Array ( [count_posts] => 8 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjQyMTA2O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 186757 [content] =>Ukrajna 10-20 ezer foglyot mozgósíthat a börtönökből, nem utolsósorban az ukrán börtönök túlzsúfoltsága miatt – jelentette ki pénteken Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter a BBC-nek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljuszka elmondta: „Igen, tíz-húszezer (fogoly mozgósítása – a szerk.). Pontosan nem többet. De a kérdés megint csak a megközelítésekben van. Azt mondom, hogy a számok abszolút nincsenek tisztázva, mert az egyes forgatókönyvek függvényében a szám más és más lesz.”
A miniszter elmondása szerint az ukrajnai büntetés-végrehajtási intézetek, köztük a vizsgálati fogdák is túlzsúfoltak, szabad helyek pedig sehol, még a nagyvárosokban sincsenek. „Éppen ezért nagy probléma. Végül, de nem utolsósorban a fogvatartottak és elítéltek mozgósítását szorgalmazom, hogy ne sértsék meg az egy-egy terület létszámára vonatkozó előírásokat” – magyarázta.
A tárcavezető nem zárta ki annak lehetőségét, hogy gyilkosságért elítélteket is bevonjanak a mozgósításba. „De például két vagy több gyilkosságért (elítéltek), ha ezt a kategóriát vesszük: miért megy az ember háborúba, hogyan ne öljön? Főleg, ha gyilkosokról beszélünk, ezek főleg életfogytiglanra ítéltek, általában azok az emberek, akik nagyon fiatalon, 18-19 évesen követtek el bűncselekményt. Az agy még nem alakult ki, a psziché pedig instabil, több tucat év börtön után az ember pszichológiai portréjának semmi köze ahhoz, amilyen 18-19 évesen volt, amikor gyilkolt, ezt bármelyik pszichológus megerősíti” – hangsúlyozta Denisz Maljuszka.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna 10-20 ezer foglyot mozgósíthat a börtönökből, nem utolsósorban az ukrán börtönök túlzsúfoltsága miatt – jelentette ki pénteken Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter a BBC-nek nyilatkozva. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1715359380 [modified] => 1715342685 ) [title] => A hadseregbe 10-20 ezer elítélt mozgósítható, mert túlzsúfoltak az ukrán börtönök – Maljuszka [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=186757&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 186757 [uk] => 186759 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 178642 [image] => Array ( [id] => 178642 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [original_lng] => 33324 [original_w] => 960 [original_h] => 500 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0-300x156.webp [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0-768x400.webp [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1715331902:3 [_thumbnail_id] => 178642 [_edit_last] => 5 [views_count] => 663 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 79794 [1] => 42106 [2] => 786446 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtön [1] => Denisz Maljuszka [2] => elítéltek mozgósítása ) ) [1] => Array ( [id] => 180152 [content] =>A korrupción kapott tisztviselőket egészen nyugodtan a háborúba lehet küldeni – jelentette ki hétfőn Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint kérdésre válaszolva Maljuszka kifejtette: a korrupt tisztviselők sokszor hazafiak, csak a hazaszeretet sajátságosan értékelik és kapzsik. És nem csak kapzsik, legyünk őszinték – tette hozzá. „Hazánk évtizedek óta műveli a korrupciót. Egyesek nagyobb mértékben, mások kevésbé, de általános volt és továbbra is gyakori”– mutatott rá, megjegyezve, hogy mégis felhorkannak, ha valaki korrupt.
Az igazságügyi miniszter elmondta, hogy volt egy közvélemény-kutatás, amelyben a legtöbben elismerték, hogy ajándék vagy pénz formájában baksist adtak orvosoknak, pedagógusoknak, járőröknek. „Nos, ez a jelenség mega széles körben elterjedt. Persze ki kellene irtani, de nem értem, hogy a korrupt embereket, mint másokat miért nem lehet a háborúba küldeni. Nem lehet, hanem kell” – hangsúlyozta Denisz Maljuszka.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A korrupción kapott tisztviselőket egészen nyugodtan a háborúba lehet küldeni – jelentette ki hétfőn Denisz Maljuszka. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709556480 [modified] => 1709551522 ) [title] => A korrupt embereket egészen nyugodtan a frontra lehet küldeni – igazságügyi miniszter [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180152&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 180152 [uk] => 180158 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 180153 [image] => Array ( [id] => 180153 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka.jpg [original_lng] => 39360 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1709551275:3 [_thumbnail_id] => 180153 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1358 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 17 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 12895 [1] => 42106 [2] => 237012 [3] => 805504 [4] => 805505 ) [tags_name] => Array ( [0] => besorozás [1] => Denisz Maljuszka [2] => front [3] => korrupt emberek [4] => korrupt tisztségviselők ) ) [2] => Array ( [id] => 178749 [content] =>Denisz Maljuszka, Ukrajna igazságügyi minisztere a Mi Ukrajna tv-műsor adásában kijelentette: legalább 50 ezer büntetését letöltött, bűnözői múlttal rendelkező embert lehet mozgósítani a hadseregbe. Hangsúlyozta: azokról van szó, akik már szabadultak, dolgoznak és normális életet élnek.
„Akik már nincsenek börtönben, akik régóta szabadlábon vannak, és talán nem is voltak börtönben, de korábban elítélték őket, nem töltötték le a büntetésüket. Ma szabadok, dolgoznak, élik a megszokott életüket, de senki sem hívja be őket a hadseregbe számomra teljesen érthetetlen okok miatt. Legalább 50 ezren vannak. Vagyis 50 000 ember, akiket már ma lehet mozgósítani és a frontra küldeni. Természetesen, feltéve, hogy vonatkoznak rájuk a mozgósítás szabályai, és nem rendelkeznek mentességgel. Letöltötték a büntetésüket, biztonságosak, meg tudják védeni szülőföldünket” – hangsúlyozta Maljuszka.
Denisz Maljuszka korábban elmondta, hogy az ukrán igazságügyi minisztérium „radikálisabb” lépéseket fog javasolni a büntetett előéletűek mozgósításával kapcsolatban. Emellett a tárca a büntetésüket letöltő rabok mozgósításának kérdésével is foglalkozik.
[type] => post [excerpt] => Denisz Malyuszka, Ukrajna igazságügyi minisztere a Mi Ukrajna tv-műsor adásában kijelentette: legalább 50 ezer büntetését letöltött, bűnözői múlttal rendelkező embert lehet mozgósítani a hadseregbe. Hangsúlyozta: azokról van szó, akik már szabadul... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1708334820 [modified] => 1708331626 ) [title] => Maljuszka: Legkevesebb 50 ezer büntetett előéletű embert lehetne mozgósítani [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=178749&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178749 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 178684 [image] => Array ( [id] => 178684 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large.webp [original_lng] => 60162 [original_w] => 600 [original_h] => 337 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/1708198503-2591-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1708324430:12 [_thumbnail_id] => 178684 [_edit_last] => 12 [views_count] => 702 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42106 [1] => 786446 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Maljuszka [1] => elítéltek mozgósítása ) ) [3] => Array ( [id] => 178718 [content] =>Ha kockázatos lesz fegyvert adni a mozgósított elítéltek kezébe, akkor lapátot kapnak – jelentette ki vasárnap Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az igazságügyi miniszter elmondta, hogy több ezer állampolgár van rács mögött, akik készek megvédeni a hazájukat. Mint megjegyezte, annak elemzése, hogy veszélyteleneke-e a katonai szolgálatra, nem fog sok időt igénybe venni, mivel minden fogvatartott már átesett az ismételt bűncselekmények elkövetésének kockázati elemzésén.
„Nehezen tudom elképzelni, milyen veszélyt jelenthetnének a fegyveres erők soraiban azok, akiket nem szándékosan elkövetett közlekedési bűncselekményekért ítéltek el, vagy akik korrupciós törvénysértést követtek el. Ők biztosan nem fogják megölni a társukat géppuskával. De azt is érdemes megérteni, hogy a hadseregben most nem csak fegyverrel a kézben kell megvédeni a szülőföldet, hanem építeni is kell különféle dolgokat. Akinek kockázatos géppuskát adni, lapátot kap” – hangsúlyozta Denisz Maljuszka.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ha kockázatos lesz fegyvert adni a mozgósított elítéltek kezébe, akkor lapátot kapnak – jelentette ki vasárnap Denisz Maljuszka. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1708278420 [modified] => 1708264519 ) [title] => Azok a mozgósított elítéltek, akiknek a kezébe kockázatos fegyvert adni, lapátot kapnak – igazságügyi miniszter [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=178718&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178718 [uk] => 178721 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 178719 [image] => Array ( [id] => 178719 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka.jpg [original_lng] => 28275 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1708257714:2 [_thumbnail_id] => 178719 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1650 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 17 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42106 [1] => 786446 [2] => 786447 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Maljuszka [1] => elítéltek mozgósítása [2] => lapát ) ) [4] => Array ( [id] => 178694 [content] =>Több ezer büntetett előéletű ukrán állampolgár szívesen csatlakozna a fegyveres erőkhöz. Mobilizálásukhoz azonban jogszabályi változtatások szükségesek, nyilatkozta Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter a Ragyio Szvobodának.
Elmondása szerint jelenleg legalább 50 000 ember nincs nyilvántartva a területi toborzó és szociális támogatási központban büntetett előélete miatt.
„Az ilyen állampolgárok valamilyen okból meglepő módon nincsenek a katonai nyilvántartásban. Több tízezer, legalább 50 ezer állampolgárról beszélünk, akik valahogy elkerülik a mozgósítást, nem esnek a területi toborzó és szociális támogatási központ látókörébe, mert egyszer bűncselekményt követtek el. A háború első szakaszában több mint 300, a fegyveres erők sorába belépett elítélt kapott kegyelmet” – mondta a miniszter.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a büntetett előéletű személyek nemcsak harci műveletekbe vonhatók be, hanem más, a honvédségnél szükséges munkákba is, attól függően, hogy melyik cikkely alapján ítélték el az illetőt.
„Mindenesetre katonáink nem csak géppuskából lőnek, hanem árkot is ásnak. Nem akarnak géppuskát adni nekik, akkor adj egy lapátot a kezükbe, hogy ássanak. Röviden: sok kategóriába sorolhatók azok, akik börtönben vannak, nem azért, mert megölhetnek vagy megsebesíthetnek valakit, hanem más okokból. Például azok, akik megszegték a közlekedési szabályokat, ami súlyos következményekkel járt. Miért nem tud egy ilyen ember az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálni?” – foglalta össze Maljuszka.
[type] => post [excerpt] => Több ezer büntetett előéletű ukrán állampolgár szívesen csatlakozna a fegyveres erőkhöz. Mobilizálásukhoz azonban jogszabályi változtatások szükségesek, nyilatkozta Denisz Maljuszka. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1708255620 [modified] => 1708245495 ) [title] => Igazságügyi Minisztérium: több ezer büntetett előéletű ukrán szeretne csatlakozni a fegyveres erőkhöz [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=178694&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178694 [uk] => 178641 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 178642 [image] => Array ( [id] => 178642 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [original_lng] => 33324 [original_w] => 960 [original_h] => 500 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0-300x156.webp [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0-768x400.webp [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/232898-malyuska-facebook-new-960x500-0.webp [width] => 960 [height] => 500 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1708238297:12 [_thumbnail_id] => 178642 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1392 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_356a939b6a73f487d839ca618ce0a2bc] =>[_oembed_time_356a939b6a73f487d839ca618ce0a2bc] => 1712755943 [_oembed_27b88d22548ebbec833726cb7085ead2] =>Several Indian men allege they have been forced into fighting for the Russian military in Ukraine
— Sky News (@SkyNews) April 3, 2024
Read more:https://t.co/8GHXgkyQFZ[_oembed_time_27b88d22548ebbec833726cb7085ead2] => 1714036477 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42106 [1] => 786222 [2] => 15138 [3] => 81843 [4] => 37865 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Maljuszka [1] => elítéltek [2] => foglyok [3] => mozgósítás [4] => toborzás ) ) [5] => Array ( [id] => 169273 [content] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 15 April 2024.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) April 15, 2024
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/EwBELWpRTX #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/0GPGaFG8msUkrajnában arra számítanak, hogy nemzetközi partnerek segítik majd az orosz hadifoglyok új tábora megépítésének finanszírozását. Az állami költségvetésből azonban több millió hrivnyát kell majd fordítani a projektdokumentáció kidolgozására. Ezt Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter közölte.
„Nagyon számítunk nemzetközi partnereink segítségére, hiszen a jelenleg is működő tábort is nyugati partnereink – a Vöröskereszt és Kanada – segítségével szereltük és újítottuk fel. A költségvetésből nem tudjuk teljesen elkerülni a kiadásokat, legalábbis úgy gondoljuk, hogy néhány millió hrivnyát kell költenünk a projektdokumentáció kidolgozására” – mondta Maljuszka.
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában arra számítanak, hogy nemzetközi partnerek segítik majd az orosz hadifoglyok új tábora megépítésének finanszírozását. Az állami költségvetésből azonban több millió hrivnyát kell majd fordítani a projektdokumentáció kidolgozására. Ezt De... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1700238540 [modified] => 1700224014 ) [title] => A nemzetközi partnerek költségén építenék meg Ukrajnában az új fogolytábort – Maljuszka [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=169273&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169273 [uk] => 169202 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 169203 [image] => Array ( [id] => 169203 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [original_lng] => 85960 [original_w] => 587 [original_h] => 440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1d36ea79a73cf23cd8fda322aac1e613d7755bef.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1700216815:5 [_thumbnail_id] => 169203 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1233 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42106 [1] => 685612 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Maljuszka [1] => hadifogolytábor ) ) [6] => Array ( [id] => 105309 [content] =>Ukrajnában elkobozzák az orosz agressziót támogató vagy a megszállókkal együttműködő állampolgárok tulajdonát, az elkobzási eljárás három szakaszból áll majd, és gyors lesz – jelentette ki Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter pénteken egy interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljuszka az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a vagyonelkobzás első szakasza a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által elrendelt szankció bevezetése a kollaboránsok vagyonának és tulajdonának az állam javára történő kisajátítása érdekében. A második szakaszban az Igazságügyi Minisztérium bizonyítékokat gyűjt arra vonatkozóan, hogy az egyén cselekedetei megfelelnek-e a kollaborációról szóló törvény 22 kritériuma valamelyikének. A bizonyítékokat átadják a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróságnak. Az utolsó, harmadik szakasz pedig a bírósági döntés.
Maljuszka arról biztosított, hogy az eljárás gyors lesz, és néhány héten belül megszületnek az első bírósági döntések. „A törvény rövid elbírálási határidőket szab. Ezek gyors eljárások lesznek. Fontos az is, hogy a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság egy független, olyan megreformált bíróság, amely iránt nagy a közbizalom, ezért az ügyek tárgyalása tisztességes és méltányos lesz” – mutatott rá az igazságügyi miniszter.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában elkobozzák az orosz agressziót támogató vagy a megszállókkal együttműködő állampolgárok tulajdonát, az elkobzási eljárás három szakaszból áll majd, és gyors lesz – jelentette ki Denisz Maljuszka. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1654278360 [modified] => 1654277213 ) [title] => Elkobozzák a kollaboránsok és az orosz agressziót támogatók vagyonát Ukrajnában – igazságügyi miniszter [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=105309&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 105309 [uk] => 105312 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 105310 [image] => Array ( [id] => 105310 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka.jpg [original_lng] => 32323 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/denisz-maljuszka.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1654271626:3 [_thumbnail_id] => 105310 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2618 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 17 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42106 [1] => 149712 [2] => 90831 [3] => 2684 [4] => 149713 [5] => 149711 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Maljuszka [1] => kollaboránsok [2] => lefoglalás [3] => Nemzetbiztonsági és Védelmi Szolgálat (RNBO) [4] => orosz támogatók [5] => vagyonelkopzás ) ) [7] => Array ( [id] => 49681 [content] =>Az Igazságügyi Minisztérium a büntetés-végrehajtási intézmények optimalizálásának keretében 39 börtönt zárt be, amelyek közül 12 használaton kívül volt helyezve – közölte Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter csütörtökön a strana.ua hírportálnak nyilatkozva.
A tárcavezető elmondta, hogy a bezárt börtönökből a rabokat más büntetés-végrehajtási intézményekbe vitték át, a személyzetet pedig elbocsátották. Mint jelezte, a börtönökben összesen 30 ezer fős személyzet volt, 2020–2021-ben a használaton kívül helyezett börtönök 1233 főnyi személyzetének mondtak fel. Az egyik legnagyobb ilyen intézmény a bucsai börtön, amelyet most készítenek elő eladásra – tette hozzá.
Maljuszka azt is elmondta, hogy az idei évben nem tervezik további börtönök üzemen kívül helyezését. De a távlati tervek között is mindössze egy-két további börtön használaton kívül helyezése szerepel – említette, megjegyezve, hogy a minisztérium el akarja adni az üzemen kívül helyezett börtönöket, a befolyt összeg 70%-át új építkezésre és a börtön infrastruktúra rekonstrukciójára fogják fordítani.
(vb/strana.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Igazságügyi Minisztérium a büntetésvégrehajtási intézmények optimalizálásának keretében 39 börtönt zárt be, amelyek közül 12 használaton kívül volt helyezve – közölte Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter csütörtökön a strana.ua hírportálnak n... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1616079180 [modified] => 1616086874 ) [title] => Ukrajnában bezártak 39 börtönt, a rabokat elszállították, a személyzetet elbocsátották – Igazságügyi Minisztérium [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=49681&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 49681 [uk] => 49686 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 49682 [image] => Array ( [id] => 49682 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka.jpg [original_lng] => 123645 [original_w] => 1140 [original_h] => 704 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka-300x185.jpg [width] => 300 [height] => 185 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka-768x474.jpg [width] => 768 [height] => 474 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka-1024x632.jpg [width] => 1024 [height] => 632 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka.jpg [width] => 1140 [height] => 704 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka.jpg [width] => 1140 [height] => 704 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/denisz-maljuszka.jpg [width] => 1140 [height] => 704 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1616079675:12 [_thumbnail_id] => 49682 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2291 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 42107 [1] => 42106 [2] => 42105 [3] => 11144 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönprivatizálás [1] => Denisz Maljuszka [2] => Igazságügyi Minisztérium [3] => optimalizálás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 42106 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 42106 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )