Több mint hárommillió ukrán biztosan nem tér vissza hazájába a háború után sem egy ukrán kutatóintézet szerint

Több mint hárommillió ukrán biztosan nem tér vissza hazájába a háború után sem egy ukrán kutatóintézet szerint

17:24 Szeptember 6, 2023

Közélet 1283 3 хвилини

Українська

Egy kijevi agytröszt szerint várhatóan legalább 3,3 millió ukrán dönt majd úgy, hogy a háború lezárása után sem tér majd haza – ez az ország háború előtti lakosságának mintegy 8 százaléka.

A háború előrehaladtával egyre többen menekülnek el Ukrajnából: a kijevi székhelyű, nem kormányzati kutatóintézet, a Gazdasági Stratégiai Központ (CES) szerint már mintegy 6,7 millióan inthettek búcsút hazájuknak, elsősorban nők és gyerekek.

 Az intézet kiadott jelentése úgy becsüli, közülük akár 3,3 millióan is dönthetnek a későbbiekben úgy, hogy nem fognak visszatérni szülőföldjükre.

Ez a szám tavaly december óta 600 ezerrel emelkedett, amit elsősorban a hosszan elhúzódó fegyveres konfliktusnak, az ukrán energetikai infrastruktúra elleni folyamatos orosz támadásoknak tulajdonítanak, valamint annak, hogy menekültek egyre inkább beilleszkednek külföldön – írja a Bloomberg, megjegyezve, hogy a háborús övezetet elhagyó emberek egy jelentő részének már nincs is hová visszatérnie.

A lap által ismertetett tanulmány szerint a menekültek visszatérése nagyban függ majd attól, hogy milyen gyorsan épül újjá a régió, ahol korábban éltek, vagy hogy megfelelő támogatást kapnak-e, hogy az ország más régióiba költözzenek.

Az a kilátás, hogy több millió ukrán nem tervezi a visszatérést, rendkívül komoly kockázatot jelent Ukrajna azon ambiciózus terveire nézve, hogy a háború után teljesen újjáépül az ország, ráadásul a potenciális népességelvándorlás a gazdaság teljesítményét akár 6,9 százalékkal is visszavetheti.

 Az ukrán gazdasági minisztérium szerint a háború kezdete előtt 43 milliós lakosú országból mintegy 4,5 millió fő hiányzik ahhoz, hogy 2032-re sikerüljön duplájára növelni a gazdaságot.

A külföldre menekült ukránok több mint fele Németországban és Lengyelországban él – áll a tanulmányban.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei