Array ( [count_posts] => 2 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjU0MDU2OTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 182989 [content] =>Ferenc pápa a húsvéti misék során, beleértve a vasárnapi üzenetét is, a Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait. Az üzenet fő mondanivalója azonos volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéval, amelyben Ferenc pápa az éppen dúló háborúkra és az emberi szenvedésre, a béke fontosságára hívta fel a figyelmet.
Annak ellenére, hogy egészségi állapota miatt kímélni kellett a nagyhéten, Ferenc pápa szombaton maga vezette a vigíliát a Szent Péter-bazilikában, majd pár óra múlva megtartotta a húsvétvasárnapi misét a Szent Péter téren.
A pápa szerint a halált, a gyűlöletet és az ellenségeskedést jelképező követ csak Jézus Krisztus tudta elgördíteni, az ő feltámadása jelenti a reményt és az újjászületést.
Az üzenetében kihangsúlyozta a megbocsátás és a testvériség fontosságát a világ békéjének megteremtésében.
Ferenc pápa felsorolta az aktuális konfliktusok áldozatait és a nélkülözőket szerte a világon, és imádkozott a béke és a jogállamiság betartása mellett. Kiemelt figyelmet szentelt azonnali tűzszünet kérésének a Gázai övezetben, valamint kérte az ukrajnai és izraeli háborúkban fogva tartott foglyok szabadon engedését és a segélyek eljuttatásának fontosságáról beszélt.
A gázai és ukrajnai háború befejezésére szólított fel Ferenc pápa húsvéti beszédében. A békét nem lehet fegyverekkel megteremteni – mondta a pápa hagyományos húsvéti üzenetében a Vatikánban. Arról is beszélt, hogy a nemzetközi jog szellemében sürgeti, hogy legyen egy valamennyi fogságban lévő személyre kiterjedő fogolycsere Ukrajna és Oroszország között.
[type] => post [excerpt] => Ferenc pápa a húsvéti misék során, beleértve a vasárnapi üzenetét is, a Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait. Az üzenet fő mondanivalója azonos volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéval, amelyben Ferenc pápa az éppen d... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711975800 [modified] => 1711963103 ) [title] => Nem lehet fegyverekkel elhozni a békét – üzente a pápa [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182989&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 182989 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 182990 [image] => Array ( [id] => 182990 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise.jpg [original_lng] => 545059 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1711952303:12 [_thumbnail_id] => 182990 [_edit_last] => 12 [views_count] => 573 [_oembed_da742e9cbae52b27b5bc3d9ecd8185f8] => [_oembed_time_da742e9cbae52b27b5bc3d9ecd8185f8] => 1711952310 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 84315 [1] => 2374 [2] => 540569 ) [tags_name] => Array ( [0] => béke [1] => Ferenc pápa [2] => húsvéti üzenet ) ) [1] => Array ( [id] => 143410 [content] =>Zán Fábián Sándor református püspök húsvéti üzenete.
[type] => post [excerpt] => Zán Fábián Sándor református püspök húsvéti üzenete. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1681059300 [modified] => 1681056994 ) [title] => Zán Fábián Sándor református püspök húsvéti üzenete (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=143410&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 143410 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 143412 [image] => Array ( [id] => 143412 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n.jpg [original_lng] => 233902 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/326160663-187647094053657-763337039728776718-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1681046195:14 [_oembed_e8df4d5b7aa6bda7eb652140504b925e] => [_oembed_time_e8df4d5b7aa6bda7eb652140504b925e] => 1681046147 [_thumbnail_id] => 143412 [_edit_last] => 14 [views_count] => 1401 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e1ddc806e7f9b2b5fe708f02266902f9] => [_oembed_time_e1ddc806e7f9b2b5fe708f02266902f9] => 1681048507 [_oembed_40d799f97886018375e091e248ae5638] => [_oembed_time_40d799f97886018375e091e248ae5638] => 1681048507 [_oembed_b8e7db7f021be6e70530101ff8b59145] => [_oembed_time_b8e7db7f021be6e70530101ff8b59145] => 1681048507 [_oembed_95a6a962b24cdbdeecbe07bee9705c81] => [_oembed_time_95a6a962b24cdbdeecbe07bee9705c81] => 1681048507 [_oembed_249342fbfe6eb88f6781f32c83c95d31] => [_oembed_time_249342fbfe6eb88f6781f32c83c95d31] => 1681048508 [_oembed_dba4d054752d0f259c36a522f08395b9] => [_oembed_time_dba4d054752d0f259c36a522f08395b9] => 1685082497 [_oembed_1150d9c58f11642597eb040d92d5728a] => [_oembed_time_1150d9c58f11642597eb040d92d5728a] => 1685688496 [_oembed_42f6091275805669e2a66b161a4f9689] => [_oembed_time_42f6091275805669e2a66b161a4f9689] => 1685688496 [_oembed_f541dd50c1a06a0df30e2b474fc5aae8] => [_oembed_time_f541dd50c1a06a0df30e2b474fc5aae8] => 1690499334 [_oembed_a600ba0c56fca3325e74479b95c6e2cb] => [_oembed_time_a600ba0c56fca3325e74479b95c6e2cb] => 1690499334 [_oembed_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => [_oembed_time_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => 1694941514 [_oembed_a26bd0c7850f58f6d07d490f263732c4] => [_oembed_time_a26bd0c7850f58f6d07d490f263732c4] => 1694941514 [_oembed_71d15f7bf00812e52bc04c135bdaf581] => [_oembed_time_71d15f7bf00812e52bc04c135bdaf581] => 1699102108 [_oembed_7a02bbc6c1398a1de0a655887360246a] => [_oembed_time_7a02bbc6c1398a1de0a655887360246a] => 1699102108 [_oembed_79195f271b381231bc636da7aa49a0bc] => [_oembed_time_79195f271b381231bc636da7aa49a0bc] => 1699102108 [_oembed_a0df8369f915d42e2e7cfd5aedb06569] => [_oembed_time_a0df8369f915d42e2e7cfd5aedb06569] => 1701616174 [_oembed_cfc9fadc88b8fc35a6516e6d0de898e1] => [_oembed_time_cfc9fadc88b8fc35a6516e6d0de898e1] => 1701616175 [_oembed_97b19223a6b793d2c3dff9c580094ac3] => [_oembed_time_97b19223a6b793d2c3dff9c580094ac3] => 1702668343 [_oembed_366dbca7a7f208393d4efe5bc2c1e812] => [_oembed_time_366dbca7a7f208393d4efe5bc2c1e812] => 1705342351 [_oembed_41de4ad65fbf7a591c85aaef3d262993] => [_oembed_time_41de4ad65fbf7a591c85aaef3d262993] => 1713362268 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 271 [4] => 592 [5] => 854 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Kultúra [4] => Társadalom [5] => vallás [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 540569 [1] => 540568 [2] => 61687 ) [tags_name] => Array ( [0] => húsvéti üzenet [1] => református püspök [2] => Zán Fábián Sándor ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 540569 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 540569 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )