Az oltással rendelkező turisták teszt nélkül utazhatnak Ukrajnába
Ukrajna engedélyezte a teszt nélküli belépést azon személyeknek, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást. Az erről szóló rendeletet június 7-én tette közzé a kormány.

Ezentúl a következő okmányok felmutatásával lehet belépni Ukrajna területére:
- a teljes vakcinációt igazoló dokumentummal (csak a WHO által is jóváhagyott vakcinát fogadják el).
- az elmúlt 72 órában készített antitest teszttel.
- az elmúlt 72 órában elvégzett PCR-teszttel.
Fontos megjegyezni, hogy a 12 év alatti gyerekektől a fent említett dokumentumokat nem kérik.
Mindezek mellett az új rendelet több enyhítést is tartalmaz a karanténkorlátozások terén:
- eltörölték az elszállásolással foglalkozó helyekre kiadott korlátozásokat.
- negatív PCR-teszt vagy antitest teszt megléte esetén engedélyezett a tömeges koncertek megrendezése, a diszkóhelyiségek megnyitása és a szórakozóhelyek működtetése (maszkviselés és a kötelező távolság betartása ez esetben nem kötelező).
- a zárt helyiségekben ezentúl a férőhelyek kétharmada is megtelhet.
- a közétkeztetési helyek éjjel-nappal is működhetnek, az asztalok között már csak másfél méter távolságot kell hagyni az eddigi 2 méter helyett.
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2025.12.06) Esti hírek (videó)
22:05 December 6, 2025
Újabb 19 ukrán kulturális objektum kapott fokozott védelmet az UNESCO-tól
20:49 December 6, 2025
Híradó (2025.12.05) Esti hírek (videó)
22:05 December 5, 2025
A katonák fizetését jövőre nem emelik, de jobb feltételekkel kötnek szerződéseket – Smihal
20:15 December 5, 2025
Zakarpattyaoblenerho: veszélyes a házilag készített fűtőeszközök használata (videó)
18:45 December 5, 2025
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Fókafióka sétált be egy új-zélandi kocsmába (videó)
22:28 December 6, 2025
Híradó (2025.12.06) Esti hírek (videó)
22:05 December 6, 2025
Megszavazták: Németország visszatér a sorkatonasághoz
19:36 December 6, 2025
Több ország is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált Izrael részvétele miatt
17:58 December 6, 2025
Átjárható határok konferencia (videó)
15:40 December 6, 2025
Több hír a világból