Egy tekintélyes francia hírportál is esélyesként említi Erdő Péter bíborost
Egyre több helyen vetődik fel Erdő Péter érsek bíboros neve, mint Szent Péter trónjának várományosa, ezúttal egy francia hírportálon foglalkoztak részletesebben a kérdéssel.
Erdő Péter esztergom-budapesti érsek bíboros egy komoly jelölt, aki XVI. Benedek pápa örökségét folytathatja – erről írnak a Mandiner szerint a Le Point francia hírportálon, amely egy 10-es listát közölt a lehetséges pápajelöltekről is, megemlítve köztük a magyar bíborost is.

A Le Point szerzője kiemeli Erdő Péter kánoni szaktudását, vezetői képességeit valamint ökumenizmusát, valamint megemlíti mindezek miatt már Ferenc pápa megválasztása idején, 2013-ban is komoly jelöltnek számított.
Azt is írja róla, nyitott gondolkodású neokonzervatívként megválasztása XVI. Benedek örökségének folytatása lenne, és lehetővé tenné, hogy Európa visszatérjen a középpontba. A cikkben említést tesznek Orbán Viktor miniszterelnökről is, a Le Point szerzője megjegyzi: ez kifejezetten előnyt jelentene, mivel így sikeresen lehet visszahozni a konzervatívokat az egyházhoz.
Húsvéthétfőn, április 21-én életének 88. esztendejében elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője. Az egyházfő távozása után pedig szinte automatikusan megindult a találgatás arról, ki követheti az egyház első latin-amerikai pápáját Szent Péter trónusán, a lehetséges jelöltek között pedig rendre felbukkan Erdő Péter bíboros neve. Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a magyar katolikus egyház vezetőjének esélyeivel a világegyház vezetésére.
Hasonlóan a Le Pointhoz, a Newsweek is Erdő Péter kánonjogászi szaktudását emelte ki, valamint hozzátették: korábban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának vezetője volt, és a teológiai ortodoxiát hangsúlyozta. Ennek köszönhetően az amerikai lap Erdő Pétert a 4. legesélyesebb jelöltként tartja számon.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás