Továbbra is nyugodt a helyzet Kárpátalján
A megyénkben uralkodó helyzetről tartottak sajtótájékoztatót Ungváron március 10-én. Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője közölte:

- Kárpátalján továbbra is nyugodt és kiszámítható a helyzet.
- Naponta tartunk üléseket, több kérdés is megvitatásra kerül. Jelenleg elég tartalékkal rendelkezünk a raktárakban. Üzemanyagból, készpénzből is van elég mind a bankokban, mind pedig a bankautomatákban.
- Tart a menekültek nyilvántartásba vétele, várjuk a következő hullámot, hiszen több városban is tart az evakuáció.
- Konzultáltam Magyarország, Szlovákia és Románia főkonzuljaival. Az Eurocar gyár épületében hoztunk létre lerakatot a humanitárius segélyek számára, melyet az ENSZ és a segítőkész állampolgárok tartanak fenn. Bioillemhelyeket hozunk létre, bevezetjük a vizet, biztosítunk étkeztetést, az egyik melegített cég területén ágyakat helyezünk el.
- Az országot elhagyni készülő menekülteket leginkább Magyarország és Szlovákia felé irányítják, Romániával még folynak a tárgyalások.
- Naponta körülbelül 3–4 ezer ukrán állampolgárt tudunk külföldre küldeni, ott várják őket, biztosítanak számukra szállást, étkeztetést. Menekültstátuszt is kaphatnak.
- Továbbra is bővítjük a Fegyveres Erők sorait. Kárpátalján már 8000 személy jelentkezett a Fegyveres Erőkhöz és a területvédelmi csoporthoz.
- Naponta kapunk ajánlatokat külföldi partnereinktől a gyerekek elhelyezését illetően. Magyarország egészségügyi intézményeiben 130 beteg gyereket helyeznek el, akiknek a kezelését is biztosítják. Ez a munka folyamatos lesz.
- Már több mint 60 vagonnyi humanitárius segélyt küldtünk el azokba a régiókba, ahol a legnagyobb szükség van rá. A segély folyamatosan érkezik, partnereinkkel állandó kapcsolatban vagyunk.
- Köszönettel tartozom az ungváriaknak és a kistérségek lakosainak, akik szállást biztosítottak a menekülteknek.
- Előfordultak azonban felháborító esetek, melyek során a tulajok mások baján akartak meggazdagodni és jelentős feláron szerették volna kiadni a szállásokat. Azt üzenem ezeknek a személyeknek, hogy ezt mind visszakapják. Mindent feljegyzünk, többek között a közösségi oldalakon megjelenő információkat is és én, mint az OVA vezetője, intézkedni fogok az ügyben. Már megkezdtük a munkát az adóhatósággal és a rendőrséggel. Az ilyen jellegű cselekedetek jelenleg hazaárulással érnek fel.
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Híradó (2025.12.05) Esti hírek (videó)
22:05 December 5, 2025
Digitális információs táblával egészült ki az ungvári vár egyik tárlata (videó)
19:07 December 5, 2025
Zakarpattyaoblenerho: veszélyes a házilag készített fűtőeszközök használata (videó)
18:45 December 5, 2025
Folytatódik a KMKSZ ISZ Mikulásváró akciója (videó)
18:32 December 5, 2025
Új eszközökkel gazdagodtak a Csapi Széchenyi Líceum elsősei
17:55 December 5, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2025.12.05) Esti hírek (videó)
22:05 December 5, 2025
A katonák fizetését jövőre nem emelik, de jobb feltételekkel kötnek szerződéseket – Smihal
20:15 December 5, 2025
Zakarpattyaoblenerho: veszélyes a házilag készített fűtőeszközök használata (videó)
18:45 December 5, 2025
Ingyenes 3000 km Ukrajnán belül: az első napon több mint 100 ezren foglaltak vonatjegyet
15:30 December 5, 2025
A Rada elfogadta a 2026-os felvételi kampány szabályait: az NMT megmarad, a DPA-t eltörölték
13:08 December 5, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
130 magyar filmet nézhető ingyen advent idején
22:26 December 5, 2025
Híradó (2025.12.05) Esti hírek (videó)
22:05 December 5, 2025
Az Eurovíziós Dalfesztivál 2026-on való részvételt minden EBU-tagországnak engedélyezték, Izraellel együtt
21:45 December 5, 2025
Már megint a karácsonyi szimbólumok eltörlése miatt vitáznak Olaszországban
21:24 December 5, 2025
Korlátozták Oroszországban a FaceTime működését
17:16 December 5, 2025
Több hír a világból