Az év kezdete óta 30 gyermeket fogadtak örökbe Kárpátalján

Az év kezdete óta 30 gyermeket fogadtak örökbe Kárpátalján

19:40 Szeptember 30, 2022

Közélet 1705 2 хвилини

Українська

Kárpátalján az év kezdete óta 30 gyermeket fogadtak örökbe. A hírt Szvitlana Jakimelina, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) gyermekügyi osztályának vezetője közölte.

„Közel 80%-uk 5 év alatti gyerek, azonban a legtöbb örökbe fogadható gyerek 6-7 éves. Mindemelett csökken azon gyermekek száma, akiknek családra van szüksége. Kárpátalján a jelenlegi adatok szerint 485 ilyen gyerek van” – mondta el.

Hozzátette, Kárpátalján egyre több olyan család van, aki örökbe fogadna. A regionális nyilvántartásban 73-an várakoznak, ebből 62 házaspár. Az elmúlt év ugyanezen időszakáho viszonyítva ez a szám több mint 50%-kal nőtt, ami azzal magyarázható, hogy Kárpátalján jelentős számú áttelepült személy él.

A megye területén összesen 615 örökbefogadott gyerek él, akiket a gyermekügyi osztály illetékesei folyamatosan figyelemmel tartanak.

Szvitlana Jakimelina azt is elmondta, hogy jelenleg nem lehetséges azon gyerekek örökbefogadása, akiket külföldre evakuáltak, valamint azon gyermekeké sem, akik az ideiglenesen megszállt területeken tartózkodnak. Emellet az örökbefogadási eljárás menetét 18 hónapra tolták ki az illetékes hivatalok leterheltsége miatt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei