Idegenvezetői képzés Ungváron és Munkácson

Idegenvezetői képzés Ungváron és Munkácson

18:28 Július 15, 2020

Közélet 5199 4 хвилини

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) nagy hangsúlyt fektet a vidékünkön tevékenykedő idegenvezetők képzésére és tapasztalatcseréjére. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával partnerségben az elmúlt években két olyan tanfolyamot is meghirdetett és lebonyolított a tanács, melyek során a résztvevők idegenvezetői végzettséget és jogosultságot szerezhettek.

A fentieken túl – különösen ebben a nehéz időszakban – a KMTT fontosnak tartja az aktívan tevékenykedő idegenvezetők továbbképzését, tapasztalatcseréjét. Emiatt időközönként megrendeznek olyan alkalmakat, melyek során a résztvevők idegenvezetői tapasztalatcserét bonyolíthatnak le, új lehetőségekről hallhatnak, és új helyszíneket keresnek fel közösen. Ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak az éppen aktuális, turisztikai szempontból vonzó helyszínek minél mélyebb megismerésére, amit hozzáértő szakemberek segítségével érnek el a szervezők. A legutóbbi program alkalmából Ungváron Fegyir Sandor turisztikai szakértő, a Kárpátaljai Regionális Idegenforgalmi Szervezet elnöke vezette végig a csapatot az ún. ungvári turisztikai útvonalon, bemutatva a város olyan helyi jellegzetességeit is, amelyeket nem ismerhet minden idegenvezető, Munkácson pedig Popovics Béla helytörténész szolgáltatott nem hétköznapi információkat a várossal és a környékkel kapcsolatban. Berghauer Sándor, a KMTT alelnöke elmondása szerint a szervezők arra összpontosítottak, hogy olyan információk hangozzanak el ezeken a „képzéseken”, amelyeket a jelenlévő idegenvezetők be tudnak építeni a repertoárjaikba, ezáltal élménydúsabbá és tartalmasabbá téve a már önmagában is érdekfeszítő honismereti túrákat.

A KMTT a tapasztalatcserék alatt kiemelt hangsúlyt fektet a rövidebb túrák népszerűsítésére is, hiszen ezek könnyen beépíthetők egy-egy csoport programjába, és tovább színesíthetik vidékünk turisztikai kínálatát. Így látogatták meg július elején a Nagybereznai járásban található „kék lagúna” elnevezésű természeti képződményt Horváth Zoltán honismereti vezető kalauzolásával. A következő „félnapos túra” a szintén az Ung völgyében fekvő Csillagfalvára (Knyahinya) vezet, ahol az 1866-os meteorbecsapódás helyszínét keresi fel majd a csapat.

A különböző programok szervezésének a legfőbb oka, hogy a kárpátaljai idegenvezetők erős közösséget alkossanak: sikeres kommunikáció és együttműködés legyen a többgenerációs túra- és idegenvezetők között.

Az említett rendezvényeket a KMTT tagsága körében hirdetik meg, és a Bethlen Gábor Alap, valamint dr. Grezsa István miniszteri biztos támogatásának köszönhetően kerülhettek megrendezésre.

(SD/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei