Február 24. – Nemzeti Ima Napja: Oroszország Ukrajna elleni háborújának harmadik évfordulója (videó)
Valeria Pljuscs lányával látogatott el férje sírjához. Mint fogalmazott: számukra az orosz invázió kezdetének harmadik évfordulója olyan seb, amely soha nem gyógyulhat be. Irina fia sírjához érkezett ezen a napon. A teljes körű orosz agresszió visszaverésében tanúsított ukrán hősiesség tiszteletére a harmadik évfordulón, amely egyben a Nemzeti Ima Napja is, Ungváron a Dicsőség Dombján gyűltek össze az emberek. A nap, amikor kihirdették, hogy „Ukrajnában hadiállapotot vezettek be” – élesen kettévágta az ország életet az „előtte” és „utána” korszakra. Ám a különféle fegyverekkel végrehajtott támadások ellenére az ország kitartott, és továbbra is harcol. Azok emléke előtt, akik életüket adták az ország védelméért, egyperces néma csenddel tisztelegtek az egybegyűltek. A nemzetért szóló imát Kárpátalja különböző felekezeteinek lelkészei vezették. A Kárpátalján élő nemzetiségek képviselői is megemlékeztek az áldozatokról. Az esemény végén a résztvevők virágokat helyeztek el a katonák sírjánál, majd a Kárpátaljai Népi Kórus előadásában elhangzott a „Ima Ukrajnáért” című ima ének. Február 24-ét a Nemzeti Ima Napjává nyilvánították 2025. február 12-én az Ukrán Legfelsőbb Tanács határozata alapján.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás