Évadnyitó foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Évadnyitó foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

20:41 Október 14, 2021

Közélet 2836 4 хвилини

Українська

A szüreti hagyományokkal összehangolva tartotta meg őszi–téli évadnyitó foglalkozását a Nagyberegi Tájház október 13-án. A december közepéig meghirdetett alkalmakon a szervezők az évszak tematikájában az ünnepekhez is igazodva rendezik meg a kézműves-foglalkozásokat, bemutatókat.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) által működtetett Nagyberegi Tájház nagy szerepet tölt be kulturális örökségünk megőrzésében és továbbadásában, ugyanis gyakori rendszerességgel zajlanak a helyszínen a magyar hagyományokat idéző foglalkozások, melyeknek szervezője a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet.

Az első foglalkozást Gál Adél szervező, a Tájház koordinátora nyitotta meg, aki elmondta: a gyerekek életkorához igazodva állították össze a nyitónap programját, ami egy bodnárbemutatóval kezdődött. A csoportot László Attila salánki bodnár avatta be a hordókészítés rejtelmeibe, bemutatva az ehhez elengedhetetlen eszközöket. Ezután a csuhéfonással ismerkedtek meg a jelenlévők.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén a Nagyberegi Tájházat tüntette ki az Év tájháza díjjal, melynek ünnepélyes átadójára az elmúlt héten került sor Budaörsön. A díjat, melyet első alkalommal nyert el határon túli tájház, Csernicskó István, a II. RF KMF rektora és Orosz Ildikó, a II. RF KMF és a PCS elnöke vették át. Az ezt jelképező táblát Gál Adél és Pallagi Marianna, a PCS igazgatója helyezték el az épület falán.

A szervezők hatalmas elismerésként tekintenek a díjra, azonban számukra a legmegerősítőbb visszajelzés az itt szervezett programok iránti nagyfokú érdeklődés – emelte ki Pallagi Marianna, s külön köszönetet mondott Gál Adélnak, aki szívvel-lélekkel irányítja a tájházat, valósítja meg magas színvonalon a foglalkozásokat.

Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul köszöntőjében hangsúlyozta a generációkról generációkra átadott hagyományok megtartásának fontosságát, melyeket felelevenítenek a Tájházban. „A Nagyberegi Tájház egy kincses ház… A hagyományőrzés magába foglalja a magyar értékeink őrzését énekkel, dalokkal, a régi tevékenységek felidézésével, de a lehető legfontosabb az, hogy mit raktározunk el a szívünkben – ugyanis azt adjuk majd tovább” – jelentette ki a konzul asszony, majd gratulált a kiérdemelt díjhoz.

A Fancsikáról érkezett csoport érdekesnek találta a hordókészítést, a csuhéfonást, a szőlőtaposást, melyeket a Tájház népi játékaival egyetemben mindenki kipróbált. A foglalkozást a Kokas Banda táncháza zárta, melynek tagjai a tánclépések mellett szüreti dalokat is tanítottak az iskolásoknak. A program végén kemencében sült almás és lekváros porlóst kóstolhattak meg a résztvevők.

A program a PCS szervezésében a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei