Főhajtás a málenkij robot áldozatainak emléke előtt Ungváron

Ungvár magyarsága idén is megemlékezett az 1944-ben málenkij robotra elhurcolt férfiakról, s ezúttal is a Kálvária temetőben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által állíttatott emlékműnél.

A csendes megemlékezést Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke nyitotta meg. A meghívott vendégek – Albertné Simon Edina és Cseh Áron ungvári magyar konzulok, Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Meskó János a MÉKK képviseletében, Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke – bemutatását követően köszöntötte a megjelenteket és röviden emlékeztetett a 78 évvel ezelőtti tragikus eseményekre.

– A sztálinizmus áldozataira szeretnénk néma főhajtással emlékezni, s adózni az elhunytak emléke előtt. Ez az a történelmi esemény, amely Kárpátalján minden magyar családhoz kötődik valamilyen szálon. Amikor egy évvel ezelőtt álltunk itt, akkor szomorú események miatt kellett mondanom, hogy sajnos kevesen veszünk részt ezen a megemlékezésen, de a helyzet nem javult, hanem azóta rosszabbodott. Fontos ez a mai nap, hogy emlékezzünk arra, mi az, aminek nem szabad még egyszer megtörténnie – jegyezte meg Kulin Judit a háborús helyzet ellenére szép számban összegyűlt közösség előtt, s kiemelte, hogy múlt nélkül nincs jövő, ezért fontos, hogy a mai fiatalok megismerjék a kárpátaljai magyarok 1944-es tragédiáját.

Varga Richárd, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola 11. osztályos tanulójának előadásában Szöllősy Tibor Kárpátaljai Miatyánk című írása hangzott el.

A megemlékezésen a történelmi egyházak nevében Nagy István kisgejőci református lelkész, valamint Bacsó Róbert római katolikus diakónus mondott imát az elhunytak örök nyugodalmáért, lelki boldogságáért s az ittmaradottakért.

Az emlékezés üzenetét tolmácsolva elhangzott: „November az emlékezés hónapja minden ember számára, de különös ez az emlékezés a kárpátaljai magyarság szívében. Olyan történelmi tényre kell emlékeznünk ma, amely nemcsak akkor volt tragikus, hanem emléke ma is megpróbál minden magyar embert. Megpróbál, megállít és önvizsgálatra késztet. Mert ha ránézünk ezeknek az emlékhelyeknek a felirataira, eszünkbe jut, vajon mi az, ami megszólalt ezeknek az embereknek a szívében ott és akkor, amikor elindultak három napra, és sokuknak csak az emléke tért haza. Mi az, ami beszél ma hozzánk? A történelem kemény keresztje, amit rárakott erre a megpróbált népre itt, a Kárpátok lábánál, vagy az a bizonyságtétel, amely oda vezetett, hogy ma minden magyar ember csöndes alázattal borulhat le azoknak az emléke előtt, akik nemzetünk megmaradásának a reményét égő fáklyaként hordozták a szívükben. Ez a fáklya ma is világít és hirdeti az ittmaradottaknak az emlékezés órájában, hogy él a magyar és élni fog!” – mondta többek között Nagy István református lelkész.

Ezt követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait, illetve mécseseket gyújtottak a közel 80 esztendeje elhunytak emlékére.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)