Kárpátalja kincsei: a beregszászi főiskola épületének története (videó)

Kárpátalja kincsei: a beregszászi főiskola épületének története (videó)

14:40 Augusztus 23, 2024

Közélet 463 6 хвилин

Szinte egész Ukrajnából a csodájára járnak, hiszen ilyen szépen felújított, impozáns és jól felszerelt tanintézmény talán sehol sincs a kelet-európai országban, mint Beregszászban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az egykori a magyar királyi törvényszék épületében kapott helyet. Működésének köszönhetően pedig a vidék egyik legszebb ingatlana nyert vissza régi fényét. Mindezt kollégánk, K. Debreceni Mihály foglalta össze. Kárpátalja egyetlen magyar tannyelvű felsőoktatási intézményének létrehozásáról 1993 október 18-án a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség együttes elnökségi ülésén döntöttek. A kezdeményezéshez a református egyház és a Beregszászi Városi Tanács is csatlakozott. Részvételükkel, nem sokkal később bejegyezték a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítványt, melynek fő célja a magyar felsőoktatás létrehozása és fenntartása lett Kárpátalján. Előbb a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző főiskola kihelyezett tagozata kezdte meg működését Beregszászban, majd a szükséges engedélyek beszerzése után 1996-ban megalakult a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola. Az intézményt ma II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának hívják, és túlzás nélkül állítható, hogy a helyi magyarság oktatási, valamint kulturális fellegvára. Fennállásának eddig közel három évtizede alatt sok minden történt ugyan, egy dolog azonban biztosan nem változott: a lelkesedés, a küzdeni akarás és a jövőbe vetett hit. Az intézmény főépülete a Beregszász központjában álló, egykori magyar királyi törvényszéki palota, melynek egész Ukrajnából a csodájára járnak, hiszen a kelet-európai országban csak kevés ilyen szépen felújított, jól felszerelt intézmény van. A kétemeletes épületet 1908 és 1909 közözz építettek Jablonszky Ferenc tervei szerint. A második világháború után szovjet laktanya volt benne, majd finommechanikai hadiipari üzemet nyitottak az épületben, kiépítve egy nagy kapacitású szellőztető hálózatot, termeiben több tonnás munkapadokat helyeztek el. A rendszerváltás után az üzem csődbe jutott, fűtését kikapcsolták, a műhelyeket megszüntették. Mindez az egyébként is lepusztult épület állagának rohamos romlásához vezetett. A beregszászi városi közgyűlés 2002-ben egyhangú szavazással a főiskola tulajdonába adta végül az épületet, melynek belső felújítása, az alagsor kivételével, 2003–2008 között valósult meg. Az ingatlan szovjet tönkretételétől napjainkig 2017-ben még kisfilm is született, melynek a címe Az Időutazó volt. A sztoriban Emerih Alekszandrovics szovjet közlegényt a felettese 1953-ban azzal bízza meg, hogy őrizze az egykori Magyar Királyi Törvényszék épületét, de megtiltja a kulturális rendezvényeket is. A katona azonban az éjszaka folyamán időutazáson megy keresztül, és 2017-ben ébred fel. És rájön, hogy mindaz, amit lát, szép és jó. A főiskola támogatás- és forráshiány miatt 2003-ban felhívással fordult a magyarsághoz a felújítás folytatásának biztosítása érdekében. A felhívás szerint a főiskola azon városokról, megyékről, szervezetekről nevezte el az épület felújított termeit, melyek az adott helyiséget adományaikból felújíttatták, de a felújításhoz hozzájárulók nevét is feltüntették a termek bejárata melletti táblákon. Az órarend szerint a diákok így nem az 1, 2, stb. tantermekben tanulnak, hanem óráikat például az Esztergom, a Győr, és a Vas megye termekben tartják. Az épület 2010 után teljes egészében már a magyar kormány segítségével újulhatott meg és tudott végrehajtani komoly intézményi fejlődést. Ukrajna egyetlen magyar felsőoktatási létesítménye és annak különböző egységei manapság – éves szinten – mintegy 5000 diáknak nyújtanak képzési lehetőséget. Ráadásul a háborús időkben is állták és állják a sarat, ami annak köszönhető, hogy már az első perctől kezdve tudtak az építkezésben és a fejlődésben gondolkozni.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei