Csokonai 250 a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében (videó)

Csokonai 250 a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében (videó)

18:00 November 30, 2023

Közélet 1974 2 хвилини

Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete tegnap közösen emlékezett meg Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójáról. Az emlék program részeként az intézmény fiataljai kávéházi szimpóziumon vettek részt, ahol Nényei Pál budapesti író, drámaíró, irodalomtanár elemezte Csokonai Ars Poeticáját úgy, hogy ezen keresztül a fiatalok is megismerhessék azt, hogyan is tudnak saját magukról pontos képes leírni. A konzulátusnak nem ez volt az első közös programja a szakintézettel, hiszen korábban Petőfi Sándorról emlékeztek közösen, de magyarságismereti kalandjátékot is szerveztek már közösen. Örömmel csatlakozunk minden olyan programhoz, amelyek a fiatalok fejlődését támogatják, valamint kiemelten fontos számunkra, hogy a kárpátaljai fiatalok magas szinten ismerjék magyarságunk történetét, örökségét, és kiemelkedő szereplőit, hangsúlyozta Király Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatóhelyettese . A beregszászi külképviselet misszióvezetője elmondta, hogy a továbbiakban is keresni fogják a lehetőségeket, hogy együttműködjenek a szakintézettel és közösen bonyolítsanak le olyan programokat, amelyek által a fiatalok még jobban elmélyíthetik magyarságismereti tudásukat.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei