Az ukránok legalább március végéig állandó áramszünetekkel fognak együtt élni – Szerhij Kovalenko

Az ukránok legalább március végéig állandó áramszünetekkel fognak együtt élni – Szerhij Kovalenko

21:40 November 21, 2022

Közélet 1971 3 хвилини

Українська

Az energetikai szakemberek a rossz idő ellenére most mindent megtesznek, hogy a még hidegebb idő beállta előtt befejezzék a helyreállítást, de tudomásul kell venni, hogy az ukránok legalább március végéig állandó áramszünetekkel fognak együtt élni – közölte hétfőn Szerhij Kovalenko, a Yasno energetikai vállalat vezérigazgatója a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kovalenko jelezte, hogy a mai napon Ukrajnában tervezett és vészhelyzeti áramszüneteket is alkalmaztak. Így több mint 953 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás – tette hozzá.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy „a rossz időjárás ellenére az energetikai cégek a lehető legnagyobb erőfeszítéssel igyekeznek befejezni a helyreállítást, mielőtt még hidegebbre fordulna az idő. És bár az áramkimaradások száma mára csökkent, szeretném, ha mindenki megértené: nagy valószínűséggel az ukránoknak ebben a helyzetben áramszünetekkel kell együtt élniük legalább március végéig.”

Kivalenko azt is kiemelte, hogy az áramkimaradások tekintetében három fő forgatókönyv van az események alakulásától függően. Az első forgatókönyv, az alapállapot, azt feltételezi, hogy ha nem lesznek újabb támadások az elektromos hálózatok ellen, akkor mindenhol áramszüneteket alkalmaznak, de ezek kevésbé lesznek tartósak, mert az áramhiány országosan „eloszlik” – jegyezte meg. A második forgatókönyv szerinte pozitív, abból indul ki, hogy nem lesz újabb támadás, és visszatér a korábbi áramtermelési szint. Akkor nagy valószínűséggel lesz elég áram, így teljesen el lehet hagyni az áramszüneteket – részletezte. A harmadik forgatókönyvet vázolva elmondta, hogy az negatív, a hálózat támadások általi súlyos károsításának esetére van kidolgozva. Ekkor nem csak óránkénti kimaradások lesznek érvényben, hanem vészhelyzetiek is, amikor lehet, hogy elég sokáig nem lesz áramszolgáltatás.

„Szerintem fel kell készülni a különféle lehetőségekre, még a legrosszabbra is. Szerezzenek be meleg ruhát, takarót, gondoljanak olyan lehetőségekre, amelyek segítenek átvészelni a hosszú áramkimaradásokat” – foglalta össze Szerhij Kovalenko.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei