Az elmúlt 15 év alatt Ukrajnában csaknem felére csökkent a hallgatók száma, így a felsőoktatási intézményhálózatot összevonással tervezik csökkenteni.
Oksen Liszovij oktatási és tudományos miniszter elmondta, mit jelent a felsőoktatási intézményhálózat korszerűsítése és mik az előnyei.
Elmondása szerint 2009-ben 350 felsőoktatási intézmény működött Ukrajnában, amelyekben átlagosan 6700 hallgató szerezte meg diplomáját.
Jelenleg a felsőoktatási intézmények száma 300-ra csökkent, az átlagos hallgatói létszám pedig megközelítőleg 400 fő – mondja a miniszter.
„A jelentkezők száma évről évre csökken, és sajnos ez a tendencia folytatódni fog. A fő ok az elnéptelenedés. A háború is szerepet játszik” – mondja Liszovij.
Elmondása szerint az összevonás eredményeként a más egyetemekhez csatlakozó oktatási intézmények a következő előnyökhöz jutnak:
nagyobb lehetőségek a tudományos és oktatási potenciál fejlesztésére;
hozzáférés a Világbank programjának oktatási és tudományos és laboratóriumi felszerelésekbe történő beruházásaihoz, az intézet vagy a kar célzott igényeihez;
lehetőség arra, hogy erőforrásokat összpontosítsanak versenyképes szakemberek képzésére egy adott iparág számára.
Január 10-én lenne 100 éves a kortársak által jól ismert Váradi-Sternberg János professzor úr, avagy a barátai által János bácsinak szólított jeles tudós. Azon emberek közé tartozott, akik mély nyomot hagytak ismeretségi körükben mint elkötelezett tudós-tanár, mint a kárpátaljai magyar értelmiség szellemi mindenese. Emberpróbáló életpályát járt be, ami azt igazolja, hogy a lehetetlen helyzetekből is – de fáradhatatlan munkával – fel lehet emelkedni, és ember lehet maradni minden körülmény között. Szülővárosát, Nagyváradot már 16 éves korában el kellett hagynia a zsidó lakosságra nehezedő nyomás miatt. Moldáviába menekült, fizikai munkát végzett, leküzdve a háborús évek nehézségeit, közben egyetemi tanulmányait Szentpéterváron (az akkori Leningrádban) folytatta. A leningrádi egyetem történelemtanára lett. Tanárai arra biztatták, hogy foglalkozzon a magyar történelemmel. Így is tett: a Szaltikov-Scsedrin Közkönyvtárban rábukkant Hess András Budai krónikájának 1473-as kiadására. Leningrádból vezetett az útja az Ungvári Állami Egyetemre, ahová azért érkezett, mert Ungváron közelebbről kutathatta Magyarország történetét. Ebben a városban teljesedett ki pályája az asszisztenstől a professzorig. Mindig is a magyar történelmet kutatta, ennek a népnek a történelmi kapcsolatai határozták meg pályáját. Az egyetemen töltött ideje alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett mind a pedagógia, mind a tudományos kutatás terén. Hosszú éveken keresztül szervezte az egyetemi hallgatók levéltári és múzeumi gyakorlatát. Kevésbé ismert munkái közé tartozik a még 1959-ben megjelent Módszertani útmutató a „Magyarország története” c. tananyaghoz. Saját tudományos munkáin túl részt vett kollektív művek megírásában és szerkesztésében is, pl. Az ukrajnai városok és falvak története (Kárpátaljai terület) című kötet szerzője volt. A Rákóczi-szabadságharcról szóló kutatásainak összegzését még Soós Kálmán elemezte a Perlekedő évszázadok (1995) című kötetében. A kárpátaljai címer- és pecséttani kutatásokról szóló írásait pedig Miszkov Iván értékelte tudományos alapossággal 2020-ban. Írásaiban rendszeresen foglalkozott magyar, ukrán, orosz történelmi személyiségekkel, a korabeli értelmiség képviselőivel. Tudatában volt az egyén szerepével a történelemben, mivel egy nép csak akkor tud nagy dolgokat elérni, ha vannak vezéregyéniségei. A kárpátaljai zsidóság első kutatóját tisztelhetjük benne, aki a források alapján dolgozott és vont le következtetéseket.
Valerij Pagyak nyelvész és könyvkiadó fogalmazta meg, hogy különösen érzékeny ember volt, nagyon bántotta, hogy munkásságát itt, Kárpátalján nem értékelték megfelelően, még a rendszerváltás (1991) után sem, csak Magyarországon. Az őt ért sérelmeken sajátos személyes módon tette túl magát, a kutatásba fojtotta energiáit, amelyeket az ismeretlen történelem feltárásának szentelt. Figyelembe vett minden mellékesnek tűnő levéltári adatot, mérlegelve annak sokrétű jelentőségét.
A tanítványaival folytatott beszélgetések alkalmával mindig az objektivitás lényege felé terelt bennünket, kijelentette, hogy „szeretem leleplezni az áltörténészek teóriáit” ‒ vonatkozott ez leginkább Kárpátalja történetére. Mély rálátása és tapasztalata alapján arra a következtetésre jutott, hogy Kárpátalján azokat a témákat kell kutatni, amelyekhez megvan a forrásbázis a levéltárakban, kézirattárakban. Elmondása szerint azért kezdte el kutatni az ukrán‒orosz‒magyar kapcsolatokat, mert a téma szinte ismeretlen volt. Ehhez az kellett, hogy mind a három nyelvet beszélje, publikált is több nyelven.
Javasolta a Rákóczi-szabadságharc kutatását is, mivel könnyen hozzáférhetők a témához kapcsolódó levéltári források. Megtanította a 18. századi források olvasását, azok értelmezését. Felhívta a figyelmünket, hogy meg kell ismernünk a kor szófordulatait, az általános latin‒magyar szóváltozatokat. Folyamatosan dolgozott a beregszászi levéltár olvasótermében. Azt terveztük, hogy kigyűjtjük és publikáljuk a II. Rákóczi Ferenc által aláírt rendeleteket. Ez a gyűjtemény a mai napig nem készült el, de a közeljövőben tervezzük a kiadását. Mindannyian hálásak vagyunk neki, akiket elindított a történészi pályán. Több befejezetlen kezdeményezése-terve maradt torzóban. Az egyik ilyen a Salánktól Rodostóig című dokumentumfilm forgatókönyvének az elkészítése.
Köteteinek, tanulmányainak és cikkeinek bibliográfiai adatait alapossággal összegyűjtötte az Ungvári Állami Egyetem könyvtára távozása után. Ebből a jegyzékből kitűnnek azok a kiadványok, folyóirat- és újságszámok, amelyek ma már elérhetetlenek, ezért is tervezzük kötetbe szerkesztve újból kiadni azokat.
Halála után tisztelői szerettek volna emléktáblát állítani az ungvári házának falán, tudomásunk szerint meg is volt rá a városi tanács határozata, de a szándék nem valósult meg. Mintegy húsz évvel később utolsó munkahelyének színhelyén, a Hungarológiai Központban 2023. november 10-én avattak emléktáblát tiszteletére. Ezen az ünnepségen részt vettek a Sternberg család leszármazottai, egykori kollégák az egyetemről, a Hungarológiai Központból, barátai, tanítványai, ismerősök.
Váradi-Sternberg János elévülhetetlen szerepet játszott a kárpátaljai magyarság szerveződésében, a KMKSZ alakulásakor és utána is. Alapító tagja volt a József Attila Alkotóközösségnek. 1990-től elindította a Rákóczi Emlékkonferencia-sorozatot, részt vett annak a bizottságnak a munkájában, amely szorgalmazta a turulos emlékoszlop újra felállítását Tiszaújlak határában, kezdeményezője volt a salánki Mikes-kút melletti emlékoszlop felállításának. Támogatta az 1944 utáni Kárpátalja első magyar irodalmi folyóiratát, a Hatodik Sípot.
Emlékének megőrzéséhez jelentősen hozzájárult a közvetlenül halála után legidősebb fia által otthoni dolgozószobájából kialakított Váradi-Sternberg-emlékszoba.
Váradi-Sternberg János-díj. Az UngBereg Irodalmi és Művelődési Alapítvány Balla D. Károly író és szerkesztő vezetésével 1999-ben Váradi-Sternberg János-díjat alapított, amellyel megörökítették a történészprofesszor emlékét. A díj alapítói szerint: „A díjban a társadalomtudományok azon (kárpátaljai vagy Kárpátaljával foglalkozó) művelői, azon kutatók, oktatók, publicisták, a közélet vagy akár a művészetek azon képviselői részesülhetnek, akik tevékenységükkel a nemzetek és nemzetiségek együttélésének ügyét, a toleranciát, a másság tiszteletét szolgálják, akik fellépnek mindenfajta diszkrimináció ellen, s munkásságukkal tanúságot tesznek a torzításoktól, hamisításoktól mentes történelem és társadalomszemlélet mellett.” A díjat évente egyszer ítélhette oda az Alapítvány Kuratóriuma a névadó születésének évfordulója alkalmával. Három éven keresztül került odaítélésre. Többek között Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke és Vári Fábián László költő is kiérdemelte.
Váradi-Sternberg Jánosról számos publikáció jelent meg mind az ukrán, mind a magyar sajtó és kiadványok hasábjain, felelevenítve életrajzának fontosabb állomásait. Megítélésünk szerint azonban legnagyobb mélységgel és tisztelettel egykori tanítványa, Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola első rektora emlékezett meg róla 1992. február 28-án, a neves tudós ungvári temetésén. (Forrás: Soós Kálmán, Perlekedő évszázadok. Ungvár‒Budapest, 1995. 5‒12. o.) Ez az írás, amelyet az alábbiakban közlünk, mindannyiunkban, a kárpátaljai magyarságért tevő emberekben mély nyomot hagyott, ugyanakkor ma is sokatmondó azok számára, akik ismerték az általunk mélyen tisztelt János bácsit. Váradi-Sternberg János sírhelye az Ungvár közeli börvingesi temetőben van. Legyen emléke örökre áldott!
Csatáry György, a filozófia doktora, PhD
Mandrik Iván, a történettudományok doktora II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Gyászoló családtagok! Végtisztességet tevő gyülekezet! Szomorú ez a mai nap. Nemcsak azért, mert eltűntek a tél tiszta fehér színei és helyébe nem jött üde, friss tavasz, hogy inkább őszi, szomorú hangulatot sugall a természet, hanem azért is, mert gyászol egy nemzet akadémiája. A kárpátaljai és egyben az egyetemes magyarság szellemi életéből eltűnt egy üde, tiszta fényt és melegséget sugárzó személyiség, az anyaország szívében életének 69. évében elhunyt dr. VÁRADI-STERNBERG JÁNOS történészprofesszor, az Ungvári Állami Egyetem nyugalmazott tanára, a Hungarológiai Központ volt tudományos főmunkatársa, a MTA Petőfi Bizottságának tagja, a mindenki által tisztelt kedves János bácsi, tanítómesterünk. Tudtuk, hogy beteg, de ismerve őt, s az iránta érzett megkülönböztetett tisztelet és rajongás közben nem hittük és nehezen hisszük mind a mai napig, hogy vele szemben is győzhet, őt is elérheti a halál, hisz egész jelleme friss volt, felfogása fiatalos, és aki beszélt vele, másodpercek alatt elfelejtette, hogy talán beteg, törékeny és megviselt emberrel társalog. Kedves János bácsi, most már örökre így maradsz meg bennünk, ilyen fiatalosan, frissen és konokul harcolva a kór, a betegség ellen. Halála váratlanul és felkészületlenül ért bennünket. Váratlanul, hiszen kora még viszonylag nem volt magas, s amikor teste már szívósan küzdött az elmúlás ellen, akkor is az ifjúságától végigkísérő tenniakarással várta felépülését. Felkészületlenül, hiszen tevékenysége páratlan széles körű volt, ami elvesztését nem egy területen hatalmas és pótolhatatlan hiányként érzékelteti. Nagy űr maradt utána, hiszen amúgy is kevesen vagyunk, s ezentúl nem lesz, aki szakmai tanácsaival, bölcsességével és meghallgatásával segítene bennünket itt, az erdős Kárpátok karéjozta sík vidéken. Eltűnt egy biztos, nyugodt pont az életünkből. Már nem mondhatjuk egy nehéz kérdés kapcsán tétovázva a döntés előtt, hogy várj, előbb fölugrom János bácsihoz, megkérdezem őt, biztos tud olyat mondani, ami rásegít a helyes megoldásra, ami megmutatja a járható utat, hogy ne tévelyegjünk. Most itt vagyunk mindazok, kik bíztak benne, akiknek adott magából egy darabot, akik itták szavait, hogy meggyőződjünk, igaz-e a hír, amely február 12-én felröppent, vagy csak egy rossz álom. Sajnos, a hír immár igaz, János bácsi itthagyott minket, magával vitte terveit, azokat, amelyeket hosszú éveken át, még a halálos ágyán is pátyolgatott, dédelgetett arra az időre várva, amikor kitárulnak a lehetőségek kapui, és szabadon megvalósíthatja elképzeléseit. Amikor a budapesti kórház intenzív osztályán meglátogattam ‒ mivel többen voltunk ‒, félrehívott és halkan a fülembe súgta: „Úgy tudom, Kárpátalján már a halálhíremet keltik. Arra kérlek, mondd meg otthon, hogy a körülményekhez képest jól vagyok, s nem haldoklom és hamarosan hazatérek.” Én már hiába hangoztattam üzenetét Kárpátalján. Élni akart, meghalt mégis. Olyan embert vesztettünk el a napokban, aki évtizedeken keresztül lámpás volt, amelynek fénye a hazai világosság táplálásán túl átvilágított a zárt ablakokon, a szögesdrótokon egyaránt, s a sztálini‒brezsnyevi érában sokáig szinte az egyetlen megbízható kapcsolatot jelentette az anyaország és Kárpátalja között, hozzájárulva a határok szabdalta egyetemes magyar szellemi élet vérkeringésének működtetéséhez. Személye maga volt az elkötelezettség történelmünk mellett, hiszen múltunk értékeinek kutatása szinte szenvedélyévé vált, és ezt a szenvedélyt mint pedagógus át tudta ültetni tanítványainak új s újabb nemzedékeibe. A zavaros és viharos időkben nem ingatta meg az éppen aktuális politikai széljárás, hiteles tudott maradni akkor is, amikor élni sem volt könnyű, nemhogy alkotni. Higgadt diplomáciája, fejlett politikai érzéke, kicsinyességtől mentes bölcsessége mindenkor képessé tették a feladatok megfelelő megítélésére. Művelt tárgyalókészségével a kritikus helyzetben is megtalálta azt a hangot, amellyel tudományos meggyőződését kifejezésre juttatva tudott érvelni és meggyőzni.
A kétkedő történészek körébe tartozott, így olyan búvárja volt a századok örökségének, aki sohasem elégedett meg a feltételezésekkel, igazának bizonyítására számos kikezdhetetlen adatot sorakoztatott fel. Szellemi hatása, következetes és meg nem alkuvó emberi tartása ‒ túlzás nélkül állítható ‒ így vagy úgy mindenkit megérintett. Ezért úgy érezzük, halálával mindnyájunkból kiszakadt egy darab. A villámcsapásszerű halál azonban csak törékeny alakját dönthette le, csak a nemzedékek tanítómesterét és a jó barátot, a kollégát ragadhatta el körünkből, de a tudós életművén és az ember példáján az elmúlásnak sem lehet hatalma. Valahogy úgy vagyunk távozásával, mint az 1735. április 8-án Rodostóban elhunyt, éppen a nagy mester, Váradi-Sternberg János által sokat vizsgált II. Rákóczi Ferenc személyével, akinek haláláról Mikes Kelemen azt jegyezte fel, hogy „akik jól üsmerték szegényt, de mégis nem hiszik, hogy meghalt, hanem azt hirdetik, hogy titkon elment és mi más valakit öltöztettünk fel helyébe. Bár igazat mondanának. Tegnap az isteni szolgálat után testét koporsóba zártuk, és egy kis házba tettük, ahol leszen mindaddig, mig szabadság nem lesz…” Váradi-Sternberg János személyének búcsúztatása, jelentőségének méltatása megköveteli ugyanazt a tárgyilagosságot, amilyen tárgyilagosság és valóságszeretet voltak jellemének uralkodó vonásai. Önmagáról azonban nem sokat beszélt. Pedig színes, jó és rossz élményekben egyaránt gazdag életéről jó lett volna közelebbit is tudni. Azt hittük, van még időnk, hogy egyszer kifaggassuk, tanulságul magunk és utódaink számára. Tragikusan, helyrehozhatatlanul tévedtünk. Életrajzának tényszerű adatait, az életút egyes állomásainak meghatározó, formáló szerepét csupán önvallomásának néhány szűkszavú mondata oldja fel. Erdély, közelebbről Nagyvárad szülötte volt. Itt látta meg a napvilágot 1924. január 10-én régiségkereskedő családban. Nagyváradon nevelkedett, itt járt zsidó elemi iskolába, majd gimnáziumba. A szülőföldhöz való kötődését nevének első részével örökre emlékezetünkbe véste. A család későbbi sorsa úgy alakult, hogy Hitler csapatai elől 16 évesen két idősebb fiú- és fiatalabb leánytestvérével Moldáviába menekültek. Apját és egyik fiútestvérét Auschwitzba hurcolták, ahol elpusztultak. A szülőföld elhagyására kényszerült és immár árván maradt Váradi-Sternberg a háború első éveiben traktoristasegédként dolgozott a Kubány vidékén, majd a boguszlavi tanárképző főiskolán tanult. A második világégés befejezése után felvételt nyert a leningrádi egyetem történelem karára. Egyetemi tanulmányai alatt meghatározó jelentőségű volt számára, hogy az orosz történetírás vezéralakjainak ‒ Okuny, Mavrogyin, Tarle ‒ előadásait hallgathatta. Mint tudós tőlük örökölte a szigorúan pontos, forrásokon alapuló, színes és gördülékeny tudományos előadásmódot. A század közepe három kiemelkedő orosz gondolkodójának eszmeköréből indulva, de az erdélyi hagyományokat is magában hordozva, leningrádi tanulmányai befejezése után került Kárpátaljára. 1949 szeptemberétől az Ungvári Állami Egyetem Történelem Karának asszisztense, később itt az egyetemes történeti tanszék professzora. Akiket szakmára tanított, nemcsak tudást, hozzáértést sajátítottak el tőle, hanem emberséget, tisztességet, derűs, eleven érdeklődést a világ dolgai iránt. Az 50-es évek elejétől publikált rendszeresen. Egy nagy történésznemzedék tanítványaként egyéni arculatot öltött. Tudományos érdeklődése igen széles spektrumú volt. Végigvezetett bennünket mindenekelőtt három nemzet ‒ a magyar, az ukrán és az orosz ‒ furcsán hullámzó érintkezéseinek országútján, gazdasági-politikai életén éppúgy, mint a szellemi-kulturális életén. 1955-re megírt kandidátusi értekezése ‒ Felszabadító háború Magyarországon és az orosz‒magyar kapcsolatok a XVIII. század elején címmel ‒ a szabadságharc nemzetközi kapcsolatait, II. Rákóczi Ferenc és I. Péter cár diplomáciai tevékenységét vizsgálja. 1970-ben Leningrádban megvédett nagydoktori disszertációja Magyarország és Oroszország a 19. század második felének ‒ a 20. század első éveinek társadalmi és művelődési összeköttetéseinek már egész rendszerével foglalkozik. E két fő kutatási témája mellett máig értékes forrásfeltárás alapján párhuzamot vont a világirodalom nagyjai, Petőfi és Ukrajna kobzosa, Sevcsenko között; csokorba szedte a dekabristákhoz fűződő szálainkat; hazai történészek közül először hívta fel a figyelmet Jurij Venelin-Huca nemzetközi jelentőségére; vonzó színekben ábrázolta Magyarország és a Kijevi Rusz, Mátyás király és a moszkvai nagyfejedelem, III. Iván korát, de elfogulatlanul tudott rávilágítani a cári csapatok magyarországi beavatkozására; közzétette Ivan Franko ismeretlen, legjelentősebb magyar tárgyú tanulmányát ‒ A magyar nemzeti ősmondát, Forgách Simon kuruc tábornagy Kijevben megtalált emlékiratait, foglalkozott a galíciai zsidók szabadságharcban betöltött szerepével, az 1784. évi erdélyi parasztháborúval, II. Rákóczi György és Bohdan Hmelnickij szövetségével, az első magyar nyelvű ukrán népdalgyűjteménnyel; a magyar szőlőkultúra meghonosításával Oroszországban; általa tudunk Lucskay Mihály etióp nyelvekre vonatkozó kéziratáról, Dóhovics magyar nyelvű verseiről, Sáfáry ismeretlen versfordításairól; új ismereteket közölt az ukrán és orosz irodalom magyar népszerűsítőiről, az Oroszországban kiadott magyar nyelvtanról és még sok minden másról. Tudományos tevékenységének egésze merőben új színt jelent Kárpátalja múltjának kutatásában is. Számtalan új adatot közölt az ungvári vár Rákóczi-kori ostromáról, a 659 ugocsai kurucról, Budai Ézsaiás látogatásáról Visken, járt Balogh Edgár nyomában Nagydobronyban, Óvóbácsik és rektortanítók címen vizsgálta vidékünk 19. századi közoktatását, publikálta Zrínyi Ilona Munkácson kelt ismeretlen leveleit, tanulmányt írt II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen salánki kapcsolatairól, a fiatal Szabó Ervin ungvári éveiről, azonosította Németh László titokzatos beregszászi ismerősének személyét, szenvedélyesen kutatta Petőfi itteni tartózkodásának nyomait, Gvadányi badalói kvártélyozását, közzétette Kazinczy és az Ungváron székelő munkácsi püspök, Bacsinszky András levelezését, életének utolsó éveiben „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István beregszászi és tiszaújlaki útvonalát térképezte fel, de ugyanakkor megemlékezett a kárpátaljai zsidóság holokausztjáról, és felemelte szavát a régió magyarságának legfájóbb és egyben legtragikusabb eseménye, a sztálini táborokba elhurcolt magyar férfiak ügyében is. Mindezek mellett mindig nagy érdeklődést mutatott a napjaink kárpátaljai magyar beszédkultúrájában jelentkező súlyos gondok enyhítése, megoldása iránt is. Részt vett a szovjet történetírás egyik legjelentősebb vállalkozásában, Magyarország történetének első orosz nyelvű, háromkötetes szintézisének megírásában. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a kárpátaljai oktatásügyben mérföldkövet jelentő magyar történelem tanításához szükséges segédkönyv egyáltalán megszületett, kiemelt okmányok formájában munkája értékes fejezeteit képezi az Ukrajna magyar tanítási nyelvű iskolái számára újabban megjelent tankönyvnek is. Sokrétű volt tudománytervező és tudományszervező tevékenysége is. Mint az egyetem kiemelkedő szaktekintélye, az egykori Szovjetunió Hungarológiai Tanácsának tagja, a KMKSZ hagyományőrző bizottságának elnöke, a Magyar Történészek Világszövetségének alapító és választmányi tagja, a történelem kar módszertani bizottságának és az egyetem könyvtári tanácsának vezetője, a Hatodik Síp társadalmi lap szerkesztőbizottságának tagja, a Pedagógus-továbbképző Intézet előadójaként részt vett az itthoni és külföldi történeti kutatások főbb irányainak kijelölésében, tematikai terveinek kialakításában, véleményt nyilvánított a múltunk különböző szintű oktatásával összefüggő kérdésekben. A Magyarország történetére vonatkozó szakdolgozatok, diplomamunkák és disszertációk számának szembeötlő növekedése akár példa is lehetne arra, mit jelentett az egyetemi oktatásban egy-egy kutatóprofesszor egyéniség megjelenése. Bár csak epizódszerű eseménye tudományos munkásságának, feltétlenül megemlítendőnek tartom, hogy számos nemzetközi konferencián tartott előadást, illetve szervezett hasonló rendezvényeket Kárpátalján. Zárszót mondott az 1990 decemberében megtartott A Kárpát-medencei magyarság a XX. század végén című ungvári világtalálkozón, Szegeden előadást tartott a Hungarológusok III. Nemzetközi Kongresszusán, főszervezője és aktív résztvevője volt a Mátyás király halálának 500. évfordulója, a két Rákóczi, Mikes és legutóbb gróf Széchenyi István jubileumának tiszteletére rendezett konferenciáknak. A kárpátaljai helynevek történeti nevének visszaállítása ügyében is szót kért a területünkön megrendezett nemzetközi szimpóziumon. Gondja volt arra is, hogy régiónk nagy jelentőségű kezdeményezéseiről a nemzetközi szakkörök is tájékoztatást kapjanak. A katedrára termett, írásaiban, előadásai révén is nagy hatású tudós számára 1989-ben új lehetőség nyílott. Büszke volt rá, hogy megérhette a változásokkal teli napokat, a kommunista rendszer összeomlását, s 40 évi egyetemi munka után 1989 februárjától a frissen létrejött ungvári Hungarológiai Központ tudományos főmunkatársa lehetett. Szinte legendás, mindenki által respektált tekintélyével nemcsak az intézet belső életéhez, működéséhez elengedhetetlen egyensúlyt tudta mindenkor fenntartani, hanem tekintélyt adott személyisége itthon és külföldön egyaránt. Ebben az időben meghatározó szerepe volt a Hungarológia az Ungvári Állami Egyetemen című igen nagy jelentőségű bibliográfia összeállításának kezdeményezésében, munkaközösségének kiválogatásán, irányításán túl a korszerű koncepciójának kialakításában, és mint egyik szerkesztőnek a „szellemujja”, nyomot hagyott a megjelent anyag részletein, s magán a bibliográfia egészén is. Fáradhatatlanul munkálkodott kultúrkincseink feltárása és gondozása érdekében 1990 szeptemberében történt kényszerű nyugdíjaztatása után is, ami azonban élete végéig fájó sebet ejtett rajta. Kiemelkedő terméke e téren végzett kutatásainak Kárpátalja településeinek heraldikus jeleiről közölt cikksorozata. A Magyar Tudományos Akadémia Petőfi Bizottságának tagjaként véleményt nyilvánított a nagy magyar költő körül kialakult kemény és súlyos vitában, s minden tudásával igyekezett cáfolni Petőfi barguzini eltemettetésének áltudományos verzióját. Igen jelentős szerepet vállalt Petőfi Sándor kárpátaljai emlékének ápolásában is, egyik kezdeményezőként hagyatékának megőrzésében. Számos értékes exponátumot ajándékozott a világhírű magyar költő Ungváron megnyílt múzeumának. Még életének utolsó, legnehezebb napjaiban is, amikor teste már szívósan küzdött az elmúlás ellen, akkor is tervezett. Tudományos érdeklődését a nemrég Moszkvában orosz nyelven megjelent Magyarország rövid története kötötte le olyannyira, hogy amikor a budapesti kórházban felkerestem, arra kért, hogy juttassam el ezt hozzá, mert recenziót akar róla írni. Sajnos erre már nem volt elég ideje. Lankadatlan szorgalommal folytatott kutatásainak eredményeit számos könyve, mintegy 300 cikke, tanulmánya összegzi, amelyből kb. 200 hungarológiai tárgyú. A különböző nemzetek évszázados útjainak és találkozásainak örökségét úgy tudta vizsgálni, hogy közben méltányos maradt a magyarsággal együtt élő többi nép nemzeti törekvései iránt is. Munkáiban mindig épít ugyan a megelőző korok időtállónak bizonyult eredményeire, de általában sajátos, egyéni színekkel is gazdagította azokat. Tudományos írásait a legmagasabb szakmai igényesség és szilárd erkölcsi tartás avatja a történelem, az irodalom, a néprajz és a nyelvészet megbízható és maradandó értékévé. Eredményeivel megörökítette nevét e tudományszakok történetében. Sokévi gyümölcsöző munkája elismeréseként 65. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével, a múlt év augusztusában a Hungarológusok III. Világkongresszusán pedig Lotz János-emlékéremmel tüntették ki. Életútján végigtekintve, munkájának sokrétűségét, pályájának kimagasló eredményeit értékelve azt mondhatnánk, hogy teljes utat járt be. De mégis, akik ismerhették az élete utolsó időszakában is benne rejlő erőt, a még további alkotásokra kész képességeit, tervező optimizmusát, azok szemében váratlan halála egy még be nem fejezett, kettétört élet soha meg nem valósuló lehetőségeinek elvesztését jelenti. Kiemelkedő, igaz emberi élet, nagy ívű tudós pálya és tudománytörténetünk felemelő fejezete zárul le Váradi-Sternberg János koporsójánál. Életének és munkásságának azonban itt, a Kárpátok lábánál számunkra külön üzenete is van, és ezt mostani búcsúzásunkkor jól emlékezetünkbe kell vésnünk. Váradi-Sternberg János vallotta és hirdette a szülőföld megtartó erejét; személyes példájával visszaadta önerőnkbe vetett hitünket. Azt a hitet, amelynek birtokában ‒ méltatlan, de hűséges tanítványaiként ‒ talán folytathatjuk hatalmas életművét, és apró munkásai lehetünk annak a nagy ügynek, amelynek ő gigásza volt mindnyájunk szemében. Köszönjük, kedves Mester, fényes írásaidat, elismerő és dorgáló szavaidat, mindazt, amit a magyar múlt népszerűsítőjeként, tudományos szakírójaként és előadójaként is értünk tettél. Megszomorodott lélekkel búcsúzom én is, kedves János bácsi, de nem végérvényesen, mert tudom, hogy példádon keresztül továbbra is velünk maradsz rögös utunkon, melyen járnunk rendeltetett. Tanítványai nevében ígérhetem, hogy részt fogunk venni abban a kegyeletes munkában, amelynek célja az ő emlékének megörökítése lesz. Nyugodjon békében! Béke poraira!
A lengyel oktatási és tudományos minisztérium számba vette az összes lengyel oktatási intézményben tanuló ukrán diákot, és több mint 286 ezret számlált, ami több, mint amit korábban becsültek, a tanulók kétharmada a háború kitörése után érkezett Lengyelországba – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a Rzeczpospolita című lengyel lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel iskolákban és óvodákban jóval magasabb az ukránok száma, amint azt korábban közölték. A lengyel oktatási és kulturális minisztérium szerint jelenleg 286 534 ukrán diák és diák tanul az országban. Közülük 183 461-en érkeztek menekültként, 103 073-an pedig már Lengyelországban tartózkodtak a háború előtt.
A háború előtt Lengyelországba érkezett ukrán diákok többsége egyetemi hallgató volt (közel 39 ezer fő), 32 ezer gyerek tanult általános iskolában. A menekültek többsége ugyanakkor iskolás korú, csaknem 113 ezer ukrán gyerek jár iskolába, és több mint 11 ezer háborús menekült tanul felsőoktatási intézményekben. Az óvodába járó 42,5 ezer ukrán gyermekből 28 ezer van átmeneti védelem alatt.
A lengyel kormány adatai szerint Ukrajna 1 719 257 állampolgárának van menekültstátusza Lengyelországban, ebből 35,8 % 18 év alatti gyerek. További körülbelül 1,5 millió ukrán már a háború előtt Lengyelországban tartózkodott ott. Ebben a tanévben 6,5 ezer fővel nőtt az ukrán gyerekek száma a lengyel oktatási intézményekben. Négyezerrel kevesebb gyerek járt az általános iskolába, de ugyanennyivel nőtt az ukrán tanulók száma a középiskolákban.
A menekült ukrán gyermekek speciális oktatáshoz is hozzáférhetnek: 427 diák tanul művészeti iskolákban, 61 – balettiskolákban, 285 – zeneiskolákban, csaknem 8,5 ezren járnak szakiskolába. A menekült gyerekek harmada – 66 834 fő – ingyenes lengyel nyelvórákat kap.
Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán gyerekek jelentős része továbbra sem integrálódott a lengyel oktatási rendszerbe. A Center for Civil Education szervezet becslései szerint 170-200 000 ukrán gyermek nem jár iskolába Lengyelországban. Lehetetlen ellenőrizni, hogy tanulnak-e ukrán iskolákban online formában.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A lengyel oktatási és tudományos minisztérium számba vette az összes lengyel oktatási intézményben tanuló ukrán diákot, és több mint 286 ezret számlált, ami több, mint amit korábban becsültek, a tanulók kétharmada a háború kitörése után érkezett L...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700864640
[modified] => 1700853511
)
[title] => Közel 300 ezer ukrán gyerek tanul lengyelországi iskolákban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=170235&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 170235
[uk] => 170252
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 170236
[image] => Array
(
[id] => 170236
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola.jpg
[original_lng] => 45252
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/oktatas-iskola.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1700850159:3
[_thumbnail_id] => 170236
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2057
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] =>
[_oembed_time_b7fb9cc52e5466b79c57c00dbdc98d94] => 1700850281
[_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] =>
[_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1704697306
[_oembed_1fde53b9e08d9ce22333a1aaf2237259] =>
[_oembed_time_1fde53b9e08d9ce22333a1aaf2237259] => 1707938873
[_oembed_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] =>
[_oembed_time_f82b3995a45188c66207b9bd488ccb3e] => 1708096379
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83884
[3] => 11
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 723
[1] => 297
[2] => 1995
[3] => 186175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Lengyelország
[1] => oktatás
[2] => statisztika
[3] => ukrán gyerekek
)
)
[3] => Array
(
[id] => 169181
[content] =>
Lezárult az Ukrajnából menekülők megsegítése – oktatási integráció támogatása elnevezésű projekt, amely az Ukrajnából a háború elől menekülő családok gyermekeinek a magyarországi köznevelésbe történő bekapcsolódását támogatta – tájékoztatta a Belügyminisztérium szerdán az MTI-t.
A projektet a Széchenyi 2020 program keretében 3,6 milliárd forint európai uniós támogatással valósították meg – írták.
Hozzátették, hogy a program több mint 1500 óvodát és iskolát érintett, ezekben mintegy 6000 – 18 éves kor alatti – gyermek, illetve tanuló nevelésének, oktatásának támogatása zajlott.
A tárca közlése szerint a projekt keretében nyújtott támogatás hozzájárult az ukrán állampolgársággal rendelkező és magyarországi állami, önkormányzati vagy nemzetiségi önkormányzati fenntartású köznevelési intézménybe beiratkozott gyermekek óvodai neveléséhez, és az állami fenntartású iskolákban tanulók neveléséhez, oktatásához, integrációjuk elősegítéséhez.
Ebben a hónapban az ukrán anyák 62%-a számolt be arról, hogy gyermekeik „háborús eseményeket” láttak vagy éltek át – derült ki a Rating szociológiai csoport felmérésének adataiból, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A kutatás szerint az anyák 25%-a nem tartja biztonságosnak a lakóhelyét, szemben a 2023 februári 21%-kal. Ugyanakkor az anyák 79%-a nagyon jónak vagy jónak értékeli gyermeke testi egészségét. Az anyák 73%-a nagyon jónak vagy jónak értékeli gyermeke mentális egészségét.
Ennek ellenére az anyák arról számoltak be, hogy sok gyerek fél az erős hangoktól (48%), ingerlékenységet mutat (37%). Nem mutatják ugyan a poszttraumás stressz teljes jeleit, de a háború hatásai különböző módon érintik őket.
A felmérés szerint a gyerekek 94%-a nappali tagozatos vagy vegyes oktatási formában tanul (2023 februárjában ez 92% volt). Az iskolába egyáltalán nem járó 6% 40%-a a helyi iskola bezárása miatt nem látogat oktatási intézményt, 60% – a biztonság miatti aggodalom miatt nem teszi ezt.
A tanulók több mint 55%-a használ számítógépet vagy laptopot kiegészítő tanulási eszközként. Az iskolalátogatás jelentősen javult az előző, 2023. februári felmérés óta.
A felmérést a Cselekedj Ukrajna gyermekeiért projekt megbízásából végezték 3–17 éves gyermekek anyukái körében, minden régióban, kivéve az ideiglenesen megszállt Krím és Donbász területeit, valamint azokat a területeket, ahol a felmérés időpontjában nem volt mobil kommunikációs kapcsolat. A mintavételi populáció 2000 válaszadót tett ki. A telefonos interjúk számítógép segítségével készültek, mobiltelefonszámok véletlenszerű mintája alapján. A 0,95-ös megbízhatósági valószínűségű vizsgálat mintavételi hibahatára legfeljebb 2,2%. A vizsgálat 2023. október 29 – november 2. között készült.
Az ukránok az országos Future Perfect program keretében pénzbeli támogatást kaphatnak az angol nyelv tanulásához – közölte szerdán Mihajlo Fedorov digitális átalakításért felelős miniszter Forbes magazin rovatában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Fedorov azt írta: „Elindítottuk a Future Perfect nemzeti programot, amely az angol nyelv tanulását népszerűsíti. A Future Perfect egy tökéletes cselekvés a jövő számára. Szeretjük a jövőt, készülünk a jövőre, és ezt tudatosan tesszük, hogy Ukrajnában mindenki többet kereshessen, és teljes mértékben megvalósíthassa magát. Ez a projekt segít felgyorsítani az eredményt.”
A miniszter szerint szinte minden hónapban új projektek indulnak majd. Elsősorban az angol nyelvtanuláshoz nyújtott pénzbeli támogatást készítjük elő az ukránok számára ePidtrimka formátumban – tette hozzá.
„Hasonló projektet valósítottunk meg a covid tanúsítvánnyal, amikor az ukránok könyveket vásároltak, edzőterembe jártak. Ezt a tapasztalatot felhasználjuk, hogy az ukránok aktívabban tanuljanak nyelveket” – helyezte kilátásba Mihajlo Fedorov.
A Future Perfect néven ingyenes angol nyelvtanulási platform indult Ukrajnában. A nyelv tanulásának megkezdéséhez be kell jelentkezni a Promova alkalmazásba a Gyija mobil alkalmazás segítségével. A Gyija.Pidpisz bejelölése után 3 éves ingyenes prémium hozzáférést kap a jelentkező.
Denisz Smihal miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy Ukrajnában az angol nyelv megkapja a nemzetközi kommunikáció nyelvének státuszát.
A Katolikus Karitász egy hónapon belül immáron másodszor nyújt segítséget a viski kistérség oktatási intézményei számára. Először a helyi ukrán iskolában segítették a német nyelv oktatásához szükséges tanterem felszerelését, most pedig a Kölcsey Ferenc Líceum számára adományoztak padokat, taneszközöket, számítógépeket, tankönyveket, írásvetítőt, hogy az intézményben is elindulhasson a német nyelvoktatás. A szervezet évek óta segíti a helyi közösséget különböző programok és adományok által. Azonban fontosnak tartják, hogy kiemelten segítsék a kárpátaljai magyar oktatást. Így együttműködve a németországi Katolikus Karitásszal, valamint a magyarországi támogatók jóvoltából sikerült mindkét iskola számára elhozni a szükséges taneszközöket, segédanyagokat a német nyelv oktatásához.
Október 27.-e és 31.-e között tartották Nyíregyházán a Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola őszi táborát, amelyen a budapesti és a nyíregyházi diákok, illetve tanáraik közösen vettek részt. Az őszi tábor résztvevőit mások mellett Bacskai József ungvári magyar főkonzul is felkereste, akinek jóvoltából a gyerekek megtekinthették Jankovics Marcell alkotását, a János Vitézt. Bacskai József Petőfi Sándor Apostol című művének ukrán fordítását is átadta Grexa Liliánának, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólójának és a fiataloknak. A szervezők hangsúlyozták: az őszi tábor kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a Magyarország különböző pontjain élő ukrán fiatalok találkozhassanak és barátságokat köthessenek. A Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola a magyar kormány finanszirozásával működik. A tanórákon a gyerekek az ukrán nyelvet, az olvasást, írást tanulják a tudásszintüknek megfelelően több csoportban. Az ukrán anyanyelvű oktatásban 6 és 14 év közötti gyerekek vesznek részt. Az iskolákba Magyarországra korábban áttelepült családok gyermekei és a háború miatt elmenekült fiatalok egyaránt járnak.
1988. január 14-én jött létre Ungváron a Hungarológiai Központ Petro Lizanec nyelvészprofesszor vezetésével, két ország oktatási minisztériumainak támogatásával. Október 26–27-én ünnepséggel és nemzetközi tudományos konferenciával méltatták az idén 35 éves intézményt, mely esemény részeként a központnak helyet adó egykori Bródy-villa belső terében leleplezték Bródy Andrásnak, Kárpátalja (Podkarpatská Rus) első miniszterelnökének, valamint II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a mellszobrát.
Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora köszöntőbeszédében elmondta, hogy a 35 esztendeje az akkori Ungvári Állami Egyetem bázisán létrejött Hungarológiai Központ megalakulásától kezdve fontos szerepet töltött be az egyetem tudományos és oktatási életében. A központ feladata, hogy szervezze a tudományos munkát, s ezt meg is tette az elmúlt évtizedekben – hangsúlyozta Volodimir Szmolanka. Szavai szerint az eredmények összegzése mellett most arra kell összpontosítani, hogy egy új szakasz kezdődik a központ életében.
Az ungvári egyetem rektora köszöntőbeszéde után oklevéllel ismerte el a központ munkatársainak, Petro Lizanecnek, Béres Erzsébetnek, Jackovics Mariannának és Berta Eleonórának a kiemelkedő szakmai munkáját.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó emlékeztetett arra, hogy éppen hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban indult az ungvári egyetemen a magyartanárok képzése, az első évfolyam pedig 55 éve kapott diplomát. Kiemelte, hogy három kiérlelt alapelve van a magyarságnak: a szülőföldön maradás támogatása, a minden magyar számít, a harmadik pedig az, hogy a magyarság egy világnemzet. „Számunkra legfontosabbak azok az intézmények, amelyek feladatuknak tekintik, hogy a magyarság kérdéseivel, magyarságtudománnyal foglalkozzanak. A Hungarológiát magyarságtudománynak szokták nevezni, de Bibó István sorstudománynak nevezte, hiszen ebben benne van mindaz, ami az identitásunk megőrzésének legfontosabb pillére…” – emelte ki Szili Katalin.
A korát meghazudtoló egészségnek örvendő, 93 esztendős Petro Lizanec professzor, az ungvári Hungarológiai Központ és az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar tanszékének tiszteletbeli vezetője elmondta, bízik abban, hogy a központban folytatódik a tudományos kutatómunka és köszönetet mondott Magyarországnak, hogy kezdetektől támogatta az intézmény működését.
Berta Eleonóra, a Hungarológiai Központ idén kinevezett vezetője Lizanec professzor utódaként elmondta: „Mindent meg kell tennem azért, hogy a központ továbbra is megőrizze azokat az értékeket, melyeket ő képvisel, ő tanított számunkra. Nehéz feladat előtt állunk, hiszen magas a mérce, de mindenképpen igyekszünk megfelelni és helytállni” – fogalmazott az új igazgató, aki 1995 és 2011 között kutatóként dolgozott az intézményben. Berta Eleonóra elmondta, hogy a központ megnyitásának 35. évfordulóján nyílt arra lehetőség, hogy az épület kívül és belül is megújuljon, újra alkalmas az alapítók által megfogalmazott pedagógiai, tudományos, kutató-tájékoztató és szervezési központ feladatainak ellátására. Frekventált fekvése, megújult terei révén fontos helyszíne lehet az ungvári kulturális és tudományos életének.
Marjana Maruszinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportüfyi Főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a központnak jelentős érdemei vannak a magyar kultúra és nemzeti identitás megőrzésében, továbbá gazdagította és kiszélesítette a tudományos életet. Köszöntőbeszédét követően elismerő oklevelet adott át Spenik Sándornak, az Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézet igazgatójának.
Csernicskó István professzor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nosztalgiával idézte fel, hogy az 1990-es évek elején ungvári magyar szakos egyetemistaként örömmel járt a Hungarológiai Központba előadásokra, órákra, ahol a kutatókkal, például Bíró Andorral, Debreceni Anikóval beszélgetve betekintést kaphattak abba, hogyan is zajlik a tudományos kutatómunka. Például milyen szakmai előkészítő munka kellett ahhoz, hogy Mineralnoje újra Tiszaásvány lehessen. Csernicskó professzor kiemelte, hogy akkoriban szívesen fordultak a központ igazgatóhelyetteséhez, Soós Kálmánhoz, a vele folytatott beszélgetések terelték őt a kutató pálya felé. 1995-ben az egyetem magyar tanszékén nyolcan szereztek magyar szakos diplomát, közülük négyen ma kutatói pályán vannak, Beregszászi Anikó és ő Beregszászban, Béres Erzsébet és Berta Eleonóra pedig Ungváron. Az intézmény szerepének jövőbeli növekedésében bízva elmondta, hogy abban csak reménykedik, hogy az ötvenedik évfordulón majd egy Soós Kálmán-emléksarkot is talál az épületben.
Ekkor Horváth Katalin, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének nyugalmazott docense ragadta magához a szót, aki a következőképpen fogalmazott: „Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a kárpátaljai hungarológia, magyarságtudomány száz százalékban Lizanec professzornak köszönhető.” Majd hosszasan ecsetelte a magyar tanszék élére 57 évvel ezelőtt, 1966-ban kinevezett Lizanec tudományos eredményeit a kárpátaljai nyelvjáráskutatás, valamint az ukrán és a magyar nyelv egymásra hatásának vizsgálata, továbbá a tudományszervezés területén. Szerinte Kárpátalján Petro Lizanec az egyetlen, aki megérdemelné, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagja legyen. Lizanec Professzor nagy tettének nevezte, hogy 1985-ben tudományos felterjesztésben kezdeményezte a magyar történelem oktatásának bevezetését a kárpátaljai magyar iskolákban, illetve vitatta, hogy a néhai Soós Kálmán bármit is tett volna a többségében magyarok lakta falvak történelmi neveinek visszaállítása ügyében, ez szerinte kizárólag Lizanec professzornak és Bíró Andornak köszönhető. Nehezményezte továbbá, hogy Kárpátalján a kandidátusok is doktornak szólíttatják magukat, holott szerinte csak nagydoktori disszertációjukat megvédő tudósok, az orvosok és a jogászok jogosultak a magyar nyelvben erre a címre. Beszédét többen megtapsolták. Különös, hogy az 1995-ben a Hungarológiai Központ igazgatóhelyettesi székéből méltatlanul eltávolított Soós Kálmán történész említése a Hungarológiai Központban még ma is – halála után tizenkét évvel – ilyen heves indulatokat kelt.
Pusztay János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, az egykori magyar Oktatási Minisztérium Tudományegyetemi Osztályának vezetőjeként ugyancsak sokat tett az ungvári Hungarológiai Központ létrejöttének érdekében. Pusztay János egykori miniszterének, Köpeci Bélának a központ ungvári létesítésével kapcsolatos megfontolásait a következőkben összegezte: „Egyfelől a kárpátaljai magyarság szellemi, nyelvi, kulturális értékeinek tudatos feltérképezése, megőrzése, közkinccsé tétele. Ezáltal a kárpátaljai magyarság támogatása egy olyan korban, amikor Magyarországon a határom túli magyarság ügye politikai tabutéma volt. Másfelől a miniszter erdélyi gyökereit ismerve, annak bizonyítása, hogy a kisebbségben élő magyarság területén létre lehet hozni nemzeti intézményt. Amit Kolozsvárt illetően a román politikai vezetés megakadályozott” – magyarázta az akkori szempontokat az egykori minisztériumi osztályvezető további sikeres évtizedeket kívánva a központnak.
Ladányi Zsolt tolmácsolta a fronton harcoló Kárpátaljai 101-es Területvédelmi Dandár, és a 128-as Különálló Hegyi Rohamdandár magyar katonáinak köszöntését, majd átadta Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete igazgatójának az 56-os magyar forradalom jelképének számító lyukas magyar zászlót, a fronton harcoló katonák aláírásával. Spenik Sándor a Hungarológiai Központ fennállásának 35. évfordulója alkalmából köszönőoklevéllel ismerte el Fábián Miroszlava, Mokrajnin Okszana, Debreceni Anikót és Horváth Katalint tudományos munkáját.
A jubileumi ünnepség keretében a Hungarológiai Központnak helyet adó egykori Bródy-villa belső terében Volodimir Szmolanka és Spenik Sándor leleplezték Kárpátalja első miniszterelnökének, Bródy Andrásnak a mellszobrát, Mihajlo Beleny szobrászművész alkotását. Az egykori politikusról, tanárról, újságíróról és jogászról Zubánics László egyetemi tanár beszélt. Majd a központ könyvtárszobájában Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó és Vida László ungvári magyar konzul leleplezték II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Túri Török Tibor alkotását, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának ajándékát. Továbbá az épületben kiállították a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesülete alkotóinak ‒ Balog Sándornak, Klisza Jánosnak, Réthy Jánosnak és Turák Angélának ‒ a képeit.
Másnap, október 27-én több szekcióban zajló tudományos konferenciával méltatták a központ létrejöttének 35. évfordulóját. A Zubánics László, a történelemtudományok kandidátusa által elnökölt plenáris ülés résztvevőit köszöntötte dr. Csepeti Ádám, Magyarország Miniszterelnökségének stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára. A plenáris ülés előadói között pedig olyan elismert kutatók voltak, mint: dr. Bartha Elek, Leszja Musketik, dr. H. Tóth István és dr. Csernicskó István. A nyelvtudományi, irodalomtudományi, valamint történelem és néprajzi szekciókban pedig összesen negyven tudományos előadást mutattak be.
„Igen, megkezdtük az első ukrán pilóták kiképzését az Egyesült Királyságban” – mondta a brit miniszterelnök helyettes szóvivője.
Az Egyesült Királyság szeptemberben kezdte meg az ukrán katonai pilóták első csoportjának kiképzését. Ezt a brit miniszterelnök helyettes szóvivője mondta egy tájékoztatón a TASZSZ kérdésére válaszolva.
„Igen, megkezdtük az első ukrán pilóták kiképzését az Egyesült Királyságban. Azt hiszem, ez (a képzés) a múlt hónapban kezdődött” – mondta.
Júliusban James Hippey brit védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy az Egyesült Királyság augusztusban megkezdi legfeljebb 20 ukrán pilóta alapkiképzését. A brit miniszterelnök szóvivője szerint „nagyjából erről a számról beszélünk”.
Május 15-én a Downing Street bejelentette, hogy az Egyesült Királyság a februárban kötött kétoldalú megállapodások alapján nyártól megkezdi az ukrán katonai pilóták képzését. Május 17-én Ben Wallace akkori védelmi miniszter kijelentette, hogy a királyság kész részt venni egy nemzetközi koalíció létrehozásában, amely vadászgépeket szállítana Ukrajnának. A miniszter azonban kizárta annak lehetőségét, hogy brit Eurofighter Typhoon vadászgépeket adjanak át Kijevnek.
