Őszi derű és hagyomány: szüreti mulatság a Kaszonyi kistérségben
Szeptember 26-án őszi színek, mosolygó gyermekarcok és népviseletbe öltözött óvodások varázsoltak ünnepi hangulatot a Kaszonyi Kultúrházba, ahol a helyi közösség közösen tartotta meg a szüreti mulatságot. Az esemény célja a hagyományok életben tartása és a közösségi összetartozás erősítése volt, miközben a gyerekek játékos formában, élményekkel gazdagodva ismerkedhettek meg elődeik értékeivel.


Az ünnepséget Lengyel László, a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Főosztályának vezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte: a hagyományok megőrzése nemcsak múltunk tisztelete, hanem jövőnk alapja is. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a gyermekek számára kézzelfoghatóvá váljon mindaz az érték, amit elődeink ránk hagytak.


Dávid Edina, a Zápszonyi Fecske Óvoda vezetője a felkészülés örömteli, ám fáradságos heteiről beszélt köszöntőjében. Mint mondta, a szervezők mindennapjait az izgalom és a lelkesedés hatotta át, hiszen tudták, milyen felelősség a legkisebbek elé példát állítani. Hangsúlyozta, hogy az óvodai nevelés egyik alapvető célja gyermekeink megismertetése nemzetünk hagyományaival.


A közönség először a Zápszonyi Fecske Óvoda, majd a Rafajnai Óvoda műsorát tekinthette meg. A gyerekek szavalatokkal, vidám dalokkal és táncokkal lepték meg a jelenlévőket, igazi szüreti hangulatot varázsolva a sokadalomba.




Az ünnepi rész zárásaként Nagy Natália, a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Főosztályának módszerésze mondott köszönetet a résztvevőknek. Beszédében két szóval jellemezte a rendezvény lényegét: hűség és hála. Hűség a szülőföldhöz, a hagyományokhoz és az anyanyelvhez – ez az az erő, amely közösségeink megmaradását biztosítja. A hála pedig abban nyilvánult meg, hogy a közös ünneplés élménye mindenki szívében nyomot hagyott.


Az előadások után kezdetét vette a mulatság. Táncház, közös éneklés, bőséges falatozás és baráti beszélgetések színesítették a programot.


A szervezők – a Zápszonyi Fecske Óvoda és a Rafajnai Óvoda munkatársai – apró kosárkával ajándékozták meg a vendégeket, jelképes útravalóként, hogy vigyék hírül a szüreti ünnep élményét a szomszédos falvakba is.
A gyermekek számára átadott értékek valóban élővé teszik a kultúrát, és biztosítják, hogy a szüreti dalok és táncok még sokáig felcsendüljenek a kistérségben.
(DA/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás