A kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiájának 80. évfordulójára emlékeztek Szolyván

November 16-án a Szolyvai Emlékparkban a kárpátaljai magyarság történetének legnagyobb tragédiájára emlékeztek. A 80 évvel ezelőtti események máig mélyen élnek a közösség kollektív emlékezetében. Az elhurcolások és kegyetlenségek szinte minden kárpátaljai magyar családot érintettek; alig akadt olyan család, amelynek valamely hozzátartozóját ne hurcolták volna el az úgynevezett „háromnapos munkára.” Ez azonban gyakran évekké nyúlt, és sokan sohasem tértek haza.

A II. világháború után zajló tömeges, etnikai alapon való elhurcolásokra Kárpátalja-szerte minden éven emlékezik magyar közösségünk. A jelenlegi kutatások alapján közel 40 000 férfit hurcoltak el háromnapos munkára, azaz málenkij robotra a szovjetek. Az idei megemlékezésre az egykori szolyvai gyűjtőláger területén létrehozott emlékparkba most is Kárpátalja több szegletéből érkeztek tiszteletadók.

Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke köszöntve a megjelenteket kiemelte, a kegyeleti megemlékezés immáron harmadik éve zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja árnyékában: „A magyar és német férfilakosság elhurcolásának 80. kerek évfordulóján szívünk és lelkünk fájdalmával kell gondolnunk arra is, hogy immáron 1000 napja országunkban újra háború dúl. Azonban a háborús helyzet ellenére az emlékparkbizottság sikeresen folytatta tovább kutatásait a málenkij robot áldozatainak feltárását illetően.” Megjegyezte: féléves kényszerszünet után újra látogatható a munkácsi vármúzeumban a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak állandó emlékkiállítása. Köszönetet mondott a kárpátaljai és anyaországi kutatóknak, hogy folytatják ezt a nem egyszerű kutatási munkát, valamint a magyar kormánynak, amely lehetővé teszi a munkát és az emlékhelyek, publikációk megjelentetését, fenntartását. Majd egyperces csendes emlékezésre szólította fel a jelenlévőket.

Az esemény kiemelt vendége volt Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés képviselője. A politikus emlékező beszédében kiemelte: „»Po pjáty«. Kárpátaljai emberek, magyarok, ruszinok, németek sorakoztak vezényszóra ötösével, akiket titkos parancs szerint vittek kényszermunkára. A II. világháború földi pokla után, mikor mindenki békére és nyugalomra vágyott, megkezdődött a közösség etnikai alapú tisztogatása.” A szovjet birodalom nagy gyakorlattal és tapasztalattal, megfontolt tudatossággal pusztította a magyar nemzetet. Sztálin szerint a „magyar kérdés vagonkérdés” volt. Kiemelte: Szolyva neve fájdalmas emléket idéz, egy olyan sebet, amely talán teljesen soha nem gyógyulhat be. Az itt felállított emlékpark emlékeztet minket arra, hogy soha nem felejthetjük el a múlt sötét napjait, mert azok figyelmeztetnek minket a béke és az emberi méltóság értékére. Az elhurcolt áldozatok példát mutatnak bátorságból, kitartásból és emberségből. Ők nem akartak hősökké válni, de azzá lettek. Történetük erőt ad ahhoz, hogy soha ne engedjük megismételni az igazságtalanságot és az embertelenséget – szögezte le a politikus, hozzátéve: sajnos a múlt borzalmaiból máig nem tanult Európa. Hiszen újra háború dúl Ukrajna területén. Több százezer halálos áldozat, szétvert családok, több millió menekült, szétvert ország, gazdaságilag hanyatló Európa. Ez a háború mérlege. A politikus kiemelte: a magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában újra béke legyen, s ez nemcsak politikai ok, hanem nemzeti ügy is, hiszen számos kárpátaljai magyar is részese a háborúnak. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogai is hamarosan rendeződnek az európai uniós csatlakozási folyamatok során.

Ljah Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője elmondta: végzettsége szerint történész, de a málenkij robotról először nem történelemkönyvekből hallott, hanem nagyapjától, aki egyszerű nagydobronyi magyar ember volt. Ő volt az, aki beszélt a sztálini rezsim szörnyűségeiről. Mint mondta, ez a megemlékezés számára is nagyon személyes, ahogyan számtalan kárpátaljai család számára is. „Ez a megemlékezés a mai napon is aktuális, hiszen országunkban háború zajlik, az orosz agresszor ismét támadja országunkat és népünket, azért, mert szabadon, békében szeretnének élni egy fejlődő országban, egy európai úton” – jegyezte meg. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy minden évben lehetővé teszik, hogy erre a tragédiára emlékezni lehessen, és a fiatalok is megismerhessék az egykori szörnyű történelmi eseményeket, az itt élő kárpátaljaiak közös történelmi fájdalmát.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke emlékező beszédében kiemelte: szívszorongva, félelemmel teli lélekkel várták a kárpátaljai magyarok az Erzsébet-estét 1944-ben, hiszen a kisbíró kidobolta november 14-én: jelentkezni kell minden férfinak háromnapos munkára. Sajnos az összeparancsolt embereket először Szolyvára vitték, ahol embertelen körülmények között tartották őket, már itt rengetegen elhaláloztak, a többieket pedig marhavagonokba pakolták és a sztálini lágerekbe küldték. 1989-ben, a KMKSZ megalakulásával elindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, és megszólaltak az ártatlan áldozatok is, akiket a mai napig nem rehabilitáltak. „Veszteségeinket kőbe, fába véstük. Minden magyarlakta településen és városban emlékművet állítottunk az elhurcoltaknak – jegyezte meg. – Akik ma itt vagyunk, ismerjük a háború igazságtalanságát, könyörtelenségét. Sok ezer ukrán katona, köztük magyar származású harcos védi az országunkat ma hősiesen. Sokan vágynak a békés időszak után, mi pedig koporsók helyett sok-sok bölcsőt, iskolát, óvodát szeretnénk látni. Az agresszor háborúja csak szenvedést, rombolást, pusztítást hozott Ukrajnának.”  Babits Mihály szavait idézve úgy fogalmazott: „Legyen béke már!”

Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke beszédében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor először találkozott túlélőkkel: „1997-ben, amikor Magyarország meghirdette a kárpótlási folyamatot, tanúja lehettem több száz olyan életnek, amely dokumentumba foglalta az 1944-es eseményeket. Sajnálatos, hogy akkor nem volt lehetőségünk rögzíteni azokat a történeteket, élethelyzeteket. Megrendítő történeteket hallhattam, amelyek mindenképpen megráztak, bár történészként arra tanítottak minket, hogy az ember mindig objektíven, külső szemlélőként kutassa és tárja fel a dolgokat. A kárpátaljai magyarok tragédiájáról és úgy általában a nemzeti kisebbségek tragédiájáról egyetlen ukrán nyelvű kiadvány sem jelent meg. Ekkor született meg a gondolat, hogy ezeket az embereket újra meg kell szólaltatni. S fel kell tárni a titkos vagy nem titkos levéltári adatokat is. Hogy az emberek ne csak hallomásból értesüljenek ezen szörnyűségekről. A napokban ezeket a köteteket lapozgatva azt kell mondjam, hogy a történészek közül már senki nem tud távolságtartóan hozzáállni a kárpátaljai magyarság sorstragédiájához. Mi is történhetett volna, ha ennek a 40 ezer embernek lehetősége lett volna arra, hogy utódokat nemzzen; a kárpátaljai magyarság valószínűleg egészen másképp állna” – fejtette ki Zubánics László.

Dupka György Gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára az esemény zárásaként arról beszélt, hogy 1989. november 18-án, amikor a Kárpát-medencében először szervezték meg a sztálinizmus áldozatainak emlékkonferenciáját a beregszászi kultúrházban, több mint kétszáz túlélőt hívtak meg. Szerinte az elmúlt 35 év alatt teljesítették a túlélők kérését, az akkor megfogalmazott hat pontot sikerült megvalósítani. Az első pont az volt, hogy minden éven megemlékeznek. Második pedig, hogy gyűjtsék össze azok nevét, akik nem tértek haza. Mindebből 12 000 ezer nevet sikerült a Szolyvai Emlékpark tábláira felírni eddig. Azonban a magyar kormány a Covid-járvány előtt 700 000 kartont kivásárolt a moszkvai levéltárból. Ennek folyamatosan zajlik a feltárása, Kárpát-medencei szinten több történész dolgozik rajta. A jövő évtől kezdve már olvasható lesz az interneten – különösen Kárpátalja esetében – azok neve is, akik hazatértek. Ez nagyon nagy munka volt, ennek a feltárása hatalmas mérföldkő. A napokban Lemberg megyében sikerült felszentelni a Szolyvai Emlékpark mintájára a Sztarij Szambor-i parkot. „Azt is igyekeztünk teljesíteni, hogy összegyűjtöttük, kik voltak azok, akik bűnösök voltak, és elrendelték ezeket a pereket, történéseket. Jelenleg 80 százalékos szinten áll a kutatási feldolgozottság. Úgy gondolom, hogy a 35 évvel ezelőtt a kétszáz túlélőnek megígért munkát sikerült teljesíteni, a továbbiakban a fiatalokon múlik, hogy milyen mélyfúrásokat végeznek majd ezeken a kutatásokon” – jegyezte meg.

Az eseményen a nagydobronyi Zöldág Kórus szolgálatát hallgathatták meg az egybegyűltek, majd a történelmi egyházak képviselői által elmondott imádságokat követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)