Litvánia decemberig meghosszabbítja Fehéroroszország mentén elrendelt légtérzárat
A BNS litván hírügynökség a litván hadsereg közlésére hivatkozva október 2-án, csütörtökön közölte, hogy Litvánia december 1-ig fenntartja belarusz határ mentén augusztusban elrendelt légtérzárat, amelyet eredetileg október végén oldottak volna fel – írta az MTI.

Dovile Sakaliene litván nemzetvédelmi miniszter a légtérzárral kapcsolatban elmondta, hogy a hosszabbításra azért van szükség, mert a közelmúltban elfogadott jogszabályok ugyan lehetővé teszik a hadseregnek a drónok hatékonyabb semlegesítését, de amíg nem dolgozzák ki a szükséges eljárásokat, és nem készítik fel a rendszert a működésre, a légtérzár érvényben marad.
Az augusztusban elrendelt légtérzárat az orosz-belarusz Zapad hadgyakorlat, valamint az orosz drónok általi légtérsértések kockázata miatt vezették be. Az incidensek miatt a litván törvényhozás a napokban szigorította a vonatkozó szabályozást.
Litvánia mintegy 679 kilométer hosszan határos Belarusszal, ami egyben az Európai Unió külső határa is. A közlésben nem szerepel, hogy a légtérzár pontosan a határ mely szakaszát érinti.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás