Az ukránok a korrupció növekedését észlelik a háború közepette, de ez részben szubjektív benyomás – közvélemény-kutatás
Az ukránok a korrupció növekedését észlelik az országban, amit a szociológusok nemcsak a valóságnak, hanem a média befolyásának is tulajdonítanak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felmérésének eredményeire hivatkozva.
A kutatás adata szerint 2025 szeptemberében az ukrán állampolgárok túlnyomó többsége (71 %) úgy vélte, hogy a korrupció szintje Ukrajnában megnőtt a teljes körű invázió során. A válaszadók további 20 %-a mondta, hogy a helyzet nem változott, és 5 %-uk szerint javult. Még azok között is, akik bíznak Volodimir Zelenszkij elnökben, a többség úgy véli, hogy a korrupció szintje megnőtt a háború alatt.

Anton Hrusecki, a KMISZ ügyvezető igazgatója megjegyezte, hogy a korrupció továbbra is rendkívül súlyos probléma a közvélemény szemében. „Meg lehet (sőt, meg is kell) vitatni, hogy a korrupció szintjének szubjektív érzékelése mennyire felel meg az objektív helyzetnek. Az objektív helyzet jobb, mint amilyennek nekünk tűnhet” – hangsúlyozta.
A szociológus szerint a megítélést nagymértékben a média, elsősorban a közösségi média alakítja. Ez egy paradoxonhoz vezet: a korrupció elleni küzdelem fokozódása és a médiában megjelenő bőséges információ a korrupció növekedéseként érzékelhető.
A KMISZ rendszeresen végez az ukrajnai korrupcióval kapcsolatos kutatást a 2000-es évek óta, ami azt mutatja, hogy a korrupció szintje sok szempontból csökkenő tendenciát mutat. A legutóbbi ilyen jellegű tanulmányt 2024-ben végezték. Ugyanakkor az emberek gyakran a magasabb szintű hatóságokkal azonosítják a korrupciót, miközben a mindennapi korrupciót hajlamosabbak tolerálni.
„A szubjektív érzékelés még fontosabb szerepet játszhat az emberek későbbi cselekedeteiben, mint az objektív helyzet. Az ilyen széles körű korrupcióba vetett hit negatív következményekkel járhat mind a hatóságokra, mind az egész társadalomra nézve” – tette hozzá Anton Hruseckij.
A KMISZ a felmérését 2025. szeptember 19. és 28. között végezte 1029 válaszadó bevonásával Ukrajna-szerte.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás