A hősi halottakra emlékeztek Tiszaágteleken és Kisdobronyban

November 28-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszaágteleki és Kisdobronyi Alapszervezetének szervezésében emlékeztek meg az első világégés, valamint a sztálini önkény áldozatairól.

Először Tiszaágteleken majd pedig Kisdobronyban is istentisztelettel kezdődött a megemlékezés a református templomban, ahol Bernát Tamás református lelkész hirdette Isten szent igéjét. Ezt követően az tiszaágtelekiek a templom előtt található első világháborús emlékmű elé vonultak, ahol elénekelték a Szózatot. A megemlékezést Jávorszky Beáta tiszaágteleki alapszervezeti elnök nyitotta meg, s melyen részt vett dr. Cseh Áron ungvári magyar vezető konzul, illetve Nagy Ferenc nagydobronyi kistérségi polgármester.

Jávorszky Beáta beszédében elmondta, hogy a magyar nemzet XX. századi kálváriája azzal kezdődött, hogy 1914-ben kitört az első világháború, amely Tiszaágtelektől 25 emberéletet követelt. Ez a 25 ember 25 olyan családot jelent, ahova nem tért haza az édesapa, férj vagy testvér, ezért fejet kell hajtanunk az elesett hősök előtt – tette hozzá.

Bernát Tamás Isten igéjén keresztül szólt az egybegyűltekhez: „Az emlékezés nem csupán egy lehetőség, hanem kötelesség. Azért kötelesség, mert mi a megemlékezésünkben nem a pusztító hatalmaknak és erőknek nagyságát, diadalát, győzelmét méltatjuk, hanem az Isten irántunk való hűségét és szeretetét, aki minden ördögi szándék ellenére hűséges népéhez, nemzetéhez és megtart bennünket. Arra vagyunk megtartva, hogy teljesítsük az Isten szavát. És mindegy, hogy szögesdrót, határ vagy kordon van előttünk, Isten szava mindig az élet szava.”

Ezt követően a megemlékezők koszorúkat helyeztek el a háborúban elesettek emlékhelyénél, majd átvonultak a temetőkertbe, ahol a málenkij robotra elhurcoltakról emlékeztek meg.

A helyi énekkar mindkét helyszínen református zsoltárokat énekelt, illetve a lágerben, a foglyok által írt dalokat adták elő.

Jávorszky Beáta beszédében vázolta a második világháború magyar körülményeit, vonatkozásait, elmondta, hogy a településről 38-an vesztek oda a málenkij robotba. A végén hozzátette: „Mi ma sem vagyunk könnyebb helyzetben, ma is ki kell állnunk magyarságunkért, amelyben egyedül Magyarország nemzeti kormánya van segítségünkre.”

Dr. Cseh Áron tisztelettel köszöntötte az egybegyűlteket, kihangsúlyozta, hogy Kárpátaljáról 30 ezer férfit hurcoltak el annak érdekében, hogy Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolása zökkenőmentesen történjen. Etnikai tisztogatás céljából pedig az 1938 és 1941 között visszacsatolt területekről 80–90 ezer magyar embert hurcoltak el. Azon magyar állampolgárok száma, akiket pedig a Gulág és a GUPVI lágereibe küldtek, 700–850 ezer közzé tehető. Jelenleg az a cél, hogy Ukrajna is úgy értékelje, hogy a területén élő kisebbségek nem ellenségek, hanem az ő állampolgárai, akik kultúrájukkal színesítik, gazdagítják az országot.

Nagy Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy korunkban is, sok esetben megkérdőjelezik hovatartozásunkat, át akarják írni történelmünket. Ezt egyféleképpen tudjuk megakadályozni, ha összetartunk – ezáltal összetartozunk –, és emlékezünk nagyszüleinkre, az emlékezetet pedig tovább adjuk gyermekeinknek – fogalmazott.

A megemlékezés végén, a koszorúzást követően, elénekelték a nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

Kisdobronyban az istentiszteletet követően a „régi” temetőkertben gyűltek össze az emberek az első- és második világháborúban elesettek, valamint a sztálini terror áldozatainak emlékművénél, hogy méltóképpen megemlékezzenek arról a 69 férfiról, akik a málenkij robot poklába lelték halálukat és soha nem látták többé szülőföldjüket.

A megemlékezést református egyházi énekkel kezdték, majd a kisdobronyi fiatalok felolvasták az 1944-es események visszaemlékezéseit, illetve vereseket szavaltak, melyek közül az egyiket, az akkor 18 éves Gál Sándor András írt a fehéroroszországi orsai fogolytáborban Hó szállong Orsa felett címmel.

Szigeti-Séra Natália helyi alapszervezeti elnök beszédében így fogalmazott: „A kárpátaljai magyarság nagy veszteségeket szenvedett, de szovjet idők terrorja nem törte meg a közösségeket, talpra állt a kárpátaljai magyarság. Nekünk az a feladatunk, hogy megemlékezzünk gyalázatos halukról, átadva azt a felnövekvő generációnak, hogy továbbra is legyen magyar szó és imádság Kárpátalján.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.

(Dankai Péter/Kárpátalja hetilap)