Tiszapéterfalván szervezett tánc- és kézművesklubot a KMNE
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) több mint egy évtizedes fennállása óta célja, hogy változatos, s egyben közösségerősítő jellegű programokat szervezzen tagcsaládjai számára. Az ősz beköszöntével egyre nagyobb teret kapnak az olyan alkalmak, amelyeken elsősorban a tematikus kézműves-foglalkozások, a népi szokások felelevenítése és a táncos kikapcsolódás dominál. Legutóbb rendhagyó módon táncházzal egybekötött kézműves-délutánt tartottak Tiszapéterfalván.

„Itt van az ősz, itt van újra – és indulnak a klubfoglalkozások szeptembertől” – jelentette be a rendezvényen Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke, aki férjével, Szilágyi Lászlóval rendszeresen szervez és bonyolít le táncházakat a szervezet számos programja keretében. Az alelnök elmondta, idén ősszel a tiszapéterfalvai György Endre-kastély falai között nyitják meg a kézműves- és táncklubok sorát, ugyanis – bár a település már többször adott otthont hasonló alkalmaknak – először szervezték meg egy időben a kézműves- és táncklubot. „Merészkedtünk most úgy jönni, hogy a felnőttekkel és a nagyobb gyerekekkel táncolunk is, míg a kisebbek ez idő alatt Harapkó Marianna elnökségi tag irányításával kézműveskednek” – fogalmazott Szilágyiné Tóth Gabriella, aki arról is tájékoztatott, hogy az őszi kézműves-foglalkozások a következő hetekben is folytatódnak, s emellett elindul a ringató-foglalkozás is az újszülött kisbabákkal és anyukáikkal, valamint az egyre népszerűbb ukrán klub, illetve a Pivnyeva Nikolett és Nagy István által vezetett ének-zene klub is folytatódik.

Harapkó Marianna, a kézművesklubok programfelelőse elmondása szerint ez az egyik legtöbb résztvevőt vonzó foglalkozásuk. Az alkalmakat rendszerint negyedévente szervezik meg, ezért mindig nagyon sok a jelentkező, akik ezúttal textíliákat felhasználva őszi tökdekorációkat készíthettek, valamint mindig népszerű a gyöngyfűzés és a rajzolás, színezés is.


A szervezők fontosnak tartják, hogy az alkotás örömét átélve lehetőséget teremtsenek a beszélgetésre, ismerkedésre, barátkozásra is. Így ezek az alkalmak egyszerre bírnak a közösséget összekovácsoló erővel is – hangsúlyozta Harapkó Marianna.

A vidám rendezvénynek a Péterfalvai Képtár adott otthont.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás