően egyre erősödnek a kapcsolatok a magyarországi és a határon túli fiatalok között” – emelte ki Potápi Árpád János, majd ismét gratulált a döntős csapatoknak és arra kérte a fiatalokat, hogy a verseny után is őrizzék meg a játék során kialakult kapcsolatokat, barátságokat.


A megmérettetésre jelentkezett csapatok az elő- és középdöntők során számos témakörben – a magyar kultúra, történelem, néprajz és földrajz területén, valamint a magyarságot érintő kérdésekben – mérték össze tudásukat, melynek célja elsősorban az volt, hogy közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, az ott élők hagyományait és kultúráját.
A szerdán élőben közvetített Nagydöntő három egymást követő 20–20 perces tudáspróbából állt, amelyeket a csapatoknak online platformon kellett teljesíteniük. A feladatok a Kárpát-medence magyarságának történelméhez, néprajzához, valamint földrajzához fűződő – sok esetben nagymértékű figyelmet igénylő – kérdéseket tartalmaztak.


A feladatok teljesítése közben a gálán levetítették a 37 nagydöntős csapat által készített bemutatkozó kisfilmeket, a nézők megtekinthettek egy játékos színdarabot, a hagyományokhoz híven fellépett Baba és Monyo székelyudvarhelyi zenészpáros, s levetítették Simó Annamária és Pál István „Szalonna” Egyetlenegy című dalának videóklipjét.
A délután végére a három tudáspróba eredménye és a kisfilmekre kapott pontszámok összesítése alapján megszületett a végeredmény. A vetélkedő első helyezettje holtversenyben a Budapesti Eötvös József Gimnázium 10.B osztálya és a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium ELIT11K osztálya lett. A második helyen a Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium csapata, a harmadik helyen pedig a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum BMG Utoljára csapat végzett. Jó eredményt ért el a Gáti Kovács Vilmos Líceum GKVL csapata (13. helyezett), a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola Rákóczi turulja nevű osztálya (15. helyezett), az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium Hunok csapata (16. helyezett), a Péterfalvai Református Líceum Petrovoi celebek nevű osztálya (17. helyezett), a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola Megállíthatatlanok csapata (18. helyezett), valamint a Kaszonyi Arany János Líceum 10. osztálya (22. helyezett). A zsűri a maximális, azaz 40 pontra értékelte a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum és a Gáti Kovács Vilmos Líceum két csapatának bemutatkozó kisfilmjeit.

A Határtalanul középiskolai online vetélkedőn első helyet elérő csapat 1 millió forint pénzjutalomban részesül, a második és harmadik legjobban teljesítő csapatok pedig 300–300 ezer forint ösztöndíjat kapnak, s emellett a szervezők több mint ezer további jutalmat és ajándékot osztanak ki a versenyzők között. A Nagydöntőbe jutott osztályok felkészítő tanárai 100 ezer forint ösztöndíjban részesülnek csapatonként. A legjobb eredményt elért csapatok meghívást kapnak a Honfoglaló táborba, melyet augusztus végén szerveznek meg Noszvajon.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A döntőbe 37 csapat jutott be a Kárpát-medence iskoláiból, köztük Kárpátaljáról a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, a Gáti Kovács Vilmos Líceum, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnáz...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1686945600
[modified] => 1686945452
)
[title] => Kárpátaljai siker a Határtalanul középiskolai vetélkedő döntőjében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151296&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151296
[uk] => 151346
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 151297
[image] => Array
(
[id] => 151297
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616.jpg
[original_lng] => 247014
[original_w] => 1600
[original_h] => 901
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616-1536x865.jpg
[width] => 1536
[height] => 865
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616.jpg
[width] => 1600
[height] => 901
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hatartalan-0616.jpg
[width] => 1600
[height] => 901
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1687006038:2
[_thumbnail_id] => 151297
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5009
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] =>
[_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1686936856
[_oembed_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] =>
[_oembed_time_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => 1686936856
[_oembed_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] =>
[_oembed_time_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => 1687100045
[_oembed_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] =>
[_oembed_time_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => 1688796320
[_oembed_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] =>
[_oembed_time_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => 1689183439
[_oembed_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] =>
[_oembed_time_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => 1694514356
[_oembed_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] =>
[_oembed_time_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => 1695495381
[_oembed_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] =>
[_oembed_time_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => 1698239977
[_oembed_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] =>
[_oembed_time_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => 1700816152
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704455326
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707156018
[_oembed_6903488975390244ba72e2011ebda663] =>
[_oembed_time_6903488975390244ba72e2011ebda663] => 1707303649
[_oembed_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] =>
[_oembed_time_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => 1708418379
[_oembed_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] =>
[_oembed_time_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => 1712944049
[_oembed_4bf77786fa487885835d754094de8826] =>
[_oembed_time_4bf77786fa487885835d754094de8826] => 1712946057
[_oembed_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] =>
[_oembed_time_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => 1716110031
[_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] =>
[_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1717868336
[_oembed_9465e786ba1ddf296434b7919cbb2b1e] =>
[_oembed_time_9465e786ba1ddf296434b7919cbb2b1e] => 1718199938
[_oembed_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] =>
[_oembed_time_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] => 1719564229
[_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] =>
[_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1719564229
[_oembed_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] =>
[_oembed_time_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => 1719564229
[_oembed_0340aa2378dafa176643283399f643c4] => {{unknown}}
[_oembed_83a71a044379dd5a88a7aa30d0bf79bc] => {{unknown}}
[_oembed_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] =>
[_oembed_time_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] => 1720532902
[_oembed_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] =>
[_oembed_time_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] => 1723542187
[_oembed_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] =>
[_oembed_time_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] => 1724418846
[_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] =>
[_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1729842365
[_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] =>
[_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1729842365
[_oembed_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] =>
[_oembed_time_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] => 1731086073
[_oembed_2c936b81d24368978271469d87b671f3] =>
[_oembed_time_2c936b81d24368978271469d87b671f3] => 1734119748
[_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] =>
[_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1734119749
[_algolia_sync] => 508337504000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 64891
[1] => 5720
[2] => 1724
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bethlen-líceum
[1] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[2] => Potápi Árpád János
)
)
[2] => Array
(
[id] => 109621
[content] =>
A „Határtalanul nyári iskola” program keretein belül népi játékokat tanulnak a 3-4 osztályos gyerekek az Ungvári 10-es számú Dayka Gábor Középiskolában. Az alsó tagozatos gyerekek számára szervezett foglalkozások középpontjában tudásuk elmélyítése és a közösségi szellem erősítése.
[type] => post
[excerpt] => A „Határtalanul nyári iskola” program keretein belül népi játékokat tanulnak a 3-4 osztályos gyerekek az Ungvári 10-es számú Dayka Gábor Középiskolában. Az alsó tagozatos gyerekek számára szervezett foglalkozások középpontjában tudásuk elmélyítése...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1657046400
[modified] => 1657041222
)
[title] => Sikeres a „Határtalanul” nyári iskola program Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=109621&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109621
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 109622
[image] => Array
(
[id] => 109622
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit.jpg
[original_lng] => 216287
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/judit.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1657030422:10
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657030421
[_thumbnail_id] => 109622
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2902
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1657030423
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1657030423
[_oembed_eccc60fe0ba0aefe1417c4759470d41b] =>
[_oembed_time_eccc60fe0ba0aefe1417c4759470d41b] => 1657030424
[_oembed_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] =>
[_oembed_time_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] => 1658133522
[_oembed_7b4989fb02d8309d3490885973a38ff9] =>
[_oembed_time_7b4989fb02d8309d3490885973a38ff9] => 1658646817
[_oembed_202fc46e5a590d79accdf5ba38346f07] =>
[_oembed_time_202fc46e5a590d79accdf5ba38346f07] => 1661083798
[_oembed_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] =>
[_oembed_time_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] => 1661271772
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707224924
[_oembed_154d417dc72665531d5634fa13f1afa3] => {{unknown}}
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_4816a58cf80a9544e84f04b2d5b2bb29] => {{unknown}}
[_oembed_4cd785cff8687bc7f4fcb2559178e740] => {{unknown}}
[_oembed_5f0bb929230fc4ff55dc52ca30b79d88] =>
[_oembed_time_5f0bb929230fc4ff55dc52ca30b79d88] => 1719900407
[_oembed_6616bcef0524c0df24c5656b76fedd07] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202801724001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 600
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
[1] => 16019
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[1] => Határtalanul program
)
)
[3] => Array
(
[id] => 106117
[content] =>
Több mint 158 ezer anyaországi és külhoni fiatal vett részt a Határtalanul online középiskolai vetélkedőn – közölte a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága szerdán, a döntő napján az MTI-vel.
A közleményben idézték Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, aki felidézte: a Határtalanul középiskolai tanulmányi vetélkedőt azzal a céllal indították el, hogy a magyarországi és külhoni középiskolások közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, miközben izgalmas történelmi, irodalmi, földrajzi és néprajzi feladatokon keresztül mérik össze tudásukat.

A Határtalanul középiskolai vetélkedő szorosan kapcsolódik a nemzetpolitikai államtitkárság Határtalanul utazási programjához, amelynek keretében már mintegy félmillió magyarországi középiskolás látogathatott el osztálykirándulás keretében külhoni magyarlakta területekre – közölték.
Potápi Árpád János kiemelte: az, hogy a Határtalanul középiskolai vetélkedő résztvevőinek száma a 150 ezret is meghaladta, világosan jelzi, hogy az új generációban van igény a Kárpát-medencei magyar kultúra megismerésére, a határon túli magyarsággal való kapcsolatok szorosabbra fűzésére – írták.
„Öröm látni azt, hogy a nemzetpolitikai programoknak köszönhetően a mai fiatalok már valóban egységes magyar nemzetben gondolkodnak, és sokkal többet tudnak a külhoni magyarságról, mint az előző generációk” – idézték az államtitkárt.
