Nagyszőlősön is megemlékeztek az aradi mártírokról

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverését egy olyan kegyetlen megtorlás követte, amilyet nemzetünk csak az 1956-os forradalom eltiprása után tapasztalt újra. A Habsburgok könyörtelen bosszút álltak a magyar szabadságharcért, amely majdnem véget vetett magyarországi uralmuknak, és csak a cári Oroszország beavatkozásával sikerült leverniük. Batthyány Lajos volt miniszterelnök és a tizenhárom honvéd főtiszt október 6-i kivégzése ennek a terrorhadjáratnak a szimbólumává vált.

Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskolában emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc vértanúiról. Az ukrán és a magyar himnusz elhangzása, majd a vértanúk emléke előtti egyperces néma főhajtás után elsőként Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke tartott beszédet, egyaránt szólva a múltról és a jelenről.

– Ezen az őszi vasárnap délutánon történelmünk egy 175 éve történt szomorú, ugyanakkor dicső napjára emlékezünk – fejtette ki. – Szomorú nap, mert miután a világosi fegyverletétellel véget ért a szabadságharc, megkezdődött a kíméletlen megtorlás, melynek végrehajtója Haynau táborszernagy volt, aki 1849. október 6-án Aradon kivégeztetett tizenhárom magas rangú katonai vezetőt, Pesten pedig kivégeztette Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Összesen pedig a forradalom és szabadságharc 123 résztvevőjét végezték ki, köztük október 24-én Pesten Ugocsa vármegye főispánját, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagját, báró Perényi Zsigmondot is, aki egyike volt azoknak, akik aláírásukkal hitelesítették a Függetlenségi Nyilatkozatot, s a nyilatkozattal való azonosulását, illetve az annak elfogadásában játszott szerepét később bírái előtt is öntudatosan vállalta. Pedig a szabadságharc résztvevőinek többségéhez hasonlóan, ő sem volt forradalmár. „Akarva sohasem ment volna bele a forradalomba, de belesodortatva készebb volt meghalni, mint visszatérni, amikor már csak a haza ügye iránti hűtlenséggel lehetett volna” – olvashatjuk egy száz éve írt életrajzában… De dicső nap is, mert magas rangú, nemes vérű, büszke férfiak a nemzetért, a magyarságért haltak meg. Megtehették volna, hogy elmenekülnek a bosszú elől, de maradtak, és vállalták a mártírhalált. Fejet hajtunk bátorságuk, hősiességük előtt…

A múltra való visszatekintést követően pedig a szónok rátért a jelenünkre.

Az ország, amelyben élünk, már lassan három éve háborúban áll. Minden tekintetben válságos időket élünk. Nehéz időszak áll mögöttünk, és még nehezebb hónapokat jósolnak a felelős szakértők, politikusok – mondotta. – Kárpátalja magyarsága is kiveszi részét a háborúból, hiszen több mint 400 magyar vagy magyar származású hivatásos, önkéntes vagy besorozott katona harcol a frontvonalban, vagy állomásozik annak közelében. Sok nemzettársunk menekült el a háború elől, vagy költözött külföldre egy jobb élet reményében. Így a jelen időszakban nincs szükség vértanúkra, nekünk, kárpátaljai magyaroknak a megmaradásunk a fontos. A túlélés az, amire összpontosítani kell. Mindannyian várjuk a háború végét, a békét. Majd azon kell munkálkodnunk, hogy egy jobb, biztonságosabb, élhetőbb világot teremtsünk, melyben stabil a megélhetés, melyben folyamatosan tudunk fejlődni, melyben gyermekeink, unokáink biztonságban érezhetik magukat. Ebben nagyon sokat segít az anyaország nemzeti kormánya, amit hálásan köszönünk. Mi itt, a szülőföldünkön szeretnénk jól élni egy fejlődő, békés, az Európai Unióhoz tartozó Ukrajnában, szeretnénk teljes jogú polgárokként megélni magyarságunkat, ápolni hagyományainkat, szabadon beszélni anyanyelvünket, és magyarul tanulni tanintézményeinkben. Ezért kell összefognunk, segítenünk egymásnak, és nem konfrontálódni, de minden nehézségek ellenére megmaradni magyarnak. Szerintem ezt várnák el tőlünk az 1848‒1849-es szabadságharc mártírjai, és ha minden sikerül, akkor onnan fentről büszkén tekintenek majd le ránk. Ehhez kívánok mindenkinek kitartást, erőt a feladatok elvégzésére, és ehhez kérjük Isten segítségét – zárta szavait Kudron Zoltán.

Ezt követően Fülöp Andrea beregszászi konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében köszöntötte a megjelenteket nemzeti gyásznapunkon.

– Emlékezni gyűltünk össze ma a nemzet vértanúira, a magyar honvédsereg 12 tábornokára és egy ezredesére, akik Aradon, valamint Batthyány Lajosra, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére, aki Pesten vált a Habsburg bosszúhadjárat áldozatává, akiknek az oly hőn áhított szabadság helyett 1849. október 6-án a halál jutott – emlékezett vissza a mártírokra. – Jól tudjuk mindannyian, hogy Magyarország történelme bővelkedik dicsőséges forradalmakban, hősökben, de ezek leverése után mártírokban is, akiknek az emléke kitörölhetetlen. Ma a 175 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, és hajtunk fejet a 13 aradi vértanú emléke előtt, amikor is vérbe fojtották a magyar szabadságküzdelmet, s kivégezték Aradon a hősöket. Mégis, október 6. ne lesújtson, ne megfélemlítsen bennünket, hanem épp ellenkezőleg: bátorítson és ösztönözzön. Mert a szabadságot egykor sem adták, de ma sem adják könnyen Európának ezen a felén. Hiszen napjaink történései is jól igazolják, hogy a szabadság törékeny, mindig befejezetlen – soha nem teljes. Mindig van mit tökéletesíteni rajta, és mindig meg kell küzdeni érte. Legyünk méltóak hőseinkhez! Merítsünk erőt abból, amit a szabadságért harcolók embertársaikért, a kitűzött eszmékért és nem utolsósorban a hazáért áldoztak. És látva az ő áldozatukat, tegyük fel magunkban a kérdést: mit gondolunk, mit gondolhatunk magunkról? Számomra a vértanúk három legfontosabb üzenete a magyar összetartás, a magyar összefogás és az önmagunkba vetett hit. Nem szabad megijednünk a küzdelmektől, hanem határozottan ki kell állnunk jogainkért, értékeinkért, magyarságunkért. Isten minket úgy segéljen! – fejezte be felszólalását…

A szónoklatok elhangzása után a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola diákjai emlékeztek meg egy megható műsor keretében a forradalom és szabadságharc vértanúiról. Majd a megjelentek a tanintézet parkjában megkoszorúzták báró Perényi Zsigmond szobrát. A rendezvényt pedig még színvonalasabbá tette a Szatmár Énekegyüttes fellépése.

(Lajos Mihály/Kárpátalja hetilap)