Kezdetét vette a Nagyberegi Tulipán Népművészeti Tábor

Kezdetét vette a Nagyberegi Tulipán Népművészeti Tábor

16:13 Augusztus 9, 2022

Közélet 2600 4 хвилини

Українська

Augusztus 8-án kezdetét vette az első alkalommal megrendezett Nagyberegi Tulipán Népművészeti Tábor, melynek a Nagyberegi Tulipán Tanoda épülete ad otthont. A táborba 43 gyerek érkezett: 27 Nagyberegről, 11 Kígyósról és 5 Beregújfaluból.

A hivatalos megnyitón Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és a vendégeket: Tóth Lászlót, a Nagyberegi Református Líceum lelkészigazgatóját, Nagybereg község lelkipásztorát és Kopor Zoltánt, a Szikura József Botanikus Kert igazgatóját.

Az igazgató elmondta: „A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával 3 helyszínen valósulnak meg táboraink a nyári programjainkon belül: Kőrösmezőn, Nagyberegen és Tiszapéterfalván. Ma itt vagyunk második helyszínünkön, Nagyberegen. A Nagyberegi Tulipán Tanoda 2021. december 6-án nyitotta meg kapuit a gyerekek előtt. A tanoda fő feladatának tartja a magyar népművészeti értékek, a népi hagyományok ápolását és a tehetséggondozást. Célunk az, hogy elsősorban azokban a kistérségekben, ahol nem működik állami zeneiskola, lehetőséget adjunk a gyerekeknek tehetségük kibontakozására, fejlesztésére.”

A gyerekek a hét folyamán népdalokat énekelnek, néptáncolnak, népi játékokkal ismerkednek meg, hangszeres oktatásban (harmonika, hegedű, tambura, nagybőgő) lesz részük, szabadidőben kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, valamint a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet jóvoltából a Nagyberegi Tájház udvarán népi játékokkal játszhatnak.

Kokas Erzsébet táborvezető, népiének-oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója bemutatta a Kokas Banda népzenei együttes oktatóit és segédoktatóit, valamint a tábor munkatársait:

Oktatók: Botos Krisztina néptáncoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda néptánctanára; Nagy István tambura- és nagybőgőoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda gitár-tambura oktatója; id. Kokas Erzsébet kézműves, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda munkatársa; Derceni-Lévai Irén kézműves, a Nagyberegi Tulipán Tanoda munkatársa.

Segédoktatók: Turjanica Emília hegedűoktató, a Nyíregyházi Egyetem Népzenei Tanszékének tanulója;

Bocskai László néptánc- és harmonikaoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja; Marozsi Milán néptánc- és harmonikaoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja.

Munkatársak: Urbán Dominika nevelő, a II. RF KMF Szakgimnázium óvodapedagógia szakának 3. évfolyamos hallgatója; Urbán Krisztina nevelő, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola végzős diákja; Bálint Irén egészségügyi felelős.

A megnyitó végén a tábor oktatói szatmári muzsikát adtak elő.

A Nagyberegi Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében, Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

KVM

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei