2024. november 19.-e a teljes körű orosz invázió 1000. napja. Ungváron, a Dicsőség Dombján emlékeztek meg azokról a hősökről, akik életüket adták Ukrajna szabadságáért és a területi integritásáért folytatott harcban. A megye és a város vezetői, a katonák, a rendvédelmi szervek és a diplomáciai intézmények képviselői virágokat helyeztek el az emlékműnél és a katonák sírjánál. A háború 1000. napja – tragikus és egyben a hősiességet szimbolizáló nap az ukrán nép számára, amely bátran szembeszáll az ellenséggel, mind a fronton, mind a hátországban. Az ország emlékezik a hőseire, akik életüket áldozzák Ukrajnáért.
Bethlen Gábor, egykori erdélyi fejedelemnek kitörölhetetlen érdemei vannak a Felső Tisza vidéken, kivált kép Huszton, ahol minden éven megemlékeznek a Nagyságos fejedelemről a Pro Cultura Subcarpathica, a történelmi egyházak, valamint a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében. A háborús helyzet miatt, az elmúlt évekhez hasonlóan Istentisztelet formájában tisztelegtek, idén a római katolikus templomban, ahol Szulincsák Sándor római katolikus pap mondott biztató szavakat. Az ökumenikus istentiszteletet követően az egybegyűltek átvonultak a Huszti vár lábánál felállított emléktáblához, ahol közösen helyezték el az emlékezés koszorúit. Az elmúlt évek során a helyiek számára fontos kulturális eseménnyé nőtte ki magát a Bethlen Nap, amelyen a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarsága évről évre találkozhatott, így nem véletlen, hogy ezért is várják a háború végét és a békét. Az itt élők számára a nehéz időkben Bethlen Gábor szellemisége egyfajta lámpás és iránytű, hiszen mindig meg kell tenni, amit lehet.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet 2014 óta minden év szeptemberében megemlékezik Szerednye híres szülöttjéről, Dobó Istvánról. A háború és a Covid-járvány előtt az egri vár hős kapitányának tiszteletére egész napos, színes hagyományőrző fesztiválokat tartottak. A háború miatt azonban idén ismét csak koszorúzással emlékeztek meg róla a Dobó-pincében.
Molnár Krisztina, a PCS koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket és kiemelte: nem véletlenül választják több éve a megemlékezés helyszínéül Szerednyét, hiszen ez a település több szállal fűződik a magyar kultúrához és történelemhez egyaránt.
– A Szerednyén található Buttler-kastély grófjáról mintázta Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének főhősét. 1805. december 10–11-én a Buttler-házban őrizték egy éjszakán át a Szent Koronát, miközben Napóleon elől Munkácsra menekítették. Életének egy részét itt töltötte Csontváry Kosztka Tivadar festőművész is, akinek az apja itt volt patikus, ő pedig az ungvári gimnáziumban tanult néhány évet. S itt született a híres törökverő, Dobó István, a magyar történelem egyik hőse, kinek alakja példaértékű minden anyaországi és határon túli magyar számára – mondta Molnár Krisztina.
A Dobó-pince falai között különös varázzsal bírt Dobó István esküje az Egri csillagok musicalből Ferku Szilveszter előadásában. A hagyomány szerint Szerednyén Dobó parancsára alakították ki a pincerendszert, amit az évszázadok során menedékhelyként, börtönként, majd borospinceként használtak. A munkálatokat az egri vár ostromakor foglyul ejtett törökök végezték.
– Dobó István vidékünknek az a nagy alakja, akinek köszönhetjük, hogy mi itt a keresztyének, keresztények, ukránok, magyarok megmaradhattunk. Hiszen neki köszönhető, hogy az egri várban feltartóztatták a törököket, így aztán itt nem volt török világ. Azt gondolom, ez megér annyit, hogy 500 év után is emlékezzünk erre. Emlékezzünk arra, hogy vannak olyan nagyjaink, akik a hazáért életüket is fel tudják áldozni. Bár Dobó elmondta, hogy a védelem és a vár ereje a lelkekben van, nem pedig a kövekben. S erre az erős lélekre a XXI. században is szükség van, amely lélek attól lesz erős, hogyha emlékezünk arra, hogy előttünk milyen erős emberek éltek. S az ő példájukból, tettükből meríteni tudunk – emelte ki Orosz Ildikó, a PCS, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, megyei képviselő.
Úgyszintén utalt arra, hogy Szerednyén már csak foltokban élnek magyarok, néhány személy, de a magyar kultúra meghatározó egyéniségei köthetők ehhez a településhez.
– Erre emlékeznünk kell és ezt az emléket őrzi 2014 óta a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet. Háború idején ezt nem tudjuk megtenni, de a megemlékezést meg kell tartani, s emlékeztetni kell mindenkit, magyarokat, ukránokat, szlovákokat, akik itt élnek, hogy az ő felmenőik azért maradhattak meg, és mi is azért maradhattunk meg itt, azért őrizhetjük keresztény vallásunkat, mert Dobó védte az egri várat, s mi így nem kerültünk török uralom alá. Erről tudni kell mindenkinek, az ő hőstettéről is, ezért több szintről igyekszünk ezt a kultúrát ápolni – mondta az elnök asszony.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola többek között kiadott egy sorozatot, amelyben a Kárpátaljához köthető könyveket jelentetnek meg, például az Egri csillagok ukrán fordítását, amit átadtak a szerednyei középiskolának, hogy az itteni gyerekek el tudják olvasni, mert az állami iskolában már nem tudnak magyarul, s nem is tanulnak.
– Viszont aki szeretné visszatanítani a nagyszülei, dédszülei nyelvét, amit elvesztett, hisz a falu többsége, a felnőtt lakosság is túl van már a nyelvváltáson, azok számára a KMPSZ és a P. Frangepán Katalin Gimnázium óvodát és elemi iskolát hozott létre, ahol a gyerekek a magyar kultúrába mélyebben belenőhetnek, megtanulnak írni-olvasni. Remélem, hogy néhány év múlva többen lesznek, akik ezt a kultúrát ismét sajátjuknak vallják, akik büszkék lesznek arra, hogy ők itt, Szerednyén a valaha Dobóhoz tartozó közösségből származnak – zárta gondolatait Orosz Ildikó.
A megemlékezés végén a jelenlévők megkoszorúzták a Turi Török Tibor szobrászművész által készített Dobó-mellszobrot.
A KMKSZ hagyományosan június második felében megemlékezést szervez honfoglaló őseink tiszteletére a Tiszacsomai Emlékparkban. A régészek település határában egy több mint ezer éves, 108 sírból álló honfoglalás kori temetőt tártak fel. Ennek helyén létesítettek emlékparkot 1996-ban a KMKSZ kezdeményezésére. Az őseinkre való emlékezés minden egyes a jövőbe tekintő ember és társadalom fontos feladta, kötelessége. E nélkül nincs jövője egyetlen népnek sem, hangzott el a megemlékezésen. Ünnepi köszöntőjében Bacskai József, ungvári főkonzul kiemelte: Magyarország július 1. és december 31-e között – látja el az Európai Unió elnökségi feladatait. A megvalósuló magyar elnökség Európa békéjét, biztonságát, gyarapodását fogja szolgálni. Magyarország támogatja Ukrajna Európi Uniós integrációs törekvéseit. Azt kívánjuk, hogy Ukrajna mielőbb egy olyan prosperáló, gazdaságilag fejlődő, demokratikus európai jogállam legyen, ahol tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait. Célunk a határmenti régiók összekötő szerepének az erősítése és a magyar-ukrán kapcsolatok javítása, hangsúlyozta a diplomata. A negyven nemzedékkel ezelőtt itt megtelepedett honfoglaló őseinkre ma hálás szívvel gondolunk, hisz szülőfölddé, kishazává változtatták ezt a tájat, hangsúlyozta beszédében Sin József, a KMKSZ alelnöke. Csirpák József salánki görögkatolikus pap a honfoglaló magyarok bejövetelét a Kárpát-hazába Mózes és az ő népének a Kánaán földjére való érkezéséhez hasonlította. Az áldozópap áldást kért az ünneplőkre, a sok-sok megpróbáltatást átélt kárpátaljai magyarokra. A megemlékezés a hagyományőrző együttesek ünnepi műsorával és koszorúzással zárult.
2024. június 4-én Mezőgecsében, a Kajdy-kúria előtti Magyar Élet téren tartottak megemlékezést a trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulója alkalmából. Ezt az eseményt 2010 óta a nemzeti összetartozás napjaként ünneplik.
Az eseményen részt vett Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, dr. Trieb Gergely, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, valamint Mester András, Mezőgecse előjárója, a KMKSZ gazdasági- és önkormányzati titkára.
Mester András köszöntőszavai után a mezőgecsei Tüzes Liliom hagyományőrző csoport dalösszeállítása következett. Az előadást követően Sin József, dr. Trieb Gergely és Mester András elhelyezték az emlékezés koszorúit a Magyar Élet terén található életfán.
A megemlékezést követő interjújában Mester András elmondta: „A Nemzeti Összetartozás napjáról beszélünk, amely nem egy gyásznap, hisz ünnepnapként is tekinthetünk rá. A magyar nemzet egy egységes nemzet, éljen az a magyar ember Amerikában, Kárpátalján vagy bárhol a világon. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak ez ad erőt ebben az időszakban, hiszen érezzük, nem vagyunk egyedül a Kárpát-medencében. Nem vagyunk egyedül a világon, minden magyar velünk is van, ahogy mi is másokkal együtt vagyunk.”
Május 21-én, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS) csendes koszorúzást tartott Mezőváriban és Beregszászban, a Rákóczi-szabadságharc kezdetét jelképező zászlóbontás egykori helyszínein.
A mezővári református templom falán lévő Rákóczi-emléktáblánál Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Sin József, a Szövetség alelnöke ünnepi beszédében felidézte a XVIII. századi eseményeket: „Rákóczi zászlókat küldött Magyarországra, és május 6-án a brezáni kiáltványban harcra szólította az ország minden nemes és nemtelen lakosát »a haza örökös megmaradásáért«.
Zászlót bontottak Beregszászban és Váriban is. A küzdelmet a magyar nép szabadságának megsértésével, a föld népe elnyomásával indokolták és a kedvező külpolitikai helyzettel is. A tiszahátiak megkezdték a küzdelmet, melyben a fordulatot a július 14-i, tiszabecsi kuruc győzelem hozta. […] Soha nem látott összefogás, egyetértés jött létre a nemesség és a jobbágyság között. Együttműködés és összefogás volt a magyarok és a felvidéki ruszinok között is, kiket Rákóczi a „leghűségesebb népének” nevezett” – emlékeztetett Sin József.
A korabeli kuruc viseletbe öltözött főiskolai hallgatók közül egy fiatalember felolvasta Rákóczi brezáni kiáltványát, majd újra kibontották és meglengették a Nagyságos Fejedelem zászlaját. Zán Fábián Sándor református püspök imádkozott nehéz sorsú népünkért, végül Holozsi Imre, a Tulipán Tanoda és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti iskola tanára kurucnótákat játszott tárogatón, közben a jelenlévők, helybéliek, magyar szervezetek képviselői és Magyarország külképviseleteinek munkatársai elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait.
A megemlékezés Beregszászban folytatódott Esze Tamás szobránál, ahol a város polgármestere és vezetői, magyar diplomaták, a KMKSZ tisztségviselői, a főiskola vezetői, tanárai és diákjai jelentek meg a koszorúzáson, ahol ugyancsak felolvasták a korabeli viseletben lévő főiskolai diákok Rákóczi és Bercsényi brezáni kiáltványát és meglengették a zászlót, akárcsak 321 évvel ezelőtt ugyanazon a helyen. Molnár Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet képviseletében köszöntötte a jelenlévőket, felidézve az 1703-as eseményeket. Végül a megjelentek megkoszorúzták Esze Tamás szobrát. Holozsi Imre itt is kuruc nótákat játszott tárogatón, ám ezúttal a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai énekelték is azokat.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke a megemlékezést követően a sajtónak elmondta: „A gyökereket meg kell őrizni, mert a gyökerek tartanak meg bennünket ezen a területen. A kárpátaljai nép legmélyebb gyökere talán a Rákóczi-kor, amely erre a vidékre volt leginkább hatással. Az akkori események az itt élő népeket egységbe tudta kovácsolni, e zászló mögé, amit itt most kibontottak. Egykor felsorakoztak a magyarokon kívül a ruszinok, a románok és szlovákok is. Az akkori kor üzenetét mindenki számára tovább kellene adni, hogy a fiatalok a kuruc hagyományt – ami közös múltunk, összetartó erőnk – tovább vigyék, mert ezzel az itt élő népek békéjét tudnánk megőrizni…” – fogalmazott Orosz Ildikó.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete csendes koszorúzást szervezett az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából március 15-én a podheringi csata helyszínén felállított kőobeliszknél, ahol a jelenlévők főhajtással tisztelegtek a hősök emléke előtt.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc legjelentősebb vidékünkön zajló csatájaként tartják számon a Munkács melletti Podheringen történt 1849. április 22-ei összecsapást. A Latorca-parti ütközetben a magyar és ruszin nemzetőrök, honvédek és népfelkelők sikeresen tartóztatták fel és kényszerítették meghátrálásra az országba betört osztrák császári sereget. A podheringi csata nem tartozik ugyan a szabadságharc legkimagaslóbb ütközetei közé, ugyanakkor Kárpátalja számára fontos, hiszen jelzi a vidék magyar és ruszin népének bátor helytállását, összefogását és szabadságszeretetét.
Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke tudósítónknak elmondta, a koronavírus-világjárvány, majd a háború kitörése miatt már négy éve csupán csendes koszorúzással róják le tiszteletüket a szabadsághősök emléke előtt. „Mi, munkácsiak rendkívül fontosnak tartjuk ezeket a megemlékezéseket. Nekünk, munkácsiaknak amúgy is nagy szerencsénk van, mert büszkén mondhatjuk, hogy itt, a Szarka-hegy alatt található az egyetlen olyan autentikus megemlékezési helyszín, ahol 1849 áprilisában egy maroknyi magyar honvéd és nemzetőr megállította a túlerőben lévő osztrák sereget” – emelte ki.
A győztes csata helyszínén a munkácsiak 1901-ben csonka gúla alakú emlékművet emeltek. „Ez kötelességet is ró ránk, hogy megőrizzük az emlékművet” – szögezte le Korolyova Erzsébet, hozzátéve, hogy a magyar kormánytámogatásnak köszönhetően nemrégiben sikerült ismét újrakövezni és újrabetonozni a kőobeliszk talapzatát. „Bízom benne, hogy belátható időn belül – talán jövőre – ismét olyan nagyszabású megemlékezést lehet itt tartani, mint a járványt megelőző esztendőkben, amikor nemcsak a munkácsiak, hanem a környék magyarlakta településeiről is itt gyűltek össze az emberek, hogy együtt ünnepeljék március 15-ét. Remélem, egyszer visszajön ez a kor is, addig pedig tartjuk itt a lángot, és nem feledkezünk meg hőseinkről” – tette hozzá a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke.
A tisztelet és az emlékezés koszorúinak elhelyezését követően a rendezvény a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét: „1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték, a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk” – fogalmazott ünnepi levelében a magyar miniszterelnök, kiemelve, hogy a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik: „Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört. »Legyen béke, szabadság és egyetértés!«”
„Egy nemzet életében rendkívül fontosak az ünnepek. Az ünnep mindig megállás: öröm, találkozás, mosoly, emlékezés, számvetés, a célok megfogalmazása. Március 15. egy ilyen ünnep, ahol végig tudunk nézni a történelmünkön, és meg tudjuk újra fogalmazni a szabadság fontosságát” – hangsúlyozta felszólalásában Popovics Béla helytörténész, felhívva a jelenlévők figyelmét arra, hogy „a Jóisten megáldotta ezt a nemzetet – ahogyan Kölcsey is írja a Himnuszban –, de ez az áldás akkor tud folytatódni, ha újra és újra visszatalálunk a gyökerekhez, a kereszténységünkhöz, a magyarságunkhoz, az igazi szellemi értékekhez, melyek ezt a nemzetet meg tudták őrizni. Ebben a mai felbolydult és értékvesztett világban nagyon fontos, hogy tanúságot tegyünk a hitünk és az értékeink mellett, s az Isten meg fogja áldani ezt a nemzetet”. Az elmúlt ezer évben a Kárpát-medencében számos olyan pillanat volt, amikor ez a nemzet eltűnhetett volna – idézte fel Popovics Béla, „de mi azért tudtunk túlélni, mert mindig vissza tudtunk találni a gyökereinkhez, a Teremtő tenyerébe tudtuk magunkat helyezni, és erőt tudtunk belőle meríteni. Fontosnak tartom a Himnusz második versszakát is mondani, hiszen van mire büszkének lennünk!” – tette hozzá.
Az alkalmat Györkené Csákány Marianna verses-zenés összeállítása tette meghittebbé, aki Bodnár Éva Fohász a hazáért, Szülőföld, valamint Magyar szó című verseinek megzenésített változatát adta elő, emellett igazán mély üzeneteket magukban hordozó dalok csendültek fel Losonczi Léna Itt szőke a hajnal, Szügyi Zoltán Otthon és Tárczy Andor Ungnak és Tiszának című versei alapján, s végül ismert református énekeket is hallhatott a közönség.
A megyeszékhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának alkalmából – a hagyományokhoz híven – Petőfi Sándor szobránál gyűltek össze a helyi magyarság képviselői. Sokadik éve sajnos ismét csak szűk körben fejezhették ki tiszteletüket az egykori hősök emléke előtt.
A csendes megemlékezésen Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyarokhoz intézett levelét:
„1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és a törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték: a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk.
A magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik. Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört. »Legyen béke, szabadság és egyetértés!«” – zárult Orbán Viktor levele.
Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője kiemelte:
– A KMKSZ tagsága és vezetése számára különösen fontos, hogy megemlékezzünk március 15-ről, hiszen a magyar nemzet, a magyar nemzetállam 1848-ban a forradalom után alakult. Erre emlékezünk és emlékeztetünk minden évben Ungváron is a Petőfi-szobornál. Ugyanakkor az elmúlt időszakban, mióta háború van Ukrajnában, illetve előtte a világjárvány sem tette lehetővé, hogy nagy ünnepséget szervezzünk. De még ha szűk körben is, és csak a civil szervezetek vezetősége, a társadalmi szervezetek tagsága, néhány ember gyűlik össze, akkor is fontos, hogy méltassuk ezt a napot, hisz mindannyian a magyar nemzet részei vagyunk, a kárpátaljai magyarság is – fogalmazott az elnök asszony.
Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője Isten áldását kérte az egybegyűltekre, a kárpátaljaiakra, akik megélik a háború minden nyomorúságát, könyörgött az édesanyákért, akik elvesztették gyermekeiket, az árvákért.
– Légy meghallgatója a mi könyörgésünknek, a mi imádságunknak, tarts meg, vigasztalj meg és erősíts meg bennünket! Adj nekünk, Urunk, jövőt, amit te készítettél! Áldd meg a te népedet! Így engedd, hogy megálljunk őszinte szívvel emlékezve, hálát adva minden jóért, amivel megajándékoztál bennünket, és tebenned bízva, hittel küzdve, látva a jövőt, Urunk, kérünk, áldj meg bennünket! – fohászkodott az egyházkerületi főjegyző.
A nemzeti imádságunk eléneklését követően Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, a társadalmi szervezeteknek a képviselői és a helyi magyar líceum diákjai elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit.
Március 15-e alkalmából együtt emlékezett Técső magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Az országban kialakult háborús helyzetből adódóan idén is csendeskoszorúzással méltatták a forradalmi ifjakat a város központjában található Kossuth-szobornál. Az eseményen a városban működő egyházi, civil és oktatási intézmények vezetői, közösen helyezték el az emlékezés koszorúit. Sari József, a KMKSZ felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke szerint: a márciusi ifjak szabadságszeretete példaértékű, amelyből minden korban erőt lehet meríteni.
A málenkij robotra elhurcoltak egyetlen bűne a nemzetiségi hovatartozásuk volt. Kárpátalja magyarsága minden évben megemlékezik a helyi magyar és német lakosságot 1944 novemberében ért tragédiáról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Alapszervezete a kárpátaljai magyar áldozatokról november 19-én délután hagyományosan a Kálvária temetőben lévő emlékműnél tartott megemlékezést.
A csendes megemlékezés kezdetén Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Líceum igazgatója bemutatta a meghívott vendégeket: Cseh Áron ungvári magyar konzult, Héder János ungvári lelkészt, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzőjét, Kulin Ágnest, a Révész Imre Társaság elnökét, majd megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek emlékezni a sztálinizmus áldozataira, egy olyan történelmi eseményre, amely minden kárpátaljai családot mélyen érint, hiszen minden kárpátaljai családnak volt hozzátartozója, rokona, aki ennek a szörnyű korszaknak lehet, hogy túlélője, de a legtöbb esetben áldozata volt.
– Ez az az esemény, amelyre Kárpátalján szerintem mindenkinek meg kell emlékeznie, a múltunkat nem szabad elfelejteni, és ez olyan történelmi esemény, amely minden magyar családot érint, nincs olyan, aki édesapját, nagyapját, dédapját, már ott tartunk, ne tudná az elesettek között. Mi próbálkozunk, hogy az ifjúság is tudja azt, hogy gyökerek nélkül nincs jövő, de ezek a szomorú történelmi események nagyon összemosódnak. Egybeesik a mi sztálinizmus áldozatairól való megemlékezés, a mi bánatunk a Holodomorra való megemlékezéssel, és így a fiatalság eléggé összemossa a két eseményt. Nagyon nagy szerepe van az oktatásban a tanároknak, hogy erre felhívják a figyelmet, hiszen a mi bánatunk, a mi gyászunk is olyan mély, mint az ukrán nemzeté – mondta Kulin Judit.
Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Líceum Diákönkormányzata képviseletében az iskola tanulóinak előadásában rövid történelmi összefoglaló és Wass Albert Vigasztaló levél, magyarok földjére című verse hangzott el.
A megemlékezésen a történelmi egyházak nevében Héder János református lelkész hirdetett igét, imádkozott az elhunytak örök nyugodalmáért, lelki boldogságáért és kért áldást a megemlékezőkre, az ittmaradottakra.
– Tiszta csoda, hogy mi még itt lehetünk Kárpátalján és emlékezhetünk. A kárpátaljai nép elmúlt 100 esztendeje nagyon sok szenvedéssel és gyötrelemmel van tele. Ma is halnak meg katonák, minden tiszteletet megadva temetik el őket. De őseinknek nem jutott ilyen tiszteletre méltó, becsületes temetés. Szomorú a szívünk, amikor megállunk egy emlékmű mellett, amely a szenvedésre, a pusztulásra emlékeztet bennünket, de a megpróbáltatás idején az emlékezés erősít meg bennünket – mondta többek között Héder János lelkész.
Ezt követően a jelenlévők csendes főhajtással elhelyezték az emlékezés koszorúit.