7,7 millió ember menekült el Ukrajnából a háború elől

7,7 millió ember menekült el Ukrajnából a háború elől

13:27 December 18, 2024

Közélet 235 3 хвилини

Összesen 7,7 millió ukrajnai menekült tartózkodik külföldön, többségük, 5,4 millió ember az Európai Unió tagországaiban él – közölte kedden Olekszij Honcsarenko ukrán ellenzéki képviselő Telegram-oldalán az illetékes ideiglenes parlamenti bizottság jelentésére hivatkozva.

A nap folyamán az ukrán parlament első olvasatban elfogadta a többes állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, amelyet szakértők szerint az ország következő években várható demográfiai válsága indokol.

Andrij Szibiha külügyminiszter nemrég egy helyi lap által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy a külföldre menekült ukránok ügyeivel, hazahozatalukkal és gazdasági integrációjukkal egy új minisztérium fog foglalkozni. Mint mondta, ennek egyik legfőbb lépése a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása, hogy az emberek ne veszítsék el összeköttetésüket a hazájukkal.

Ukrajna lakossága az 1990-es évek óta zsugorodik.

Eltérő becslések szerint jelenleg 25-28 millió ember él az országban.

Ella Libanova, az Ukrán Nemzeti Akadémia demográfiai és társadalomtudományi intézetének igazgatója szerint Ukrajna lakossága nem fog visszatérni a szovjet időkben regisztrált 52 millióhoz. Demográfiai szakemberek szerint jelen körülmények között „jelentős bevándorlásra”, illetve a külföldre menekült ukránok visszatérésére van égetően szükség.

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) regionális igazgatója októberben beszélt arról, hogy Ukrajna lakossága több mint 10 millió fővel csökkent az ország ellen 2022 februárjában indított orosz támadás óta, a kivándorlás és a termékenység csökkenése miatt. Florence Bauer akkor kiemelte, hogy jelentésüket az ukrán kormány adatai alapján állították össze, hozzátéve: az ország már a háború eszkalációja előtt is komoly demográfiai gondokkal küzdött, mivel a tömeges kivándorlás miatt a legalacsonyabb népesedési rátával rendelkezett Európában.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei