A honvédelmi miniszter támogatja a katonai szolgálat idejének csökkentését

A honvédelmi miniszter támogatja a katonai szolgálat idejének csökkentését

20:00 December 3, 2021

Közélet 3185 2 хвилини

Українська

Olekszij Reznyikov Ukrajna védelmi minisztere támogatja a katonai szolgálat időtartamának csökkentését. Elmondása szerint ma a sorkatonaság „célszerűségét” is mérlegelik, jelentette be a miniszter Parlamentben, számolt be a Glavkom.

„Jelenleg szerződéses alapon megy a sorozás. Tudják, hogy 250 ezer (a honvédség létszáma, szerk.) törvénynek megfelelően és 11 ezret adunk hozzá a parlamenti határozat értelmében. De a főparancsnokkal és a vezérkarral együtt tanulmányozzuk a sorkatonaság célszerűségét és szükségességét. Az én álláspontom a következő: lehet, hogy nincs szükség ilyen időtartamra, talán rövidítenünk kellene. És fel kell készíteni a potenciális jövőbeli védőket, hogy legyenek készenléti állapotban” – jegyezte meg.

Elmondása szerint fontos szempont lesz a territoriális védelemről és a nemzeti ellenállási szóló törvény végrehajtása is, amely január elsejétől lép életbe.

Jelenleg a katonai szolgálat időtartama Ukrajnában maximum 18 hónap a katonák, tengerészek, őrmesterek esetében. Felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára – maximum 12 hónap.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei