Élő történelemóra Salánkon

Több száz évet felölelő előadássorozat keretében mutatta be a magyar huszárt élő történelemóra keretében október 22-én Salánkon dr. Kész Barnabás történész, néprajzkutató, hagyományőrző.

Előadása kezdetén felvillantotta hallgatósága előtt Háry János, A kőszívű ember fiai c. regényben szereplő Baradlay Richárd, valamint több, a valóságban is létezett híres magyar huszár alakját. A francia huszárságot megszervező gróf Bercsényi Lászlóét, Franciaország marsalljáét. A hétéves háborúban Berlint is elfoglaló és megsarcoló Hadik András altábornagyét. A napóleoni háborúkban vitézkedő Simonyi József óbesterét, „a legvitézebb huszárét” és Mecséry Dánielét, a legkeményebb fejű magyar huszárét, aki súlyos fejsebeiből is felgyógyulva, vissza-visszatért a harcmezőkre. A legendás Nádasdy-huszárokét. Lenkei Jánosét, aki ezredével 1848 májusában Galíciából Magyarországra szökött, átvonulva a mi vidékünkön, majd beállt a honvédseregbe, s akinek a hazatérését dolgozta fel Jókai Baradlay Richárd és lovasai Bécs alól hazánkba való kalandos szökésének a megírásakor.

Ezt követően rátért a hírneves magyar könnyűlovasság történetére. Mint kifejtette, Hunyadi Mátyás királyunk a könnyűlovas török szpáhik ellenében hozta létre a huszárságot. Tagjai ekkor, sőt a török világ idején is hosszú kaftánt, a Bocskai-süveghez hasonló fejfedőt, míg harcban sodronypáncélt, fölötte a katona bal vállán átvetett, állatbőrből készült, a lovas bal oldalát védő kacagányt és belülről bélelt acélsisakot viseltek, melynek a tarkót védő része összekapcsolt páncéllemezekből állt, s ún. rákpáncélként, hajlékonyan védte a tarkót. Emellett tárcsa alakú pajzzsal is védték a testüket. A könnyű egyélű, ívelt pengéjű és markolatú szablya mellett pedig reflexíjjal, a nyeregre akasztott egyenes, kétélű nehéz pallossal vagy hosszú tőrrel, fokossal vagy harci csákánnyal, illetve hosszú kopjával is harcoltak. A költő és hadvezér Zrínyi Miklós azonban már a XVII. században kifejtette, hogy tűzfegyverrel is el kell látni őket. Nehéz gyalogsági muskétával természetesen nem lehetett felfegyverezni őket. Keréklakatos pisztolyt kaptak, melynek elsütésekor félrekapták a fejüket, és behunyták a szemüket, így védekezve a sűrű lőporfüsttől és a kipattanó szikráktól. A század második felében aztán a sodronypáncélt, a pajzsot és a sisakot elhagyták, miközben a pallos, a tőr, a reflexíj és a kopja is kiszorult a fegyvertárukból.

A Rákóczi-szabadságharcban már a nyergükre akasztott, a keréklakatostól fejlettebb kovás pisztollyal – pontosabban: pisztolypárral – és karabéllyal is harcoltak a szablya mellett, mely utóbbinak csak a katona kezét védő kardvasa különbözött a törökkoritól, a Bocskai-sapkához hasonló fejfedőt pedig leffentyűs süveg váltotta fel. A XVIII. század folyamán a dolmány fölé – a kacagány helyébe – prémes szegélyű mente került, melyet hideg időben teljesen magukra öltöttek, melegben viszont csak a félvállukra vetették. Fejükre aztán magas csákó került, mely díszes zsinórzattal – a tisztek esetében aranyozottal – ékeskedett, a kardvasat pedig előbb csak a tisztek, majd a közlegények körében is a kezet jobban védő markolatkosár váltotta fel, majd 1904-ben egységesített szablyával fegyverezték fel őket. De visszatérve a XIX. századba… Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban lőkupakkal működő pisztollyal és karabéllyal tüzeltek. A szabadságküzdelem kitörésekor 12 császári huszárezred létezett, melyek mindegyikének más-más volt a viselete, s ekkoriban volt a legszínpompásabb a huszáregyenruha. A csákó lehetett piros, kék, szürke vagy fekete, de alacsonyabb tábori sapkákat is hordtak a csákó mellett, míg a mente kék vagy zöld volt. A szép színes öltözetet védendő pedig viaszosvászonhoz hasonló hosszú, kámzsával is ellátott köpenyt is viseltek, ami esős, saras időben beburkolta a lovast. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején aztán az addigi elöltöltős tűzfegyvereket hátultöltős ismétlőfegyverek váltották fel, mint például a forgópisztoly. A magas csákók helyébe pedig alacsony egyensapkák kerültek. S mivel az I. világháborúban már könnyen és messziről észrevehetők voltak a színes egyenruhák, így azok helyett csukaszürke uniformisba bújtatták őket. Dr. Kész Barnabás az első világégés kapcsán kitért az egyik nagyszerű huszárteljesítményre, amikor – 1914-ben – Galíciában, a limanovai csatában 300, lóról szállt, gyalogosan harcoló magyar huszár nemcsak megvédett egy magaslatot a túlerőben támadó orosz gyalogosok és kozákok ellenében, hanem vissza is vetették ellenségeiket. Utoljára pedig a II. világháborúban harcoltak huszárok, immár nem csukaszürke, hanem zöldesszürke egyenruhát viselve. s az előadó kifejtette, hogy az 1953-ban forgatott, Rákóczi hadnagya című filmben még valódi huszárokat szerepeltettek lovasokként, statiszták helyett, s ezért a megjelentek figyelmébe ajánlotta a nevezett filmet.

Ezt követően arról szólt, hogy – mivel zseb nem volt a huszárruhán – a katonák tarsolyban tartották a kisebb személyes tárgyaikat. A közlegényeké dísztelen, a tiszteké azonban zsinórokkal gazdagon ékesített volt, emellett az utóbbiakén ott szerepelt az éppen regnáló uralkodó névjegye, s ennek kapcsán megemlített egy humoros esetet. 1848-ban VF – ami V. Ferdinándot jelentette – díszelgett a tarsolyokon, s bár a Habsburgok fekete-sárga csákórózsáját nemzetiszínűvel cserélték fel, a tisztek megszokásból ragaszkodtak a VF névjegyű tarsolyukhoz. Amikor pedig egyes honvédek ezt felhánytorgatták, csak annyit mondtak: „Hol van itt V. Ferdinánd? Itt az áll: Vesszen Ferdinánd…”

Beszéde utolsó szakaszában aztán kitért rá, hogy a huszárok fontossági listáján az 1., a 2., a 3. és a 4. helyen a lovuk állt, és csak azután következett minden más. Nagyon szerették ugyanis a hátasaikat. Dr. Kész Barnabás bemutatta a huszárnyerget, melynek alapján született meg a mexikói, illetve az amerikai nyereg, és jobb volt, mint az ún. angol nyereg, majd bemutatta a kettős zablát, amire nagy szükség volt. Ugyanis bár a huszárlovak nagyon be voltak tanítva, és okosak voltak, a gazdájuk könnyen irányíthatta őket egyszerű testmozdulatokkal, ám a csata hevében megriadhattak, ezért kellett zablával irányítani őket. Bemutatta a huszársarkantyút. Végezetül pedig megemlítette a francia Bercsényi-ezredet, mely egy elit ejtőernyős alakulat, szólt arról, hogy Lengyelországban Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király szervezte meg az ugyancsak híres lengyel huszárságot, s bár más nemzeteknek is voltak hírneves lovassági egységei, a magyar huszárság is egy nagynevű fegyvernem, méltán vált hungarikummá, ma pedig hagyományőrzők őrzik a huszárhagyományokat.

Az élő történelemórához hozzátartoztak a különböző korok huszáregyenruháiba öltöztetett bábuk, a bemutatott fegyverek, nyergek, zablák, valamint az, hogy iskolások is magukra ölthettek huszársisakot, csákót, kardszíjon függő kardot, tarsolyt, az ő részvételükkel imitált vívást. Zárásként pedig Kalanics Éva salánki KMKSZ-alapszervezeti elnök mondott köszönetet az élő történelemóráért.

A rendezvényt jelenlétével tisztelte meg Beke Mihály András beregszászi magyar konzul. A mostani előadássorozatra a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap szervezésében kerül sor. és reméljük, hogy a jövőben is még sok hasonló élő történelemórával vezeti be dr. Kész Barnabás a magyar történelembe az iskolásokat – és nemcsak az iskolásokat…

(Lajos Mihály/Kárpátalja hetilap)