Elutasította a bíróság a kijevi Pecserszka Lavra szerzeteseinek keresetét

Elutasította a bíróság a kijevi Pecserszka Lavra szerzeteseinek keresetét

14:50 Március 31, 2023

Közélet 1591 2 хвилини

Українська

A kijevi Gazdasági Bíróság elutasította csütörtökön a kijevi Pecserszka Lavra – Moszkva által kánoninak tartott – Ukrán Ortodox Egyházhoz (UPC) tartozó szerzeteseinek keresetét, amelyet az azonos nevű műemlékegyüttes vezetősége ellen nyújtottak be „kilakoltatásuk” miatt.

A bíróság – amelynek rendelkezését az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertette – elutasította a szerzeteseknek azt a kérését, hogy érvénytelenítse a műemlékegyüttes vezetősége által hozott határozatot, amelyben felbontotta az egyházzal 2013 júliusában kötött szerződést a Lavra területén lévő vallási épületek és egyéb, állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenes használatáról.

A bíróság a döntését indokolva kifejtette, hogy a felperes nem tudta bizonyítani vagy alátámasztani azokat az állításait, amelyek szerint az UPC-nek a Lavra területéről való „kilakoltatása” esetén fennáll a tulajdon megsemmisülésének vagy megrongálódásának, illetve harmadik fél tulajdonába, vagy használatába átadásának a veszélye, valamint azt sem, hogy sérül Ukrajna állampolgárainak a vallásszabadsághoz és a lakhatáshoz való joga.

A kulturális minisztérium döntése alapján az UPC-nek szerdán el kellett volna hagynia a Lavrát, amit nem tettek meg, csütörtökön még istentiszteletet tartottak orosz nyelven. Csütörtökön akarta ugyanis megkezdeni munkáját a barlangkolostor tulajdonában lévő ingatlanok átvételével és átadásával foglalkozó bizottság, de az UPC hívei nem engedték be a testület tagjait a Lavra területére.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei