Aktuális (2024.06.05) Kárpátalján is bemutatták a Semmelweis filmet (videó)

Aktuális (2024.06.05) Kárpátalján is bemutatták a Semmelweis filmet (videó)

16:39 Június 5, 2024

Közélet 472 3 хвилини

A Nemzeti Összetartozás napján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében, Aknaszlatinától-Ungvárig számos helyen tartottak megemlékezéseket. A programsorozat zárásaként a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház közreműködésével, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában teltház előtt mutatták be a Semmelweis című filmet. Kilencven évig fájó gyászünnep volt június 4., ezt változtatták át egy más jellegű ünnepre, amit már a határokon túl is méltán élhetünk meg az összetartozás jegyében, emelte ki köszöntő beszédében Sin József a KMKSZ alelnöke. Kárpátaljai Magyar Drámai Színház egyik missziója az, hogy a színjátszás minden formáját elhozza Kárpátaljára, a Most vagy soha film után pedig a Semmelweis a második olyan alkotás, amelynek bemutatójával nemzeti ünnepeinken kedveskednek a helyi nézőknek. A film vetítése előtt a nézők egy közönség találkozón vehettek részt, amelyen Sin Edina valamint a Semmelweis Ignácot alakító Vecsei H Miklós beszélgetett a filmről és azokról az érzésekről, amelyek a színészben kavarogtak az itt tartózkodása alatt. A film levetítését a többszöri áramszünet sem akadályozta meg, sőt még tovább emelte a közösségi élményt is. Azt az élményt, ami miatt életre hívták évekkel ezelőtt a Vándormozi programot, amelynek lényege, hogy olyan területekre is eljuttassa a magyar filmgyártás legjobbjait, ahol nem lehetne közösségben megtekinteni ezeket. A Semmelweis Ignác munkásságát bemutató film 1947-ben Bécsben játszódik, abban az időben amikor az akkor még fiatal orvos próbálja kideríteni, hogyan is tudna minél több édesanya életét megmenteni. Vecsei H Miklós nem először jár színészként sem Kárpátalján, hiszen korábban a Cseh Tamás estjével lépett fel a beregszászi színpadon, ősszel pedig József Attila estjével tér vissza. A színházból a mozi világába visszatérve, a tervek szerint, ahogy a Most vagy sohát, úgy a Semmelweis című filmet is több helyen be fogják mutatni Kárpátalján a KMKSZ, a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház, valamint a Vándormozi program közreműködésével.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei