Könyv készül a salánki viaszos hímesről

Vidékünkön még sokan ragaszkodnak a hagyományos húsvéthoz, melynek elmaradhatatlan jellemzői a tojáshímzés, tojásfestés, valamint a húsvéthétfői locsolózás, amikoris a locsolózásért, a fiúk, férfiak hímes tojást kapnak a lányoktól, asszonyoktól. S a magyar nyelvterület különböző pontjainak, így az ugocsai Salánk községnek is megvannak a maguk jellegzetes tojásfestési, -hímzési tradíciói. A salánki Kész Réka, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának másodéves hallgatója az említett falu specifikus hagyományairól – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatásával – hamarosan könyvet jelentet meg.

– Én még azok közé tartozom, akik belenevelődés útján sajátították el a tojáshímzést – indítja beszélgetésünket a fiatal kutatónő. – Nagymamám leültetett minket, unokáit a csempespór, majd később a rezsó köré, ahol a tojásokat festette, és megmutatta, illetve elmagyarázta, miként készül a viaszos hímes tojás. Meg is tanultuk ezt a mesterséget, s volt olyan év, amikor kétszáz tojást is meghímeztünk, majd mindet el is ajándékoztuk a locsolódóknak. 2013-ban aztán megkértem, hogy rajzolja le az általa ismert mintákat. Meg is tette, és lejegyezte azok történetét is: kitől, mikor tanulta el a különböző díszítményeket. Ekkor még a kíváncsiság vezérelt, később kezdtem el kutatás szintjén foglalkozni a témával.

– A Debreceni Egyetemen ez a kutatási témája?

– A disszertációtémámban a rendszerváltás családtörténeteivel foglalkozom. A szakdolgozataimban pedig a kárpátaljai nők külföldi munkavállalási stratégiáit kutattam. Emellett viszont néprajzosként, salánki lakosként és tojáshímzőként kötelességemnek éreztem, hogy szabadidőmben a salánki viaszos tojáshímzés hagyományát, díszítményeit is regisztráljam, elemezzem. Az elmúlt években tizenegy tojásfestő asszonnyal tartottam a kapcsolatot, akik szüleiktől, nagyszüleiktől vagy közösségük más tagjaitól sajátították el ezt a mesterséget. A nevüket is felsorolnám: Kész Ida, Jana Ida, Ádám Ida, Ádám Erzsébet, Zán Eleonóra, Zán Gál Adél, Bisi Róza, Czébely Erzsébet, Bartha Etel, Sipos Margit és Farkas Erzsébet. Ezúttal is köszönöm nekik a segítséget, melynek révén eddig közel 190 mintát, mintavariánst gyűjtöttem fel. Ennél sokkal több van, ezért tovább folytatom a dokumentálást. Persze, vannak még tojáshímzők, akiket eddig nem sikerült megszólítanom, de a jövőben mindenképpen igyekszem felgyűjteni az ő tudásukat is. De addig is nagy lépést jelent, hogy idén tavasszal sikerül megjelentetni az eddigi kutatásaimat összefoglaló, „Ha betérek, tojást kérek.” Viaszos hímesek Salánkon című könyvemet.

– Milyen jellegzetességei vannak a salánki tojáshímzésnek?

– A viaszos hímesek kétféle módon készülnek: hagymahéjas, illetve arany- vagy bronzporos technikával. Mindkét módszer alapja, hogy előbb egy kicce nevű eszközt meleg viaszba mártogatnak, és ezzel felrajzolják a mintát a tojásra. Ezután a hagymahéjas hímesek esetében a viasszal megrajzolt tojást előre beáztatott hagymahéj levében melegítik tovább, ami barnás-pirosas színre festi a tojás felületét. Közben – a melegítés hatására leolvadó viasz nyomán – világosabb árnyalatban megmarad a minta. A másik díszítési mód, amikor a tojásra viasszal megrajzolt mintát arany- vagy bronzporral (ritkábban ezüsttel) dörzsölik be. A díszítmények jellegzetessége, hogy a tojásokon ötvöződnek az archaikus, a gótikus és reneszánsz, valamint más, újabb elemek. Az archaikus jellegű díszítések közé tartoznak például a kacskaringós, a kakastaréjos, a seprűs, a gereblyés, a létrás díszítmények. A virágdíszítmények között népszerű például a bazsarózsás, tulipános, margarétás, ibolyás. A levelesek között tölgyfaleveles, nadályos, lóhereleveles minták fordulnak elő leggyakrabban. Termést ábrázoló díszítménnyel is találkozunk, például a szőlőfürtös, kalászos, cseresznyés, melyek a település földrajzi-gazdasági adottságait tükrözik. Olykor feliratok is megjelennek a hímesen. Ilyen például a Krisztus feltámadt!, Áldott húsvétot!, de személyneveket is felrajzolnak. Ugyancsak jellegzetességnek számít, hogy nem túl sűrű a mintafelosztás, leginkább nyolc, négy vagy két részre van felosztva a tojás felszíne, és ezeken a részeken belül vannak felrajzolva a díszítések. Mindemellett előfordulnak osztatlan felületen elhelyezett díszítmények is. Valószínűleg a sűrűbb mintafelosztás volt az archaikusabb, amely a mintaalakulás révén folyamatosan ritkábbá vált.

Minden tojáshímzőnek megvan a saját mintakincse. Ennek alapját a családon belül vagy a közösség tagjaitól tanulták el. Nagymamám esetében tapasztaltam, hogy számára kötődéssel bírtak azok a minták, amelyeket szeretteitől tanult el: dédnagymamájától, nagynénjétől, barátnőjétől. A megtanult mintákat minden tojáshímző a saját egyéniségének, ízlésének megfelelően tovább alakítja. Ezek az apró változások viszont illeszkednek a helyileg kialakult mintakincs egészébe, annak sajátosságaihoz.

Megjegyezném, hogy a Salánkon ismert viaszos tojáshímzési technika, illetve minták a beregi-tiszaháti mintákkal mutattak párhuzamot. Salánkon a tojáshímzést hagyományosan nagypénteken végezték, mert a néphagyományban e nap dologtiltónak számított. Jelenleg viszont leginkább akkor hímeznek a tojáshímzők, mikor idejük engedi. Húsvétvasárnap a katolikusok a szentelmények közt a kosarukba teszik a hímes tojásokat, amelyeket a pap megszentel. Húsvéthétfőn aztán a locsolódók is hímes tojást kapnak. Salánkon a 2000-es évek elején még élt az a szokás, hogy a keresztszülők a keresztgyermekeiknek – kilenc–tízéves korukig – nemüktől függetlenül páros hímest ajándékoztak.

– Végezetül érdekelne, kinek szánja a salánki hímesekről készülő kiadványát?

– Mivel a tojáshímzés szokása Salánkon is visszaszorulóban van, fontos, hogy dokumentáljuk és megőrizzük ezt a néphagyományt. Bár ismeretterjesztő jelleggel már jelentek meg cikkek a salánki hímesről, szakmai fórumokon is találkozunk említésével, ám részletes, szakmai kritériumoknak megfelelő adatgyűjtés és elemzés máig nem történt meg. Másrészt a nagyközönségnek (elsősorban a kárpátaljaiaknak, salánkiaknak) is szánom. Ezért törekedtem arra, hogy olvasmányos, látványos legyen. A kötet terjedelemben nem nagy, de bízom benne, hogy illusztrációival és elemző leírásaival annál hasznosabb. Ezzel a könyvvel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy érdemes nyitott szemmel járni Kárpátalján, mert kincsekkel vagyunk körülvéve. Ilyen a salánki viaszos hímes tojás is, mely a salánki boroshordóhoz, a beregi szőtteshez hasonlóan bekerült a Kárpátaljai Magyar Értéktárba.

(Lajos Mihály/Kárpátalja hetilap)