Array ( [count_posts] => 2 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY4NTYxMjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 169273 [content] =>Ukrajnában arra számítanak, hogy nemzetközi partnerek segítik majd az orosz hadifoglyok új tábora megépítésének finanszírozását. Az állami költségvetésből azonban több millió hrivnyát kell majd fordítani a projektdokumentáció kidolgozására. Ezt Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter közölte.
„Nagyon számítunk nemzetközi partnereink segítségére, hiszen a jelenleg is működő tábort is nyugati partnereink – a Vöröskereszt és Kanada – segítségével szereltük és újítottuk fel. A költségvetésből nem tudjuk teljesen elkerülni a kiadásokat, legalábbis úgy gondoljuk, hogy néhány millió hrivnyát kell költenünk a projektdokumentáció kidolgozására” – mondta Maljuszka.
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában arra számítanak, hogy nemzetközi partnerek segítik majd az orosz hadifoglyok új tábora megépítésének finanszírozását. Az állami költségvetésből azonban több millió hrivnyát kell majd fordítani a projektdokumentáció kidolgozására. Ezt De... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1700238540 [modified] => 1700224014 ) [title] => A nemzetközi partnerek költségén építenék meg Ukrajnában az új fogolytábort – Maljuszka [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=169273&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169273 [uk] => 169202 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 169203 [image] => Array ( [id] => 169203 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [original_lng] => 85960 [original_w] => 587 [original_h] => 440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1700216815:5 [_thumbnail_id] => 169203 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1224 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42106 [1] => 685612 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Maljuszka [1] => hadifogolytábor ) ) [1] => Array ( [id] => 168211 [content] =>A fogságba ejtett orosz katonák nagy száma miatt a közeljövőben új hadifogolytábor nyílik Ukrajnában – számoltak be az „Élni akarok” elnevezésű, az ukrán védelmi minisztérium által indított projekt központjának munkatársai kedden a Telegramon.
A kiadott közleményben hozzátették, hogy ezzel párhuzamosan egy másik tábor létesítésének előkészítése is zajlik.
„A hadifoglyok számának növekedése egyrészt a fronton kialakult helyzetnek, másrészt az orosz katonák alulmotiváltságának köszönhető, továbbá annak, hogy az orosz fél blokkolja a hadifogolycserét” – magyarázták, hangsúlyozva, hogy az új tábor körülményei megfelelnek majd a nemzetközi humanitárius jog minden követelményének.
Leszögezték, hogy a fogolytáborban az orosz katonák részére orvosi ellátást, napi háromszori étkezést biztosítanak, továbbá kapcsolatot tarthatnak rokonaikkal, és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői is folyamatosan kapcsolatba léphetnek velük.
A fogolytábor mélyen a hátországban lesz, ahogy azt a genfi egyezmények előírják – tették hozzá, közelebbről azonban nem nevezték meg a létesítmény helyét.
„A hadifoglyok fogva tartása kizárólag a genfi egyezményekben meghatározott helyeken történik, mert az Oroszországi Föderációval ellentétben Ukrajna betartja a nemzetközi humanitárius normákat. Ezzel szemben az orosz fél közönséges börtönökben és fegyintézetekben tartja fogva az ukrán katonákat köztörvényes elítéltekkel együtt, olykor embertelen körülmények között, anélkül, hogy tiszteletben tartanák és valóban elismernék hadifogoly státuszukat” – áll az ukrán közleményben.
[type] => post [excerpt] => A fogságba ejtett orosz katonák nagy száma miatt a közeljövőben új hadifogolytábor nyílik Ukrajnában – számoltak be az „Élni akarok” elnevezésű, az ukrán védelmi minisztérium által indított projekt központjának munkatársai kedden a Telegramon. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1699395840 [modified] => 1699390160 ) [title] => Újabb hadifogolytábor megnyitását jelentette be az ukrán védelmi tárca [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=168211&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 168211 [uk] => 168228 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 168212 [image] => Array ( [id] => 168212 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca.png [original_lng] => 693532 [original_w] => 884 [original_h] => 486 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca-300x165.png [width] => 300 [height] => 165 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca-768x422.png [width] => 768 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca.png [width] => 884 [height] => 486 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca.png [width] => 884 [height] => 486 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca.png [width] => 884 [height] => 486 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/screenshot-2023-11-07-at-20-21-54-ujabb-hadifogolytabor-megnyitasat-jelentette-be-az-ukran-vedelmi-tarca.png [width] => 884 [height] => 486 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1699430915:8 [_thumbnail_id] => 168212 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1151 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 685612 [1] => 629068 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadifogolytábor [1] => orosz hadifoglyok ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 685612 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 685612 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )