A nemzetközi partnerek költségén építenék meg Ukrajnában az új fogolytábort – Maljuszka

A nemzetközi partnerek költségén építenék meg Ukrajnában az új fogolytábort – Maljuszka

16:29 November 17, 2023

Közélet 1205 1 хвилина

Українська

Ukrajnában arra számítanak, hogy nemzetközi partnerek segítik majd az orosz hadifoglyok új tábora megépítésének finanszírozását. Az állami költségvetésből azonban több millió hrivnyát kell majd fordítani a projektdokumentáció kidolgozására. Ezt Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter közölte.

„Nagyon számítunk nemzetközi partnereink segítségére, hiszen a jelenleg is működő tábort is nyugati partnereink – a Vöröskereszt és Kanada – segítségével szereltük és újítottuk fel. A költségvetésből nem tudjuk teljesen elkerülni a kiadásokat, legalábbis úgy gondoljuk, hogy néhány millió hrivnyát kell költenünk a projektdokumentáció kidolgozására” – mondta Maljuszka.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei