Kutlán István kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán (videó)
A magyar kultúra napja alkalmából Kutlán István fancsikai festőművész képeiből rendeztek kiállítást Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály kiállítótermében. A magyar kultúra napját 1989 óta méltatjuk, méltatván ezzel a nemzeti himnusz születését. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományaink, gyökereink, nemzeti tudatunk erősítésére, bemutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket, emelte ki Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője. Majd kiemelte, hogy a Kutlán kiállítással arra hívják fel a figyelmet, hogy a kárpátaljai magyar képzőművészek kiemelkedő teljesítménnyel járultak hozzá a magyar kultúra fejlődéséhez. Kutlán István többnyire csendéleteiről és tájképeiről ismert. Tárlatokkal mutatkozott be Prágában, Budapesten, Ungváron, Munkácson, Beregszászban. Többek között a Tisza festőjének is nevezték, hiszen előszeretettel vitte vászonra a Tisza-menti vidéket. De festői tevékenysége mellett több magyar nyelvű tankönyv is a nevéhez fűződik, amiket természetesen saját maga illusztrált. Kovács László műgyűjtő, a tárlaton látható festmények tulajdonosa több adalékot osztott meg Kutlán István életéről, mint például azt, hogy Franciaországban a Julien Képzőművészeti Akadémián tanult, egyik tanára pedig mellszobrot készített róla, amit Franciaországban állítottak ki. Tartotta a kapcsolatot Erdélyi Bélával, Boksay Józseffel is, míg példaképének és mesterének Hollósy Simont tekintette. A tárlatmegnyitót követően természetesen elhangzott a Himnusz is, amit Bedő Dániel a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanulója szavalt el. A kiállítás megnyitó után mutatták be a beregszászi konzulátus nemrég érkezett új munkatársát, Balogh Györgyöt, aki korábban Csíkszeredán és Szabadkán tevékenykedett az ottani külképviseleteken.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás