Sarah Gilbert, az AstraZeneca vakcina egyik társfejlesztője figyelmeztetett, hogy amennyiben nem tanuljuk meg a leckéket a mostani járványból, a következő pandémia sokkal halálosabb lehet, mint a COVID-19 – idézte a Reuters.
A koronavírus-járvány már 5.26 millió áldozatot követelt világszerte, valamint több ezer milliárd dolláros kárt okozott a világgazdaságnak, minden túlzás nélkül örökre megváltoztatta mindenki életét. Ennél azonban még rosszabb is lehet Gilbert szerint:
„Az igazság az, hogy a következő még rosszabb lehet, sokkal fertőzőbb, sokkal halálosabb, vagy mindkettő. Ez nem az utolsó alkalom, hogy egy vírus az életünket és a megélhetésünket fenyegeti”
Az Oxfordi Egyetem vakcinológusa és az AstraZeneca-vakcina társfejlesztője szerint muszáj felkészülni a következő járványra, alkalmazni azokat az eredményeket, amelyeket elértünk és nem szabad hagyni, hogy ezek elvesszenek.
A szakértők szerint egyébként a járvány elleni küzdelemmel jelenleg az a nagy probléma, hogy nagyon egyenlőtlen, nem minden országnak van ugyanis egyenlő hozzáférése a vakcinákhoz, ez főként a gazdagabb országok „kiváltsága”.
Gilbert szavai egyébként visszaköszönnek egy globális törekvésben, ugyanis az országok jelenleg törekednek arra, hogy megalkossanak egy nemzetközi járványügyi egyezményt annak érdekében, hogy magasabb szinten legyen koordinálva egy jövőbeli pandémiára adott válasz.
Forrás: Liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Sarah Gilbert, az AstraZeneca vakcina egyik társfejlesztője figyelmeztetett, hogy amennyiben nem tanuljuk meg a leckéket a mostani járványból, a következő pandémia sokkal halálosabb lehet, mint a COVID-19.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1638907320
[modified] => 1638903877
)
[title] => Vakcinafejlesztő: a következő járvány még a COVID-nál is halálosabb lehet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=82105&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 82105
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 82106
[image] => Array
(
[id] => 82106
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra.jpg
[original_lng] => 136160
[original_w] => 978
[original_h] => 550
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra.jpg
[width] => 978
[height] => 550
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra.jpg
[width] => 978
[height] => 550
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra.jpg
[width] => 978
[height] => 550
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/astra.jpg
[width] => 978
[height] => 550
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1638896682:10
[_thumbnail_id] => 82106
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3109
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0542890d3e924289ca0eb90b2d6c8fe3] =>
[_oembed_time_0542890d3e924289ca0eb90b2d6c8fe3] => 1638900138
[_oembed_6fb533c86c2acef2ca7b95a38f1ad899] =>
[_oembed_time_6fb533c86c2acef2ca7b95a38f1ad899] => 1638900139
[_oembed_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] =>
[_oembed_time_c2e02c20bddfe11a0c51a7e4c7ff29cf] => 1644113083
[_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] =>
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
A koronavírus-járvány időszakában az iskoláknak gondoskodniuk kell az egészséges és biztonságos táplálkozásról, figyelembe véve az összes járványellenes intézkedést, számolt be az Oktatási és Tudományos Minisztérium sajtószolgálata, írja az Ukrinform.
„Az Oktatási és Tudományos Minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a karantén idején a tanulók étkeztetésének megszervezésével kapcsolatos döntéseket az iskola vezetője és alapítója hozza meg, figyelembe véve az intézmény oktatási folyamatának megszervezését, a tanulók számát, a táplálkozás módját stb.” – áll a közleményben.
„Az általános középfokú oktatásról” szóló törvény szerint ők felelnek az oktatási intézmények tanulói étkeztetésének megszervezéséért, tekintet nélkül az alárendeltségre, tulajdonosi típusra és formára, valamint az egészségügyi jogszabályok betartására.
Az Oktatási és Tudományos Minisztérium ugyanakkor kihangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány kapcsán az iskolai étkeztetés megszervezése más megközelítést, korlátozásokat és szabályokat követel meg. Például a karantén ideje alatt a „svédasztalos” étkezés és az önkiszolgálás, valamint az ivó-források üzemeltetése tilos.
Az étkeztetést az alábbi feltételek betartásával kell biztosítani:
a tanulóknak menetrend szerint kell étkezniük;
az asztalok közötti távolságnak legalább 1,5 m-nek kell lennie;
egy asztalnál maximum 4 fő lehet.
Abban az esetben, ha a gyermekeket nem tudják ellátni meleg étellel, az étkeztetést előre csomagolt élelmiszer-termékek kiosztásával szervezik meg az étkeztetési előírásoknak megfelelően az oktatási, a gyermek-egészségügyi és az üdültetési létesítményekben a kormány 2004.11.22-i, 1591. számú rendeletének megfelelően. A biztonság és az élelmiszer-minőség mutatói feletti állami felügyeletet (ellenőrzés) az erre illetékes testület, az ukrán Élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi állami szolgálat végzi.
Ferenc pápa pénteken világszerte arra intette az embereket, hogy őrizzék meg a hitüket, és nyújtsanak vigaszt egymásnak az új típusú koronavírus-járvány adta nehéz időkben.
„Nehéz pillanat ez mindannyiunknak. Nagyon sokak számára megpróbáltatás”hangsúlyozta a katolikus egyházfő este közzétett videóüzenetében. Ugyanakkor felszólította az embereket, hogy legyenek nagylelkűek, segítsenek a rászorulókon, a magányosoknak pedig telefonon vagy a közösségi médián keresztül nyújtsanak vigaszt.
Ferenc pápa beszédében mindenekelőtt az idős embereket, a hajléktalanokat, a börtönökben raboskodókat, a járványban elhunytak hozzátartozóit, a munkahelyük miatt aggódókat, illetve a kórházakban dolgozó és a nélkülözhetetlen társadalmi szolgáltatásokat végző „hősöket” emelte ki, akiknek támogatásra van szükségük.
„Még akkor is, ha külön vagyunk, a gondoskodás és a lélek sokat tehet a szeretet találékonyságával”-hangoztatta.
A 83 éves egyházfő az Olaszországot különösen hevesen sújtó Covid-19-járvány miatt nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. A Vatikán már március közepén közölte, hogy a Ferenc pápa vezette húsvéti szertartásokat kivétel nélkül hívők nélkül mutatják be a Szent Péter-bazilikában.
Videoüzenetében Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a húsvétot az idén valóban különleges körülmények között fogják megünnepelni. Jézus feltámadására utalva Ferenc pápa mindemellett reményét fejezte ki, hogy jobb idők jönnek el, amikor „sikerül megszabadulnunk a gonosztól és a pandémiától”. „A remény nem okoz csalódást, mert nem csupán egy látomás” – hangsúlyozta.
Ferenc pápa a járvány sújtotta Bergamo városi kórházának 60 ezer euró személyes támogatást ajánlott fel.
A szentatya ezzel a gesztussal jelezte, hogy közel áll a hívekhez, az elhunytak hozzátartozóihoz és az egészségügyi dolgozókhoz” – közölte a bergamói egyházmegye. Több pap is elhunyt a kórban a lombardiai régióban.
Forrás: mti
[type] => post
[excerpt] => Ferenc pápa pénteken világszerte arra intette az embereket, hogy őrizzék meg a hitüket, és nyújtsanak vigaszt egymásnak az új típusú koronavírus-járvány adta nehéz időkben.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1586004000
[modified] => 1585966941
)
[title] => Ferenc pápa mindenkit arra intett, hogy őrizze meg a hitét a nehéz időkben
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=10026&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10026
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 10027
[image] => Array
(
[id] => 10027
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots.jpg
[original_lng] => 85967
[original_w] => 644
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200327pope-religion-virus-health-topshots.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1585993018:10
[_thumbnail_id] => 10027
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3973
[_oembed_b0ccbd3af951ef21128e1953b7638823] =>
[_oembed_time_b0ccbd3af951ef21128e1953b7638823] => 1585956128
[_oembed_abf00a18cb636a5ea15cf4e0e06249bd] =>
[_oembed_time_abf00a18cb636a5ea15cf4e0e06249bd] => 1585993099
[_oembed_1203353105772411b2ed531b9997ad73] =>
[_oembed_time_1203353105772411b2ed531b9997ad73] => 1585993100
[_oembed_762729f96760f8e40cc2277cc548b27a] =>
#підвезимедиканароботу Я звичайно не Hugh Laurie, але #рукиофтальмолога позитивні емоції обіцяють:) Практично кожного...
The news coming out of Ukraine is very worrying. I entrust to the intercession of the Virgin Mary, and to the conscience of political leaders, every effort on behalf of peace. #PrayTogether
Только что я встретился с Папой Римским в Ватикане.
Вместе с Катей Прокопенко, женой командира защитников Мариуполя на Азовстали, и Юлей Федосюк, женой другого бойца, мы встретились с Папой, чтобы просить его участвовать в судьбе защитников Азовстали pic.twitter.com/RKYvHy8Et9
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
Today’s speech ofPope was disappointing& made me think about many things: can’t speak inSame categories aboutАggressor &Victim, Rapist and Raped; howPossible To Mention 1of ideologists of??ImperialismAs innocent victim?She wasKilledBy russiansAsSacredVictim &isNowOn Shield ofWar pic.twitter.com/GvvM7zJDCa
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Az enyhe Covid-19 fertőzéssel kezelt betegek felében tüneteik megszűnése után még legalább nyolc nappal jelen volt az új koronavírus – hívták fel a figyelmet tanulmányukban kínai kutatók.
A szakemberek szerint ezért az enyhe tünetekkel házi karanténban tartott Covid-19-betegek esetében a felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, biztosítandó, hogy ne fertőzzenek meg másokat.
Az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók a pekingi PLA Általános Kórházban január 28. és február 9. között kezelt 16 beteg esetét mutatták be, akiknek átlagéletkora 35,5 év volt.
A kutatók több napon vettek garatmintákat és elemezték azokat. Gyógyulásuk után bocsátották haza a betegeket, amikor két negatív vírusteszt is megerősítette felépülésüket.
„Tanulmányunk legjelentősebb megállapítása az, hogy a betegek felénél rejtőzködött a vírus még a tüneteik megszűnésekor is” – mondta Lokesh Shrama, a Yale Egyetem Orvostudományi Karának instruktora, a tanulmány társszerzője. „Súlyosabb fertőzés esetén hosszabb ideig tarthat a rejtőzködési idő” – tette hozzá.
Ezeknél a betegeknél az elsődleges tüntetek a láz, a köhögés, a torokfájás és a nehéz légzés voltak. Egy beteg kivételével öt nap volt a lappangási időszak, a tünetek átlagosan nyolc napig tartottak. Egytől nyolc napig tartott az az időszak, amikor a tünetek megszűnése után még fertőzőképesek voltak.
„Ha enyhe légzőszervi tüntetek jelentkeznek a Covid-19 betegségnél és házi karanténban van a beteg, hogy ne fertőzzön másokat, meg kell hosszabbítani két héttel a karantént a felépülés után, biztosítandó, hogy az illető ne fertőzzön meg másokat” – idézte Hszie Ki-hszint, a pekingi kórház professzorát, a tanulmány társszerzőjét a Medicalxpress orvostudományi hírportál.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy ugyanolyan gondossággal kell kezelni a tünetmentes, éppen csak talpra állt betegeket, mint a tünetekkel bírókat. Arra is felhívták a figyelmet, hogy még nem tudni, eredményeik igazak-e a jóval sebezhetőbb betegek, például az időse vagy az immunhiányos betegek esetében.
6 tipp az Amerikai Pszichológiai Társaság útmutatója alapján.
A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében a legracionálisabb döntés, ha csak a legszükségesebb esetben mozdulunk ki otthonról. Mindannyiunk számára szokatlan helyzet ez, és előfordulhat, hogy hosszú heteket kell jobbára négy fal között, a szűk családunkkal összezárva – vagy egyedül – eltöltenünk.
Az elszigeteltség mentális terhei
Az izoláció heteken át elhúzódó időszakában felborul a megszokott napirend, megcsappannak az értelmes feladatok, kevesebb az inspiráló inger, beszűkül a társas érintkezés. Sokunknak anyagi nehézségekkel kell szembenéznünk, ráadásul a megszokott megküzdési stratégiáink egy része sem áll rendelkezésünkre: nem mehetünk le edzeni, nem ugorhatunk el egy moziba vagy a barátainkhoz.
Mindezek következtében felbukkanhatnak vagy felerősödhetnek az alábbi érzések:
Félelem és szorongás
Jogos az aggodalom a saját és szeretteink egészsége miatt: hogy elkapjuk vagy továbbadjuk a vírust. Az egymásnak gyakran ellentmondó információk és naponta változó szabályok miatt érthető az is, ha valaki attól tart, hogy nem tudja beszerezni a mindennapokhoz szükséges ellátmányt. Szorongató érzés, ha rajtunk áll mások jólléte, különösen, ha az ő gondozásuk miatt nem tudjuk ellátni a megszokott munkánkat.
Lehangoltság és unalom
Aki nem tud dolgozni, vagy más mindennapos elfoglaltságairól kell lemondania, szomorúvá, levertté válhat, az elnyúló elszigeteltségben pedig beüt az unalom, nyomasztóbbá válhat az egyedüllét, felerősödhet a magányosság érzése.
Düh, ingerlékenység, frusztráció
Az izoláció velejárója lehet, hogy úgy érezzük, leszűkült az átvitt értelemben vett mozgásterünk, csorbát szenved a személyes szabadságunk, mindez pedig könnyen vezet frusztrációhoz. Van, aki a korlátozó intézkedéseket bevezető hatóságokra haragszik, mások azokra az emberekre, akik nem kezelik kellő felelősséggel a helyzetet, így veszélybe sodornak másokat.
Hogyan küzdjünk meg velük? 6 tipp
1.Tervezzünk!
Érdemes előre átgondolni, hogyan töltjük el az időnket a kényszerű lakásfogságban: miként strukturáljuk a napjainkat, kihez fordulhatunk, ha lelki támaszra szorulunk, illetve mi magunk hogyan nyújthatunk segítséget lelki vagy testi ápolásra szoruló szeretteinknek.
2.Hiteles forrásokból tájékozódjunk
Elengedhetetlen, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk a koronavírus-járványról és a közegészségügyi rendelkezésekről, és jelen esetben talán nem túlzás életbevágónak nevezni, hogy elsajátítsuk az álhírek és a hiteles információk megkülönböztetésének képességét.
Kövessük a megbízható forrásokat, de ne ez legyen az egyetlen napi program, mert a túlzott hírfogyasztás fokozhatja szorongást. Időről időre váltsuk fel a böngészést könyvekkel, filmekkel, zenehallgatással, kötögetéssel, jógázással: bármivel, ami legalább átmenetileg máshová tereli a figyelmünket.
3. Alakítsunk ki napirendet, és tartsuk hozzá magunkat
Egy jól strukturált napirend egyaránt segít gyereknek és felnőttnek megőrizni a rendszeresség és valamiféle célirányosság érzetét az izoláció egyébként szokatlan körülményei között. Próbáljuk elkülöníteni a munka/tanulás idejét a többi tevékenységétől, és ha lehet, minél több egészséges otthoni elfoglaltságot betervezni.
4. Maradjunk virtuális kapcsolatban a barátokkal, sorstársakkal
A személyes találkozókról le kell mondanunk, de a technika kéznél van: a telefonálás, chat, üzenetek, online közösségek nagy segítségünkre vannak. Próbáljuk kibeszélni aggodalmainkat és félelmeinket, és adjuk sorstársaink tudtára, hogy szívesen meghallgatjuk, ők hogyan éreznek, mit élnek át.
5. Tartsuk magunkat az egészséges szokásokhoz
Elegendő alvás, kiegyensúlyozott étkezés, a lehetőségekhez mért testmozgás: az egészséges életmóddal kapcsolatos, általában adott tanácsok érvényesek ebben a helyzetben is. Az alkohol és más legális és illegális drogok nem hatékony ellenszerei az izoláció okozta stressznek.
6. Alakítsunk ki stressz-kezelési technikákat
Szánjunk időt érzéseink, szorongásaink vizsgálatára, és maradjunk az észszerűség talaján, amikor kiértékeljük, mi minden kelt bennünk aggodalmat, és miként tudunk megbirkózni a helyzettel. Tudatmódosítók helyett próbáljuk inkább a feszültségek kezelésének bevált pszichés technikáit bevetni: a relaxációs vagy mindfulness módszereket ma már sok-sok könnyen kezelhető okostelefonos alkalmazással is elsajátíthatjuk és gyakorolhatjuk.
Segítheti a negatív érzések csillapítását, ha időről időre emlékeztetjük magunkat az izoláció vagy karantén altruisztikus indokára: arra, hogy ha most betartjuk, amit kérnek tőlünk, azzal lassítjuk a járvány terjedését, és megóvjuk azokat, akik a legveszélyeztetettebbek.
A múlt héten 7,6 ezer betegnél diagnosztizáltak
heveny felső légúti fertőzést a megyében, ami 30 százalékos növekedést jelent
az egy héttel korábbihoz képest, és ez 100 ezer főre számítva a járványküszöb
41 százalékos átlépését jelenti – közölte Viktoria Timcsik megyei epidemiológus
hétfőn Ungváron.
A szakember elmondása szerint több mint kétszeresére nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a Volóci, Ilosvai és Técsői járásokban. A megbetegedések lakossági mutatói legmagasabbak Ungváron, ahol 1212 eset jut 100 ezer főre, a Volóci járásban, 1216, a Nagyszőlősiben 817, az Ungváriban 813 és Munkácson 673 – adta hírül a Zakarpattya Online hírportál.
A járványküszöböt a
heveny felső légúti fertőzések aránya a megye 11 közigazgatási egységében
haladta meg, kivéve a Beregszászi, Huszti, Nagyszőlősi és Nagybereznai
járásokat.
A betegek között 69
százalékot tesznek ki a 17 év alattiak (5 269 eset), míg a fennmaradó
részt a felnőttek teszik ki. A gyermekkorú betegek körében az 5 és 14 év
közöttiek (a megbetegedett gyermekek 58 százaléka) fordultak legtöbbször
orvoshoz.