Ismét kigyúltak a várakozás fényei a kárpátaljai Csap házainak ablakaiban (videó)
Krisztus a világ világossága. Ennek jegyében szervezte meg Csapon a világító adventi kalendáriumot a római katolikus egyház. Az egyes szám közösségi házuk ablakába került. Azt, hogy a többi a következő napokban hol gyullad meg a közösségi oldalukon kiderült, hiszen az akcióhoz egy játék is párosult. Reggel egy térkép kerül ki az internetre, arra az oldalra, ami kimondottan ennek a játéknak az oldala, és bekeretezem mondjuk ezt az utcát, amelyiken kell keresni a számot, tehát az elsejét, vagy a másodikát, vagy a harmadikát. És akkor ilyenkor random emberek, akik sétálnak az utcán, lefényképezik, felteszik ezt az oldalra. Ez a játék lényege. Mindenki örül, aki díszített, az is örül, aki megtalálja. Az advent napjait jelző számok folyamatosan jelentek meg az ablakokban. Számvadász csapatok is alakultak, akik a kutatva járták az utcákat. A hét éves kisfiú persze nem egyedül indult az ablakokat fürkészni, hanem édesanyja és öccse társaságában gyűjtötte be a számokat. Ez alkalommal a kutatást siker koronázta. Sőt a vadászok ajándékot is kaptak. Szenteste az összes ablakban kigyúltak a számok és a fények, a templomok ablakiban pedig megjelent a 24-es szám.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás