Ember és ló kapcsolatáról szóló előadások Nagyszőlősön

VarázsLó – Az ember és a lovak kapcsolata címmel szerveztek előadás-sorozatot a kárpátaljai lovasok és lószerető emberek számára január 29-én a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban. Az esemény kezdetén Margitics Erik, a Szelíd Lovasközpont vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd bemutatta az előadókat: Vajda Rudolf hagyományőrző huszárt és Wirth Róbert Európa-bajnok westernlovast. A központ megújult fedett lovardájában immár komfortos körülmények között, télen is lehetőség van egész napos programokra.

Vajda Rudolf előre szólt: a ló – hasonlóan a többi állathoz – nem tud hazudni. Ha idegesek, feszültek vagyunk, az azonnal meglátszik a lovon is, egyfajta tükörként is funkcionál. Egyszerűen fogalmazva úgy is mondhatjuk: akkor jó a ló-ember kapcsolat, ha a ló megteszi mindazt, amit kérünk tőle. Mindezt el lehet érni a félelemre alapozva is, hiszen az állat akkor is engedelmeskedik, ha fél a megtorlástól, büntetéstől. Mindazonáltal nekünk nem ezt az utat kell követnünk. A ló-ember kapcsolatban a legfontosabb a biztonságérzet. El kell érnünk, hogy lovunk azért szeressen velünk dolgozni, mert biztonságot jelentünk számára. Ha például terepen lovagolva hirtelen felrepül egy fácán, és mi higgadtak tudunk maradni, akkor erre figyelve a jól képzett ló sem riad majd meg.

A biztonságérzet témaköréhez érve vette át a szót Wirth Róbert, aki arról beszélt, hogy a ló menekülő állat, az ember pedig ragadozó. Ló és ember kapcsolatában tehát megpróbálunk összebékíteni két ősi ellenséget. Szemünk elhelyezkedése, érzéseink kifejezése mind-mind ellentétes a lovakéval, ráadásul pont oda szeretnénk felülni, ahol a ragadozó állatok először roppantják meg a lovat. Wirth Róbert elrettentő példaként azt a típusú jutalmazást hozta fel, amikor a lovat a sikeresen teljesített feladat után tenyérrel jól megpaskolják. Emlékeztetett rá, hogy a lovak bőre annyira érzékeny, hogy a rá szálló legyet is azonnal érzékeli, nemhogy az erős csapkodást. Ezen gondolkodásunk emberi kapcsolatainkból fakad, melyet helytelenül megpróbálunk átmenteni a lovakkal folytatott munkába. „A lovat játékkal képezzük, és addig, amíg annak érzi” – hangsúlyozta a westernlovas, aki tíz évig képzett évente 1 500 tanítványt, majd kitért azokra a rossz szokáskora, melyekkel tönkre lehet tenni egy lovat.

A délelőtti előadásokat gyakorlati foglalkozás követte. Önként jelentkezőknek kellett egy előre felállított akadálypályán végigvezetni Harley-t, a Szelíd Lovasközpont egyik impozáns hátaslovát. Bár a feladat mindenkinek sikerült, nem mindenki egyformán oldotta meg. A két előadó részletesen elemezte a látottakat, felhívva a figyelmet a helyes és helytelen megoldásokra.

A déli falatozást újabb előadások követték. Vajda Rudolf beszélt a lovaglás elengedhetetlen tényezőiről: ütem, elengedettség, a ló mozgásának lekövetése. Hangsúlyozta: tudnunk kell, mit, hogyan és miért csinálunk. Például ma már kevesen tudják, hogy azért ülünk fel balról a lóra, mert régen a bal oldalukon hordták kardjukat a katonák, s az beleakadt volna a lóba felszállás közben – ez a szokás hagyományozódott át az utókorra. A délutáni előadást egy csapatjáték foglalta keretbe. Két csoport alakult: egy amatőr és egy lovas emberekből álló. Három lovat kellett eszközök nélkül rábírni arra, hogy egyszerre és egy irányba szaladjanak körbe a fedeles lovardában. A feladatot a lovasoknak sikerült könnyebben megoldani, bár az amatőrök részéről is voltak eredménnyel kecsegtető próbálkozások. Újra elemzés következett az előadók részéről.

A nap végéhez közeledve Vajda Rudolf összegezte az elhangzottakat: Legyünk szerények, és mindig tanuljunk. Igyekezzünk minden információt összegyűjteni, s a hasznosakat megtartani. Ha rosszul indul a lóval való foglalkozás, akkor tanuljunk meg elengedni.

(Tóth János/Kárpátalja hetilap)