A Határtalanul középiskolai vetélkedő 158 ezer résztvevője közül 41 csapat jutott a döntőbe: 21 anyaországi és 20 külhoni csapat. Az első helyezett csapat egymillió forint osztálypénzt, a második és harmadik helyezett csapat pedig 300-300 ezer forint osztálypénzt nyer. A döntős csapatok felkészítő tanárai 100-100 ezer forint jutalmat vihetnek haza. A díjazás mellett a tíz legjobb osztály részt vehet az augusztus 23-29. között, Noszvajon megrendezésre kerülő Honfoglaló táborban.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Több mint 158 ezer anyaországi és külhoni fiatal vett részt a Határtalanul online középiskolai vetélkedőn – közölte a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága szerdán, a döntő napján az MTI-vel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1654792140
[modified] => 1654813862
)
[title] => 158 ezer fiatal vett részt a Határtalanul középiskolai vetélkedőn
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=106117&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 106117
[uk] => 106139
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 106118
[image] => Array
(
[id] => 106118
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi.jpg
[original_lng] => 91803
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/potapi.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1654803063:12
[views_count] => 3609
[_thumbnail_id] => 106118
[_edit_last] => 12
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] =>
[_oembed_time_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] => 1654781292
[_oembed_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] =>
[_oembed_time_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] => 1654781292
[_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] =>
[_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1654781293
[_oembed_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] =>
[_oembed_time_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] => 1655556431
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657481711
[_oembed_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] =>
[_oembed_time_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] => 1662104363
[_oembed_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] =>
[_oembed_time_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] => 1666286799
[_oembed_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] =>
[_oembed_time_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => 1667126407
[_oembed_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] =>
[_oembed_time_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] => 1667126407
[_oembed_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] =>
[_oembed_time_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => 1669186059
[_oembed_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] =>
[_oembed_time_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => 1671732378
[_oembed_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] =>
[_oembed_time_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] => 1672926295
[_oembed_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] =>
[_oembed_time_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => 1673623599
[_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] =>
[_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673623599
[_oembed_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] =>
[_oembed_time_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => 1676020175
[_oembed_dac8838518150e411004898862a21883] =>
[_oembed_time_dac8838518150e411004898862a21883] => 1676020176
[_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] =>
[_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684564352
[_oembed_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] =>
[_oembed_time_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => 1684564352
[_oembed_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] =>
[_oembed_time_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => 1688191085
[_oembed_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] =>
[_oembed_time_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => 1688839348
[_oembed_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] =>
[_oembed_time_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => 1690697279
[_oembed_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] =>
[_oembed_time_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => 1693967815
[_oembed_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] =>
[_oembed_time_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => 1694540657
[_oembed_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] =>
[_oembed_time_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => 1698326846
[_oembed_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] =>
[_oembed_time_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => 1700847664
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1705744896
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1706703334
[_oembed_6903488975390244ba72e2011ebda663] =>
[_oembed_time_6903488975390244ba72e2011ebda663] => 1707393221
[_oembed_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] =>
[_oembed_time_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => 1708427602
[_oembed_4bf77786fa487885835d754094de8826] =>
[_oembed_time_4bf77786fa487885835d754094de8826] => 1713182736
[_oembed_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] =>
[_oembed_time_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => 1713182736
[_oembed_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] =>
[_oembed_time_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => 1718371104
[_oembed_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] =>
[_oembed_time_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] => 1720781440
[_oembed_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] =>
[_oembed_time_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] => 1720781440
[_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] =>
[_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1720781440
[_oembed_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] =>
[_oembed_time_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => 1720781440
[_oembed_0340aa2378dafa176643283399f643c4] => {{unknown}}
[_oembed_83a71a044379dd5a88a7aa30d0bf79bc] => {{unknown}}
[_oembed_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] =>
[_oembed_time_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] => 1723057671
[_oembed_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] =>
[_oembed_time_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] => 1725004695
[_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] =>
[_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1730278934
[_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] =>
[_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1731195610
[_oembed_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] =>
[_oembed_time_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] => 1732260073
[_oembed_2c936b81d24368978271469d87b671f3] =>
[_oembed_time_2c936b81d24368978271469d87b671f3] => 1734552986
[_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] =>
[_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1734552986
[_oembed_354072f6e89f6e115b413fbb49c30332] =>
[_oembed_time_354072f6e89f6e115b413fbb49c30332] => 1737380771
[_algolia_sync] => 831666640002
[_oembed_a661399ecd601dd7427650cf44e608e0] =>
[_oembed_time_a661399ecd601dd7427650cf44e608e0] => 1752643496
[_oembed_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] =>
[_oembed_time_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => 1763812738
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 11
[3] => 271
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Kiemelt téma
[3] => Kultúra
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
[1] => 933
[2] => 1724
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[1] => külhoni magyarság
[2] => Potápi Árpád János
)
)
[4] => Array
(
[id] => 68903
[content] =>
A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán Noszvajon.
[type] => post
[excerpt] => A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán Noszvajon.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1629973140
[modified] => 1629962948
)
[title] => Szilágyi Péter: A Határtalanul! vetélkedő célja a nemzetről szóló tudás továbbadása (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=68903&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68903
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 68904
[image] => Array
(
[id] => 68904
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter.jpg
[original_lng] => 72742
[original_w] => 1459
[original_h] => 821
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter.jpg
[width] => 1459
[height] => 821
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter.jpg
[width] => 1459
[height] => 821
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/szileagyi-peter.jpg
[width] => 1459
[height] => 821
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1629952149:10
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1629952064
[_thumbnail_id] => 68904
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3476
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_eccc60fe0ba0aefe1417c4759470d41b] =>
[_oembed_time_eccc60fe0ba0aefe1417c4759470d41b] => 1629952151
[_oembed_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] =>
[_oembed_time_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] => 1629952152
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1629962349
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657652253
[_oembed_7b4989fb02d8309d3490885973a38ff9] =>
[_oembed_time_7b4989fb02d8309d3490885973a38ff9] => 1659024704
[_oembed_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] =>
[_oembed_time_0350b7474a2377c67074868c81c48b4f] => 1659024704
[_oembed_202fc46e5a590d79accdf5ba38346f07] =>
[_oembed_time_202fc46e5a590d79accdf5ba38346f07] => 1660903068
[_oembed_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] =>
[_oembed_time_9c5f4fa119650dce0454be21f966916f] => 1661505768
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707722915
[_oembed_f3061aa8647e16e3b61c4e76065c1ca4] => {{unknown}}
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_4816a58cf80a9544e84f04b2d5b2bb29] => {{unknown}}
[_oembed_4cd785cff8687bc7f4fcb2559178e740] => {{unknown}}
[_oembed_5f0bb929230fc4ff55dc52ca30b79d88] =>
[_oembed_time_5f0bb929230fc4ff55dc52ca30b79d88] => 1719611170
[_oembed_6616bcef0524c0df24c5656b76fedd07] => {{unknown}}
[_oembed_154d417dc72665531d5634fa13f1afa3] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202745757001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
[1] => 16019
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[1] => Határtalanul program
)
)
[5] => Array
(
[id] => 62341
[content] =>
Június 30-án a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata nagyszabású virtuális gálával zárult. Összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi tanuló vett részt a programban. A Kárpát-medence iskoláiból a Nagydöntőbe 22 osztálynak sikerült bejutnia, közülük Kárpátaljáról háromnak: a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, az Ungvári Dayka Gábor Középiskola, valamint a Nagyberegi Református Líceum csapatának.

A Nagydöntő előtti köszöntőjében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára gratulált a döntőbe jutott tizenegy határon túli és tizenegy magyarországi csapatnak. „Örülök, hogy a fiatalság ma már egységes magyar nemzetben gondolkozik” – jelentette ki az államtitkár, majd a tanulókhoz szólva kiemelte: „Eddig is bizonyítottátok azt, hogy nagyon sokat megtanultatok a magyarságról, a magyar kultúráról, néprajzról, földrajzról, s remélem, hogy a döntőben ezt a tudást is tudjátok kamatoztatni.”
Az elő- és középdöntők során a versenyre jelentkezett csapatok izgalmas történelmi, irodalmi, földrajzi, néprajzi feladatokon tehették próbára tudásukat, amelynek célja az volt, hogy közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, hagyományait és kultúráját.
A Nagydöntő három egymást követő tudáspróbából állt, amelyeket a csapatoknak online platformon kellett teljesíteni. A feladatok a magyar történelemhez, néprajzhoz, irodalomhoz stb. fűződő kérdéseket tartalmaztak.
A feladatok teljesítése közben a gálán mások mellett Rakonczai Viktor EMeRTon-díjas magyar zenész, Simó Annamária erdélyi énekesnő, a Baba Monyo együttes, Orbán Bori énekes is vendégek voltak, bemutatkoztak magyar divattervezők, és levetítették a 22 nagydöntős csapat által készített bemutatkozó kisfilmeket is.
A Nagydöntőbe jutott osztályok közül a legjobb osztály egymillió forint pénzjutalomban részesül, a második és harmadik legjobban teljesítő csapatok pedig 300–300 ezer forint ösztöndíjat kapnak. A fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki az államtitkárság a legügyesebb versenyzők között, ugyanakkor díjazzák a felkészítő tanárokat is. Az első tíz helyezett meghívást kap az augusztusi Honfoglaló táborba, melynek helyszíne Noszvaj.


A három tudáspróba eredménye és a kisfilmekre kapott pontok összesítése alapján a délután végére megszületett a végeredmény. Az első a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a második a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, a harmadik helyezett a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapata lett. Nagyon jó eredményt ért el a Dayka Gábor Középiskola (5. helyezett) és a Nagyberegi Református Líceum osztálya is (14. helyezett).



A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium csapata a maximális, 30 pontot kapta az őket bemutató kisfilmért, ugyanis annak mondanivalója teljesen megegyezik a Határtalanul program üzenetével: „Összetartozunk!” (A lenti videón 1:36:25-től látható – a szerk.)
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Június 30-án a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata nagyszabású virtuális gálával zárult. Összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi tanuló vett részt a programban. A Kárpát-medence iskoláiból ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1625130300
[modified] => 1625108775
)
[title] => Ezüstérmes lett a BMG csapata a Határtalanul középiskolai vetélkedő Nagydöntőjében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=62341&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62341
[uk] => 62411
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 62343
[image] => Array
(
[id] => 62343
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg.jpg
[original_lng] => 303854
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/bmg.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1625151546:3
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1625097666
[_thumbnail_id] => 62343
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5292
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d9becb0f9aa32b365ff8c9f20a1de83f] => ?? Szülőföldön magyarul - bölcsődétől egyetemig!???➡️ Megjelentek a Szülőföldön magyarul program - oktatási-nevelési...
Posted by Potápi Árpád János on Wednesday, June 9, 2021
[_oembed_time_d9becb0f9aa32b365ff8c9f20a1de83f] => 1625097977
[_oembed_e0ca88429b59fe8112007e54c3152277] =>
[_oembed_time_e0ca88429b59fe8112007e54c3152277] => 1625097977
[_oembed_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] =>
[_oembed_time_af83ae7c61dec7186874d7021bd2c525] => 1625097977
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] =>
[_oembed_time_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] => 1625490479
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1630554535
[_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] =>
[_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1638817287
[_oembed_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] =>
[_oembed_time_0c53b018f8d932a4746a0d70a473afa6] => 1646335349
[_oembed_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] =>
[_oembed_time_2cb41b1fbb707f9753c1b9f0106d9da4] => 1651490981
[_oembed_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] =>
[_oembed_time_462a27a997c43d77fe12fae3e618e019] => 1656425260
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657477904
[_oembed_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] =>
[_oembed_time_70548e6fa792bb4afe9f2e64d8d0f12c] => 1661537312
[_oembed_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] =>
[_oembed_time_1fe5b53448d0b32db8fd03571557d643] => 1666537084
[_oembed_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] =>
[_oembed_time_f743f9b52230fb74d15ca742c0bcf56b] => 1666537085
[_oembed_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] =>
[_oembed_time_996f670eac73f2128a9ba23ee2885690] => 1666537085
[_oembed_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] =>
[_oembed_time_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => 1669496386
[_oembed_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] =>
[_oembed_time_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => 1671375007
[_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] =>
[_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673170682
[_oembed_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] =>
[_oembed_time_8451baabcb4163af2f48d9422e47760b] => 1673170682
[_oembed_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] =>
[_oembed_time_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => 1673885554
[_oembed_dac8838518150e411004898862a21883] =>
[_oembed_time_dac8838518150e411004898862a21883] => 1674922752
[_oembed_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] =>
[_oembed_time_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => 1675419436
[_oembed_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] =>
[_oembed_time_602a7c74d01d7fb665cbb6de44664eb9] => 1684215731
[_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] =>
[_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684230666
[_oembed_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] =>
[_oembed_time_bdbf5e869e516d21ab644c9fffbfda87] => 1687174828
[_oembed_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] =>
[_oembed_time_582686c5b2715a762197bb2587f277a4] => 1689081910
[_oembed_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] =>
[_oembed_time_aed985eae94ff5cf012b803304f57f80] => 1689081910
[_oembed_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] =>
[_oembed_time_9d737fa4315dcd17ca1cf76036cbf097] => 1693585413
[_oembed_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] =>
[_oembed_time_978dd79567bf099823fa53c355b85c50] => 1695533505
[_oembed_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] =>
[_oembed_time_6bde250c731931e3d1895380a181d02d] => 1698320614
[_oembed_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] =>
[_oembed_time_bbf95c4a9fbbc8786421ce0d865e5226] => 1700583837
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1705073443
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707087823
[_oembed_6903488975390244ba72e2011ebda663] =>
[_oembed_time_6903488975390244ba72e2011ebda663] => 1708325797
[_oembed_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] =>
[_oembed_time_eaf767467dfb27a8e03f1df217a66112] => 1708531250
[_oembed_4bf77786fa487885835d754094de8826] =>
[_oembed_time_4bf77786fa487885835d754094de8826] => 1713128396
[_oembed_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] =>
[_oembed_time_99d29c8cd9a497e8d5ee4aa62ef7acec] => 1713128396
[_oembed_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] =>
[_oembed_time_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => 1716717123
[_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] =>
[_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1717688755
[_oembed_9465e786ba1ddf296434b7919cbb2b1e] =>
[_oembed_time_9465e786ba1ddf296434b7919cbb2b1e] => 1718975588
[_oembed_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] =>
[_oembed_time_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] => 1720001318
[_oembed_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] =>
[_oembed_time_9c67aaee3a95a2e8f449289382ab126b] => 1720001318
[_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] =>
[_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1720001318
[_oembed_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] =>
[_oembed_time_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => 1720001318
[_oembed_0340aa2378dafa176643283399f643c4] => {{unknown}}
[_oembed_83a71a044379dd5a88a7aa30d0bf79bc] => {{unknown}}
[_oembed_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] =>
[_oembed_time_7c4722004407728b07eb2ee58e87dd01] => 1720801653
[_oembed_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] =>
[_oembed_time_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] => 1722265864
[_oembed_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] =>
[_oembed_time_a6a3e7151e5199f0dc90320cc0fb0c72] => 1724162942
[_oembed_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] =>
[_oembed_time_a1189dab43bbaf79f63e305bf496ee65] => 1730538651
[_oembed_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] =>
[_oembed_time_2cf96784fb98dee87a6eff44a388e960] => 1731224054
[_oembed_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] =>
[_oembed_time_d5c3a92d930453177871bc95d8007ea8] => 1731224054
[_oembed_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] =>
[_oembed_time_11b733cfdf03bf7fbbef3ae754cf80d3] => 1732968788
[_oembed_2c936b81d24368978271469d87b671f3] =>
[_oembed_time_2c936b81d24368978271469d87b671f3] => 1733157383
[_algolia_sync] => 508059805000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 347
[5] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 4897
[1] => 5720
[2] => 1724
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bethlen-gimnázium
[1] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[2] => Potápi Árpád János
)
)
[6] => Array
(
[id] => 47896
[content] =>
Több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt a Határtalanul program online középiskolai vetélkedőjének első fordulójában, az eredmények azt jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak – közölte a Miniszterelnökség, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt idézve szerdán.

Az eddigi eredmények alapján 292 osztály, mintegy 8800 fiatal jutott be a vetélkedő középdöntőibe. Budapestről 48, Magyarország más területeiről 155, Erdélyből 30, Felvidékről 23, a Vajdaságból 16, Kárpátaljáról 18, Horvátországból és a diaszpórából pedig 1-1 csapat került a legjobbak közé – írták.
A versenyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérik össze tudásukat történelemi, irodalmi, földrajzi, néprajzi kérdésekből, amelyekből a Kárpát-medence magyarlakta területeit is közelebbről megismerhetik. A legjobb osztály egymillió forint pénzjutalmat kap, de a fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki a nemzetpolitikai államtitkárság a legügyesebb versenyzők között.
A közlemény szerint Potápi Árpád János emlékeztetett: a 2010-ben indított Határtalanul program célja, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, az állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Mivel a járványhelyzet miatt az osztálykirándulások most szünetelnek, az online térben szeretnék összekötni a magyarországi és külhoni fiatalokat, akik a játékon keresztül nemcsak a tudásukat bővítik, hanem lehetőségük van az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére is – hangsúlyozta.
2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében március a közösségek hónapja, a Határtalanul vetélkedő pedig az államtitkár szerint a közösségépítésnek és a nemzeti összetartozás erősítésének is kiváló eszköze a fiataloknál.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt a Határtalanul program online középiskolai vetélkedőjének első fordulójában, az eredmények azt jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak - közölte a Miniszt...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1614797700
[modified] => 1614797342
)
[title] => Potápi: a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=47896&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 47896
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 47897
[image] => Array
(
[id] => 47897
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi.jpg
[original_lng] => 633556
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/potapi.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1614790143:10
[_thumbnail_id] => 47897
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2788
[_oembed_7c31418ccaa9a0d1d22e101bebef2126] =>
[_oembed_time_7c31418ccaa9a0d1d22e101bebef2126] => 1614790144
[_oembed_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] =>
[_oembed_time_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] => 1614790144
[_oembed_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] =>
[_oembed_time_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] => 1614790510
[_oembed_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] =>
[_oembed_time_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] => 1619644235
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1625713140
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1630812829
[_oembed_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] =>
[_oembed_time_c4f4c33915cfe367efb9268ae2ebd6d4] => 1639484961
[_oembed_f82479d43ae85918c7eaf3f0434c6a63] =>
[_oembed_time_f82479d43ae85918c7eaf3f0434c6a63] => 1644265948
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657944774
[_oembed_cb1e80716a82ca62e3be76f56b506c58] =>
[_oembed_time_cb1e80716a82ca62e3be76f56b506c58] => 1672468875
[_oembed_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] =>
[_oembed_time_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] => 1694535190
[_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] =>
[_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704632551
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1706541533
[_oembed_ca7745cb38d07cc1ea3d1deb5aa694b0] =>
[_oembed_time_ca7745cb38d07cc1ea3d1deb5aa694b0] => 1711547397
[_oembed_dfb3067d17287d8a72ba86c9c4de00d2] =>
[_oembed_time_dfb3067d17287d8a72ba86c9c4de00d2] => 1711547397
[_oembed_e9a6dd924bb92c5e4c8362499c958012] =>
[_oembed_time_e9a6dd924bb92c5e4c8362499c958012] => 1711991056
[_oembed_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] =>
[_oembed_time_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] => 1711991056
[_oembed_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] =>
[_oembed_time_a324f6f18f18608f771e5a6eb2966dc9] => 1716444585
[_oembed_3ee08548cdedb8c2472829567fdcaa60] => {{unknown}}
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] =>
[_oembed_time_0b77c017183ace80472d0934dfa9e4e8] => 1719845345
[_oembed_f51fec0238f1c25ae6e981a60b9bd445] => {{unknown}}
[_oembed_78e72b2cb5ef9999ffc8fdc83ff0aa9d] => {{unknown}}
[_oembed_15b61f7a50f50f0ce3fe3f104c9fabe3] => {{unknown}}
[_oembed_77d587e7581582a7203fd9897a0a5a97] => {{unknown}}
[_oembed_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] =>
[_oembed_time_1d9a5c3cdec5a719acb205a7d78527e6] => 1722780066
[_oembed_7d9b4a053236385b3e179091b29e757b] =>
[_oembed_time_7d9b4a053236385b3e179091b29e757b] => 1723701935
[_oembed_038b3e6a5beb106cc713093f354f4234] =>
[_oembed_time_038b3e6a5beb106cc713093f354f4234] => 1726551352
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1729250439
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1729250439
[_oembed_e566e23887d6ddf387a2f05f1c5a2bb1] =>
[_oembed_time_e566e23887d6ddf387a2f05f1c5a2bb1] => 1743318234
[_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] =>
[_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1743318234
[_algolia_sync] => 831551617002
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1757935039
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1758183893
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1758962557
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1758962557
[_oembed_526f31e797be84ed362ede65fcb44cef] =>
[_oembed_time_526f31e797be84ed362ede65fcb44cef] => 1762267827
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1762267827
[_oembed_a225fe7191b8d6e6d7b19b98d20b6408] =>
[_oembed_time_a225fe7191b8d6e6d7b19b98d20b6408] => 1762267827
[_oembed_a21b03ccbc0d1ad94cba2961e7bfa672] =>
[_oembed_time_a21b03ccbc0d1ad94cba2961e7bfa672] => 1762267827
[_oembed_2d2314c8c86894f839e5f99eb04ea975] =>
[_oembed_time_2d2314c8c86894f839e5f99eb04ea975] => 1762267827
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764624800
[_oembed_e675f4a41e19ddaa8f7cfd56300539e9] =>
[_oembed_time_e675f4a41e19ddaa8f7cfd56300539e9] => 1764895760
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
[1] => 4448
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[1] => Nemzetpolitikai Államtitkárság
)
)
[7] => Array
(
[id] => 13030
[content] =>
A Határtalanul online középiskolai verseny több mint 75 ezer diákot ért el az anyaországban és a határon túl. A tavaly októberben a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által indított program elő- és középdöntői után a legügyesebbek – közel 600 középiskolás – április 24-én, pénteken online döntő keretében mérték össze tudásukat.

– Tavaly októberben kezdődött a verseny online formában, s akkor még nem gondoltuk, hogy a vetélkedő végét, tehát a döntőjét is csak online tudjuk megvalósítani – jegyezte meg Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, és köszönetet mondott mindenkinek, aki a versenyt megszervezte, s ilyen módon is lehetővé tette, hogy a közel 600 diák, akik a döntőbe bekerültek, azok valóban meg tudják mérettetni magukat. – Fontos, hogy a jelenlegi helyzetben is tartsuk és erősítsük egymással a kapcsolatot! – hangsúlyozta az államtitkár.
A kárpátaljai csapat tagjai, a szürtei iskolások is bekerültek a döntőbe. Dorgay Angelika vezetésével az ungvári járási Szürtei Középiskola 8. A osztálya is benevezett ősszel a Határtalanul program középiskolai vetélkedőjére, s olyan jól szerepeltek, hogy egyedüli kárpátaljai csapatként ők képviselhették megyénket a nívós megmérettetésen. Az eredeti terv szerint egy 20 perces előadással készültek volna a döntőre, de a járványhelyzet ezt felülírta. Végül a szervezők kérésére egy rövid bemutatkozó videó készült Dorgay Zsófia és Pfeifer István közreműködésével. Dorgay Angelika felkészítő tanár elmondta, hogy egyfajta csodaként élték meg a továbbjutást, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a diákok jól szerepeljenek a döntőben is.
– Amikor tudomást szereztünk erről a versenykiírásról, akkor úgy vágtunk bele, hogy mindössze szerencsét próbálunk. Hatalmas élmény volt számunkra, hogy bejuthattunk a középdöntőbe. Január 8-án kiutazott hozzánk a program stábja. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a felkészülésbe. Olyan élményben volt részünk, amilyenben ezelőtt talán sosem. A döntőbe jutásunk pedig tovább fokozta az érzéseket, és még jobban összekovácsolta a kis csapatunkat. A helyzetre való tekintettel videohívások segítségével tanultunk. Nagyon izgatottan vártuk, hogy mi lesz a döntőben. Szerettünk volna derekasan helytállni.
A 2019 őszén indult, több ezer Kárpát-medencei középiskolást megmozgató vetélkedősorozat záróeseményére, a Nagydöntőre idén április 24-én délután került sor. A csapatok nemzetpolitikából, irodalomból, honismeretből és történelemből mérték össze tudásukat.
– Nekünk ez nagyon nagy megmérettetés, mert nem vettünk még ilyenben részt soha. S még nehezebb volt amiatt, hogy online kellett tanulnunk, oktató videókból szereztünk újabb ismereteket, tanultunk minden tantárgyat – mondta Necze Martin, a Szürtei Középiskola tanulója.
A múlt pénteki élő döntőt az interneten bárki követhette, vagy később megnézheti a Határtalanul YouTube-csatornáján. A diákok tesztfeladataival párhuzamosan színes kísérőprogramok zajlottak. Rendkívül látványosra sikerült a Határtalanul középiskolai vetélkedő virtuális döntője. Szerepelt a programban Lackfi János, József Attila-díjas író, költő, népdalokat énekelt Orbán Bori, fellépett a Monyo Project zenekar, tinisztárok szórakoztatták a nézőket, de megelevenedett Mátyás király udvara, illetve egy környezetvédelmi divatbemutatót is láthattak.
A Határtalanul középiskolai versenyen I. helyezett lett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 10. B osztálya Szatmárnémetiből 131 ponttal.
II. helyen végzett a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Fifikások elnevezésű osztálya 126 ponttal.
A III. helyen holtverseny alakult ki a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium EgyemBTGK osztálya és a kassai Márai Sándor Általános és Középiskola Máraisokk fantázianevű osztálya között. Mindketten 123 pontot értek el.
A Szürtei Középiskola 8. A osztályos tanulóinak csapata 106 pontot szerzett. A tartalmas időtöltésen és csodálatos élményeken kívül, saját bevallásuk szerint többek, okosabbak és gazdagabbak lettek a vetélkedő a való részvétele által.
(RV/Kárpátalja hetilap/hatartalanul.net)
[type] => post
[excerpt] => A Határtalanul online középiskolai verseny több mint 75 ezer diákot ért el az anyaországban és a határon túl.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1588187760
[modified] => 1588175700
)
[title] => A Szürtei Középiskola a Határtalanul döntőjében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=13030&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13030
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 13031
[image] => Array
(
[id] => 13031
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte.jpg
[original_lng] => 248996
[original_w] => 1068
[original_h] => 557
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte-768x401.jpg
[width] => 768
[height] => 401
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte-1024x534.jpg
[width] => 1024
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte.jpg
[width] => 1068
[height] => 557
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte.jpg
[width] => 1068
[height] => 557
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-szurte.jpg
[width] => 1068
[height] => 557
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1588164900:5
[_thumbnail_id] => 13031
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6016
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] =>
[_oembed_time_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] => 1588176967
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1625552126
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1630270986
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657212646
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707207455
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_154d417dc72665531d5634fa13f1afa3] => {{unknown}}
[_oembed_f3061aa8647e16e3b61c4e76065c1ca4] => {{unknown}}
[_oembed_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] =>
[_oembed_time_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] => 1719561459
[_oembed_78ae933f4c85b6d7538bdcdbe8f0fe61] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202612349001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 347
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
)
)
[8] => Array
(
[id] => 12562
[content] =>
A Nemzetpolitikai Államtitkárság a Határtalanul Programhoz kapcsolódóan hirdette meg a 2019–2020. évi Határtalanul középiskolai vetélkedőt, ahová külhoni és anyaországi középiskolai osztályok jelentkezhettek.
Az ősszel indított középiskolai vetélkedő nagydöntőjének terveit is keresztülhúzta a járvány. Pénteken a valóságos helyett virtuális térben, online méri össze tudását történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekben a döntőbe jutott csaknem 600 anyaországi és külhoni fiatal. Köztük vannak a kárpátaljai Szürte iskolájának nyolcadikosai is.
[type] => post
[excerpt] => Virtuális térben, online méri össze tudását történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekben a döntőbe jutott csaknem 600 anyaországi és külhoni fiatal. Köztük vannak a kárpátaljai Szürte iskolájának nyolcadikosai is.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1587832260
[modified] => 1587808936
)
[title] => Határtalanul Program – döntőben a Szürtei Középiskola (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=12562&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 12562
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 12564
[image] => Array
(
[id] => 12564
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1.jpg
[original_lng] => 452890
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/szurte-1.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1587798137:10
[_oembed_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] =>
[_oembed_time_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] => 1587798110
[_thumbnail_id] => 12564
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4670
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1625687936
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1630445940
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657827605
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707902338
[_oembed_78ae933f4c85b6d7538bdcdbe8f0fe61] => {{unknown}}
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_154d417dc72665531d5634fa13f1afa3] => {{unknown}}
[_oembed_f3061aa8647e16e3b61c4e76065c1ca4] => {{unknown}}
[_oembed_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] =>
[_oembed_time_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] => 1719674161
[_algolia_sync] => 1202611828001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
)
)
[9] => Array
(
[id] => 12267
[content] =>
Csaknem hatszáz
anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai
vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel
online formában valósul meg – közölte a magyar Miniszterelnökség
nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

Az államtitkárság felidézte, hogy 2019 októberében hirdették
meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedőt, amely
nemzetpolitikai sikertörténet lett: több mint 75 ezer diák kapcsolódott be az
anyaországból és határon túlról.
A verseny első fordulójában online teszteket töltöttek ki a
jelentkező osztályok történelmi, irodalmi, földrajzi, nemzetpolitikai kérdésekből
harminc napon keresztül, ezután a továbbjutó csapatok a középdöntőkben
mérhették össze tudásukat.
A döntőbe húsz csapat – 11 külhoni és 9 anyaországi – jutott,
így csaknem hatszáz diák méri össze tudását pénteken a nagydöntőn. A fiatalokat
a döntő napján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért
felelős államtitkára és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
vezérigazgatója is online köszönti majd.
Minden döntőbe jutott csapat százezer forintot, valamint
értékes ajándékokat nyer, a legjobb osztály pedig elviheti az egymillió forint
értékű fődíjat. A döntőbe jutott csapatok egyik fő feladata volt, hogy olyan
alkotást – kisvideót, rajzot, festményt – készítsenek, amely a nemzeti
összetartozást fejezi ki, tekintettel arra, hogy az idei év a nemzeti
összetartozás és az erős magyar közösségek éve.
A pénteki élő döntőt a program Youtube csatornáján
(youtube.com/hatartalanulprogram) bárki követheti, a diákok tesztfeladataival
párhuzamosan olyan színes kísérőprogramok zajlanak majd, mint Lackfi János író
irodalmi blokkja, Orbán Bori népdalénekes fellépése, de megelevenedik Mátyás
király udvara, valamint környezetvédelmi divatbemutatót is láthatnak a nézők – közölték.
A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is
éreztessük mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy
nem engedjük el a kezüket, és lehetőséget teremtsünk az identitás- és
kapcsolaterősítésre; közös történelmünk, kultúránk mélyrehatóbb megismerésére –
írta az államtitkárság.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online formában valósul meg – közölte a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitika...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1587677940
[modified] => 1587675456
)
[title] => Pénteken lesz a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntője
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=12267&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 12267
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 12268
[image] => Array
(
[id] => 12268
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul.jpg
[original_lng] => 40445
[original_w] => 1125
[original_h] => 795
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-300x212.jpg
[width] => 300
[height] => 212
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-768x543.jpg
[width] => 768
[height] => 543
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul-1024x724.jpg
[width] => 1024
[height] => 724
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul.jpg
[width] => 1125
[height] => 795
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul.jpg
[width] => 1125
[height] => 795
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/hatartalanul.jpg
[width] => 1125
[height] => 795
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1587664656:5
[_thumbnail_id] => 12268
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3885
[_oembed_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] =>
[_oembed_time_a27f339c40f9b146aa008f9412df3f28] => 1588391600
[_oembed_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] =>
[_oembed_time_8a552d62914defedea6afcc07c7ca06a] => 1626587449
[_oembed_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] =>
[_oembed_time_7790181fa2b054013ff2bdce97b3a76c] => 1630956629
[_oembed_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] =>
[_oembed_time_a9656394a1e6655d51b9e86c2d1003d3] => 1657392858
[_oembed_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] =>
[_oembed_time_b86e8b7f9aa9c0bc7206f43f057940f2] => 1707576774
[_oembed_d7368e0e20e771eb772b694d9fd8654a] => {{unknown}}
[_oembed_154d417dc72665531d5634fa13f1afa3] => {{unknown}}
[_oembed_f3061aa8647e16e3b61c4e76065c1ca4] => {{unknown}}
[_oembed_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] =>
[_oembed_time_bb82294b45a712f0a4cb778023c5efd2] => 1719734028
[_algolia_sync] => 1202611751001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 347
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5720
[1] => 5721
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Határtalanul középiskolai vetélkedő
[1] => nagydöntő
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 5720
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 5720
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Határtalanul középiskolai vetélkedő (1 Oldal)