XXIV. Guti Pünkösdi Napok a KMKSZ szervezésében (videó)

XXIV. Guti Pünkösdi Napok a KMKSZ szervezésében (videó)

16:55 Május 20, 2024

Közélet 685 3 хвилини

Színes programokkal várták az érdeklődőket a XXIV. Guti Pünkösdi Napok szervezői. A KMKSZ által 1991-ben megálmodott hagyományőrző pünkösdi program az évek során a Bereg- vidék egyik legfontosabb ünnepévé vált. Emellett a közelgő gyereknap miatt a gyerekekre is gondoltak. A program ünnepi Istentisztelettel kezdődött, majd a helyi kiállító teremben megnyitották a képzőművészeti kiállítást, ahol az állandó fotó kiállítás mellett ezúttal a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának közös tárlata is bemutatásra került. Öröm látni azt, hogy ilyen nehéz időben is ennyi ember gyűlt ma össze itt Guton, hogy együtt ünnepeljék a szentlélek kiteljesedését, nyilatkozta stábunknak Bacskai József, Magyarország Ungvári főkonzulátusának főkonzulja, aki már 14 évvel ezelőtt is részese volt ennek a programnak. A pünkösdi napok programsorozat kiemelt jelentőséggel bír a gutiak számára. A helyiek mellett azonban a környező településekről is érkeztek érdeklődők, hagyományőrző klubok. Az összefogás és az egymásra támaszkodás fontosságát emelte ki Sari József is a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki középszintű szervezetének elnöke, aki első alkalommal vett részt a guti pünkösdi ünnepen. A Nagyberegi iskolások színjátszó előadása mellett más kulturális program is várta az ide érkezőket. De a sportolni vágyók sem unatkozhattak. 24. alkalommal szervezték meg a Darcsi Viktor pünkösdi kispályás futball kupát, de volt kötélhúzás és kődobás is. A XXIV. Guti Pünkösdi Napokon több mint 300 fő vett részt. A szervezők abban bíznak, hogy hamarosan véget ér a háború és jövőre már békeidőben tarthatják meg a pünkösdi hagyományos ünnepséget.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei