Nyilatkozat

Nyilatkozat

16:43 Július 17, 2025

Közélet 1575 2 хвилини

Українська

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) mélységesen elítélik azt a barbár cselekedetet, amely során megrongálták az ungvári járási Palágykomoróc község görögkatolikus templomát. A 2025. július 16-án elkövetett vandalizmust szervezeteink a kárpátaljai magyarság ellen irányuló provokációként értékelik. Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy vidékünkön hasonló eset ismét megtörténhetett.

Szervezeteink az ügy kapcsán ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesznek, illetve levélben fordulnak az ukrán belügyi és a megyei rendvédelmi szervekhez, amelyben felkérik az illetékeseket, hogy mielőbb állítsák elő az elkövetőket és a törvényeknek megfelelően vonják őket felelősségre. Emellett felhívják az illetékesek figyelmét arra is, hogy a jelenlegi helyzetben az ügy kivizsgálása és az operatív fellépés rendkívül fontossággal bír, egyúttal felszólítják a hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a hasonló esetek megelőzhetőek legyenek.

Ungvár, 2025. július 17.

dr. Brenzovics László,
a KMKSZ elnöke

dr. Zubánics László,
az UMDSZ elnöke

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei