Európa leggyorsabb szuperszámítógépét avatták fel Németországban

Európa leggyorsabb szuperszámítógépét avatták fel Németországban

22:26 Szeptember 7, 2025

Közélet 1332 3 хвилини

Українська

Európa leggyorsabb számítógépét avatta fel Friedrich Merz német kancellár Hendrik Wüst észak-rajna-vesztfáliai tartományi vezetővel közösen az Aachen melletti Jülichi Kutatóközpontban pénteken.

Merz szerint az úgynevezett Jupiter szuperszámítógép „új lehetőséget nyit a mesterséges intelligenciára épülő modellek képzésére és a tudományos szimulációkhoz”.

A számítógép, amely a negyedik leggyorsabb a világon, alátámasztja a Német Szövetségi Köztársaság vezető szerepre vonatkozó igényét korunk technológiai forradalmában – tette hozzá.

„Azt akarjuk, hogy Németország a mesterséges intelligencia nemzetévé váljon. Elképzelhető, hogy visszatekintve egy napon a 21. század 20-as éveit a mesterséges intelligencia évtizedének fogjuk tekinteni” – mondta. a német vezető, majd rámutatott: jelenleg ugyan az Egyesült Államok és Kína verseng a jövőbeli piaci részesedésekért, Európának és Németországnak azonban még minden esélye megvan arra, hogy felzárkózzon. „Világszerte vezető kutatóintézményeink vannak” – mutatott rá.

A Jupiter nevű szuperkomputer a kutatóintézet korábbi közlése szerint a számítógépek legújabb – exascale elnevezésű – nemzedékét képviseli, teljesítménye egyenértékű ötmillió modern notebookéval vagy asztali számítógépével, vagyis másodpercenként több mint egytrillió művelet végrehajtására képes.

A németek szerint a berendezés maga „zöld energiából” működik, és ezért a világ legenergiahatékonyabb számítógépe is. Astrid Lambrecht, a Jülichi Kutatóközpont vezetője elmondta, hogy ez teszi egyedülállóvá Jupitert. „Egy olyan korban, amikor a digitalizálás és a mesterséges intelligencia egyre több energiát igényel, Jupiter segítségével megmutatjuk, hogyan lehet erőforrás-kímélő számításokat végezni” – ismertette.

A Jupiter számítástechnikai központját két év alatt építették fel, és mintegy 50 konténer-modulból áll, amelyeket több mint 2300 négyzetméteren helyeztek el.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei