A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében tartották meg az anyanyelv hete program zárórendezvényét. A három helyszínen: Nagydobronyban, Munkácson és végül Beregszászon megszervezett ünnepségek és konferenciák az Anyanyelvápolók Szövetsége kezdeményezésére a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szervezete társszervezésében valósult meg. Az ünnepélyes megnyitót, a szakképzési intézet hallgatói irodalmi műsorát követően kárpátaljai pedagógusok, neves anyaországi nyelvészek a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről és jövőképéről, a kétnyelvűségről tartottak előadást. Egy nyelv megmaradásához egy azt használó közösségre van szükség, hangsúlyozta köszöntőjében Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
Március 20-án tartotta meg idei első nyílt napját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Felsőfokú Szakképzési Intézete.
Az intézmény dísztermébe összegyűlt érdeklődőket Soós Katalin igazgató köszöntötte, aki részletes tájékoztatást adott a Szakképzési Intézetben zajló életről, valamint ismertette az intézményt érintő fontos tudnivalókat.
A kezdeti időszakot felelevenítve Soós Katalin elmondta, hogy az oktatási intézményt 2014-ben alapították felsőfokú szakképzési intézetként, mely mára számos pozitív változáson ment keresztül. „Kárpátalján ez az egyetlen olyan felsőfokú szakképzési intézet, ahol magyar nyelven tanulva kaphatnak érettségi bizonyítványt és sajátíthatnak el egy szakmát is az itt tanulók” – hangsúlyozta az igazgatónő, hozzátéve: az iskola nem állami, hanem alapítványi fenntartású intézmény, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és annak jótékonysági alapítványa működteti a magyar kormány támogatásából.
Hasonlóan a korábbi évekhez, ezúttal is öt szakra lehet majd jelentkezni az általános iskola kilencedik osztályát befejezően: óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika és turizmus. Az igazgató asszony azonban hozzátette, hogy a pontos felvételi eljárásról még biztosat nem tudnak mondani, ugyanis Ukrajnában még nem elérhető a felvételi eljárások menete. Ami azonban bizonyos, hogy idén is elektronikus kabineten keresztül, motivációs levéllel lehet majd benyújtani a jelentkezéseket.
A magyar állam támogatásából fenntartott intézményben az oktatás ingyenes, s a diákok tanulmányi eredményektől függően ösztöndíjban részesülnek. Minden itt tanuló, aki minimum 6-os átlaggal rendelkezik, ösztöndíjat kap, emellett lehetőség van kollégiumi elhelyezés lehetőségére is. Az oktatás összesen négy tanévből áll, melyből az első két év a középiskolai oktatás, amely az érettségi bizonyítvány megszerzésével zárul, s ezt követi két év szakmai képzés – tette hozzá Soós Katalin, aláhúzva: „Ez az az iskola, ahová tanulni kell jönni, és ahol ezt elvárjuk a diákoktól!”
Az igazgatónő kitért a tanulás melletti számos lehetőségre is, melyek elsősorban az egészséges életmódra való nevelést, hagyományaink és szokásaink tiszteletben tartását és továbbadását, valamint az akár életre szóló barátságok kialakulását szolgálják.
Soós Katalin általános tájékoztatóját követően az öt szakbizottság felelősei egymás után mutatták be a szakokat, betekintést adva az adott képzés munkájába. Ezután az intézmény oktatói és diákjai egy különleges csapatversenyre invitálták a jelenlévőket, így járva be az épület minden szintjét és annak minden zugát, megismerve a szakok kínálta lehetőségeket, emellett további figyelemfelkeltő és izgalmas foglalkozásokon is részt vehettek.
A II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete tavasszal egy újabb nyílt napot szervez, melynek részleteiről az intézmény honlapján fognak tájékoztatást adni.
Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete tegnap közösen emlékezett meg Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójáról. Az emlék program részeként az intézmény fiataljai kávéházi szimpóziumon vettek részt, ahol Nényei Pál budapesti író, drámaíró, irodalomtanár elemezte Csokonai Ars Poeticáját úgy, hogy ezen keresztül a fiatalok is megismerhessék azt, hogyan is tudnak saját magukról pontos képes leírni. A konzulátusnak nem ez volt az első közös programja a szakintézettel, hiszen korábban Petőfi Sándorról emlékeztek közösen, de magyarságismereti kalandjátékot is szerveztek már közösen. Örömmel csatlakozunk minden olyan programhoz, amelyek a fiatalok fejlődését támogatják, valamint kiemelten fontos számunkra, hogy a kárpátaljai fiatalok magas szinten ismerjék magyarságunk történetét, örökségét, és kiemelkedő szereplőit, hangsúlyozta Király Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatóhelyettese . A beregszászi külképviselet misszióvezetője elmondta, hogy a továbbiakban is keresni fogják a lehetőségeket, hogy együttműködjenek a szakintézettel és közösen bonyolítsanak le olyan programokat, amelyek által a fiatalok még jobban elmélyíthetik magyarságismereti tudásukat.
Vajon minden vers lehet dalszöveg, és minden dalszöveg vers is egyben? Ezt a kérdéskört vitatták meg az elmúlt nap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében, ahol Heinczinger Miklós „Mika” és dalszerző társa, Nacsinák Gergely András engedtek betekintést abba, hogyan is jön létre egy dal. A rendezvény a Kárpátaljai Kultúrkaraván programsorozatának része, amellyel a szakintézet mellett, további kilenc intézményt kerestek fel Gálocstól Nagyberegig. Mikát a Kárpátaljai verskedvelők is ismerhetik, hiszen az elmúlt években több alkalommal lépett fel vidékünkön a Misztrál együttessel, a napokban pedig a Versfonás elnevezésű páros estjükkel vitték irodalmi utazásra a hallgatóságot. Nacsinák Gergely András egy igazi polihisztor, hiszen mindamellett, hogy Görög Ortodox Egyház papja, műfordító, verseket és természetesen dalszövegeket ír többek között Mikának és a Misztrál együttesnek is. Az irodalom óra alatt különböző megközelítésekből mutatták be, hogyan is formálódik egy vers dalszöveggé. Mindezt interaktív módon tették, hiszen kötelességüknek érzik azt, hogy a zenén keresztül olyan írásokat ismerjenek meg a fiatalok, amelyek a magyar kultúra gyöngyszemei. A Kárpátaljai Kultúrkaraván vers-turnéja Mikával és Gergővel a végéhez ért, viszont nem kell sokat várni az újabb előadásokra sem, hiszen a december folyamán számos programmal készülnek még, amelyekre szeretettel várják az érdeklődőket.
Magyarország Beregszászi Konzulátusa és II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete a napokban magyarságismereti kalandjátékot szervezett a kárpátaljai gimnáziumok és líceumok tanulói számára. A vetélkedőn 22 csapat mérte össze tudását, a csapattagok pedig olyan 9-11. osztályos tanulók voltak, akiknek érdeklődési köre Magyarország történelmére, földrajzára, nevezetességeire, látványosságaira terjed ki, de kiemelkedő ismerettel rendelkeztek magyar irodalomból és nyelvből is. A magyarságismereti kalandjáték első helyezettje a házigazda, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Magyarok nyilai csapata lett, így ők kapták meg a lehetőséget egy kétnapos, színházi látogatással összekötött budapesti kirándulásra, melyet Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma biztosított.