Aktuális (2024.12.02) - Adventi jótékonysági vásárt rendezett a csapi református gyülekezet (videó)
Advent közeledtével vagy már a várakozás időszakában egyre több jótékonysági adventi vásárt tartanak Kárpátalja szerte. A csapi református gyülekezet első alkalommal szervezte meg. Helyszínéül a templom kertjét választották, ahol számtalan a Karácsonyhoz kapcsolódó ajándéktárggyal, finom süteményekkel és meleg ebéddel várták az érdeklődőket. Az itt látható díszek, mézes- és körtős kalácsok mind-mind a helyi ifik, a hívek és a presbiterek keze munkáját dicsérik. Ami fogyott is gyorsan. A szervezők a legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy sorok alakulnak ki a stand előtt, ami azt jelzi, hogy a helyiek örömmel fogadták a kezdeményezést. A szervezők a vásárra betérő látogatókat meleg ebéddel, bogrács gulyással és házi lekvárral ízesített fánkkal kínálták attól függetlenül, hogy vásárolt, vagy sem. A hátrányos helyzetűek még útravalót is kaptak. Sokak szerint a testi táplálékon túl, amelyet a rendezvényen kaptak a lelki feltöltődés még ennél is fontosabb. A református templom kertjébe bárki bejöhetett. Természetesen nem számított, hogy ki milyen nemzetiségű, vagy felekezethez tartozik. A vásár mellett nagyon sokan időztek a betlehemi jászol előtt. A rendezvény sikeréhez egy vállalkozó is hozzájárult ezekkel a méhviasz gyertyákkal, amelyeket a kt-re járó gyerekek varázsoltak még impozánsabbakká. A csapi református gyülekezet hagyományt kíván teremteni. Így jövőre is megrendezik az adventi vásárt a szeretet és az ünnepre való készülődés jegyében.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás