A tavalyi évhez hasonlóan idén is sor került a tojásfadíszítésre a beregszászi járási Jánosiban. A település apraja nagyja szebbnél szebb hímesekkel érkezett a községházához, ahol számos meglepetés várta a résztvevőket: tojásvadászat, illetve nyuszi- és báránysimogatás.
A jelenlévőket Torisnya Szilvia kultúrvezető köszöntötte, aki ismertette a húsvéti szokásokat. Elmondta, hogy minden család a neki kedves és hozzá közel álló módon ünnepel, Jánosiban – a hagyományhoz híven – tojásfát állítanak.
Bakos Erzsébet, a település elöljáróasszonya a közelgő ünnep kapcsán elmondta, hogy „húsvét ünnepén újra szorosabbá fonódnak a családi kötelékek, megerősítést nyernek a bennünket összefűző baráti szálak is. Hiszem, hogy ezek a napok, az előttünk álló találkozások, beszélgetések, az ünnep pillanatai mindannyiunk számára elhozzák a feltámadás, a megújulás örök üzenetét”.
Az eseményen a Jánosi Líceum és a helyi óvoda növendékei együtt díszítették fel a község idei tojásfáját. Az alkalom szeretetvendégséggel ért véget. Aki szeretné tojásokkal díszíteni a fát, az továbbra is megteheti az elöljárói hivatal előtt.
Idén sem maradt el a tavaly elindított kedves kezdeményezés a beregszászi járási Jánosiban: december 19-én a település apraja-nagyja feldíszítette a község karácsonyfáját.
A jelenlévőket Torisnya Szilvia, a kultúrház vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy bár világszerte számalan karácsonyi hagyomány van, a fenyődíszítés szinte minden kultúrában megtalálható.
Ezt követően Bakos Erzsébet, a község elöljárója vette át a szót, aki rámutatott, hogy rendkívül fontos az, hogy a szeretet lángja ne csak ebben az időszakban éljen a szívünkben, hanem az év minden napján izzon bennünk. „Ahol béke és szeretet van, ott meghitt, bensőséges kapcsolatra épülő családot, közösséget lehet teremteni” – mondta el.
Az eseményre a kicsik is műsorral készültek. Elsőként a Kárpátház Civil Szervezet jóvoltából nyílt tánccsoport adott elő néptáncot Nagy Kitti vezetésével, majd pedig a Jánosi Középiskola alsós tagozatos tanulói varázsoltak karácsonyi hangulatot mindenki szívébe.
A fát a gyerekek és az ünnepségen résztvevők közösen díszítették fel. A Beregszászi Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus segélyszervezet jóvoltából a gyerekek ajándékcsomagban részesültek, a községháza pedig minden résztvevőt szeretetvendégségre invitált.
A hírt Babják Zoltán polgármester közölte hivatalos Facebook-oldalán.
„A Jánosi Elöljárói Körzet területén megnyílt a Biztos Kezdet nevet viselő gyermekek otthona (Sevcsenko u. 43.). A projekt átfogó célja a nehéz életkörülmények között élő családok, különösen a fiatal anyák/apák és 0-3 éves gyermekeik egészségének és jólétének javítása. A projekt az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése által, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2014–2020 EIS program keretében valósul meg. Az ilyen projektek fontos és pozitív szerepet töltenek be közösségünk társadalmi életében, szívből örülünk megvalósításuknak” – olvashatjuk a bejegyzésben.
A beregszászi járási Jánosiban is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművénél. A szervezést hagyományos a jánosi és a balazséri református, illetve görögkatolikus egyházközség vállalta.
Az eseményen részt vett Egressy Miklós görögkatolikus parochus, Balázs Antal és Nagy Szabolcs református lelkipásztorok, Bakos-Szabó Erzsébet, a község elöljárója, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének képviselői, illetve minden olyan helyi lakos, aki fontosnak érezte, hogy lerója tiszteletét az elhunytak emléke előtt.
A megemlékezést az egybegyűltek imával kezdték. Ezt követően Nagy Szabolcs tiszteletes a Zsoltárok könyvének 50. része alapján hirdetett igét: „A hatalmas Isten, az ÚR szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig. (…) Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem”. A lelkipásztor kiemelte, hogy az emlékezés, a múltunk eseményei azt mutatják, hogy népünk milyen sokszor volt már nyomorúságban. Azonban soha nem szabad elfelednünk, hogy ezekben az időszakokban mindig ott van mellettünk Isten, s rábízhatjuk magunkat Isten hatalmára. „Azok az emberek ott a lágerekben – s ezt bizonyítja a sok általuk írt vers és imádság – meg merték ezt tenni. Nem hullott a földre, nem hullott a porba azoknak az embereknek az imádsága, hiszen az a rezsim, amely őket halálra ítélte, úgy tűnt el, mintha nem is lett volna” – szögezte le.
Bakos-Szabó Erzsébet beszédében hangsúlyozta, hogy november második fele fájdalmas időszak a kárpátaljai magyarság életében, hiszen nincs olyan család, ahonnan ne hiányozna valaki, s az egész második világháború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a málenkij robot. Gondolatait Tóth Árpád szavaival zárta, miszerint „Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek”.
Az esemény végén Balázs Antal lelkipásztor mondott imát és igei áldást. A megemlékezés nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
A beregszászi járási Jánosiban az elmúlt évben vette kezdetét a közösségépítő hagyományőrző program. Legutóbb a település apraja-nagyja együtt díszítette fel a község karácsonyfáját, április 4-én pedig tojásfadíszítést szerveztek a községháza melletti parkban.
A rossz idő ellenére a lelkes kis csapat szebbnél szebb tojásokkal érkezett, a résztvevőket tojásvadászattal és nyuszisimogatással várták a szervezők.
Bakos Erzsébet, Jánosi és Balazsér elöljáróasszonya köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében elmondta, hogy bár emberpróbáló időket élünk, húsvét az az ünnep, mely lehetőséget ad számunkra az elmélyülésre.
„Ez az elcsendesedés és feltámadás ünnepe. A keresztény emberek számára a nagyhét a csendes magunkba tekintés és a Jóisten felé való fordulás időszaka. Ennek mindig is nagy jelentősége volt, de a mostani időszakban különösen fontos, hogy rátaláljunk a békére. Figyeljünk magunkra és éljük meg a szeretteinkkel töltött boldog perceket, melyek segítenek nekünk abban, hogy újult erővel és lendülettel forduljunk a jövőnk felé” – mondta el.
Ezt követően a szervezők felelevenítették a gyerekekkel a húsvéti jelképeket és hagyományokat, majd pedig egy locsolóverset is meghallgattak Csehor János előadásában.
A rendezvény a tojásfa feldíszítésével és szeretetvendégséggel ért véget.
A beregszászi járási Jánosiban is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművénél. Idén a szervezést a Jánosi és a Balazséri Református Egyházközség vállalta.
Az eseményen részt vett Balázs Antal és Nagy Szabolcs református lelkipásztor, Bakos-Szabó Erzsébet, a község elöljárója, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének képviselői, illetve minden olyan helyi lakos, aki fontosnak érezte, hogy lerója tiszteletét az elhunytak előtt.
A megemlékezést az egybegyűltek a 90. zsoltár eléneklésével kezdték. Ezt követően Fodó Barnabás, a Jánosi Líceum 6. osztályos tanulója szavalta el az Ezer fogoly imája 1944-ben című verset, melynek jelenünkre is ráillő sorai sokak szemébe csaltak könnyeket.
Az esemény Szabó Gyula szolgálatával folytatódott, aki a Hálát adok, Uram az életért című egyházi énekkel rótta le tiszteletét az áldozatok emléke előtt.
Bakos-Szabó Erzsébet beszédében kiemelte, hogy november második fele fájdalmas időszak a kárpátaljai magyarság életében, hiszen térségünk legnagyobb tragédiája történt meg ekkor 1944-ben. Hangsúlyozta továbbá, hogy községünk lakossága is áldozatává vált a sztálini elnyomásnak, hiszen szinte nincs olyan család Jánosiban és Balazséron, amelyet ne érintett volna a szörnyűség: könnyes szemmel emlékezett vissza hozzátartozóira, akik közül öt férfit is elhurcoltak málenkij robotra. „Csak azok halnak meg, akiket elfelejtenek. De mi nem felejtünk. Minden év novemberében eljövünk, hogy emlékezzünk erre a szörnyű eseményre és lerójuk tiszteletünket az elhurcolt áldozatok előtt” – zárta beszédét.
Vorcsák-Jenei Viktória, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének megbízott elnöke jelenünk történései és az 1944-es események között vont párhuzamot. „Ma a málenkij robot áldozatainak állított emlékműnél akaratlanul is felmerül bennünk az az érzés, hogy mennyi szörnyűséget kellett átélnie a kárpátaljai magyarságnak. Az 1944-ben elhurcolt férfiak közül a legtöbben soha nem tértek haza, nem látták többé családjaikat, vagy soha nem is alapíthattak családot. Hasonló időket élünk ma is, a háborúban rengetegen vesztették életüket, sokak családja pedig nap mint nap azért imádkozik, hogy szerettük egyszer hazatérhessen a frontról. Úgy gondolom azonban, és hiszek is abban a mondásban, hogy Isten nem mér ránk olyan terhet, melyet ne tudnánk elviselni. Ezt is túléljük, de mindezt csak közösen, összefogással és az Istenben való hitünk által tudjuk véghez vinni” – mondta el a megbízott elnök.
Balázs Antal tiszteletes Jeremiás siralmai 3. fejezete alapján hirdetett igét, melynek talán a mindenki számára legismertebb része a következő: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” A lelkipásztor az igehirdetésben rámutatott, hogy Isten az egyetlen, akiben reménykedhetünk, nem tudunk máshoz fordulni. Elmondta, biztos abban, hogy az elhurcoltak között is nagyon sokan voltak, akiknek a történtek alatt sem tört meg a hitük, s közelebb kerültek Istenhez. „Szeretném, ha világosan látnánk, hogy ez az igeszakasz számunkra azt üzeni, hogy minden egyes nap, amikor felkelünk, az az Isten ajándéka” – mondta, s emlékeztetett, hogy minden okunk megvan a hálaadásra, hiszen nem fegyverek zajára kell ébredjünk, s arra kérte a jelenlévőket, hogy próbáljanak jelen helyzetünkben ne csak a nyomorúságra koncentrálni, hanem mindarra a jóra, amit naponta tapasztalunk Isten szabadító kegyelme által. „Jó csendben várni az Úr szabadítására. Adja az Isten, hogy mihamarabb megtapasztaljuk ezt a szabadítást. Adja az Isten, hogy túllegyünk ezen, és addig is csendes szívvel, az Úrban bízva, hozzá folyamodva éljük meg ezeket a napokat” – zárta beszédét.
Az igehirdetést követően Nagy Szabolcs balazséri lelkipásztor mondott imát és igei áldást. A megemlékezés nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.