Már a Holdon sem fér össze Amerika és Kína

Már a Holdon sem fér össze Amerika és Kína

22:37 Október 21, 2024

Közélet 0 7 хвилин

A NASA közel ötven év után 2026-ban újra holdraszállást tervez, ezúttal pedig sokkal komolyabb munkálatokba akar kezdeni. Az Artemis III. program tervei között szerepel, hogy a Holdon olyan bázisközpontot építsenek ki, melyről a NASA képes lesz missziókat indítani a Marsra. A távlati tervekbe azonban bezavarhat, hogy Kína is meg szeretné vetni a lábát a Holdon, így az űrügynökségek kénytelenek lesznek együttműködni egymással, ha el akarják érni céljaikat.

A NASA 2026-ban, közel ötven év után újra embert küld a Holdra – ezt elképzelést az űrügynökség lassan már valós tényként kezeli. Az elmúlt években rengeteg információt osztottak meg az Artemis-program terveiről, melynek fő célja egy újabb sikeres holdraszállás, valamint egy állandó, tartós holdbázis kiépítése. Ha mindez sikerül a NASA-nak, akkor új korszak kezdődik az űrkutatásban, de most már az amerikai űrügynökség nem lesz egyedül: Kína is tervezi saját holdraszállását, ez pedig jelentősen megnehezítheti a NASA dolgát, és még heves vitákat szülhet.

Az Egyesült Államok 1969-ben kitűzte zászlóját a Holdon, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy területileg birtokolná az égitestet. A nemzetközi Hold-egyezmény szerint a Holdat kizárólag békés célra lehet használni, valamint a felszíne és természeti kincsei az emberiség közös örökségét alkotják – tehát nem kisajátítható. Ez az egyezmény addig nem is okozott gondot, ameddig csak a NASA volt képes leszállni a Holdon.

Ha Kína is landolni tud a Holdon, rögtön kialakulhat egy területi vita a NASA-val.

Bill Nelson, a NASA vezérigazgatója nemrég beszélt az Artemis III. terveiről. és kitért Kína céljaira, valamint az ország űrprogramjával való együttműködésre is. Amikor a Space.com megkérdezte, hogy voltak-e az Egyesült Államok és Kína között egyeztetések a Hold déli pólusának közös felfedezéséről, Nelson annyit mondott: „A válasz egyszerű: nem.” Ezzel pedig megerősítette, hogy a két fél között még várhatók nézeteltérések, amint a kínaiak is landolnak a Holdon.

NASA vs. Kína: ki hol fog dolgozni?

„Volt néhány egyeztetésünk a Mars körüli pályák összehangolásáról, ez néhány éve történt” – nyilatkozta Nelson, hozzátéve, arra számít, hogy a jövőben hasonló egyeztetések lesznek a Holdra irányuló küldetésekkel kapcsolatban is, különben ez meg fogja nehezíteni az egymás melletti munkát. „Feltételezem, hogy lesznek egyeztetések a Hold körüli pályák összehangolásáról, de ezek eddig még nem történtek meg. Ami a Hold déli pólusát illeti, ez még eldöntésre vár” – mondta Nelson.

Hasonlóan a NASA-hoz, Kína is szeretne holdbázist építeni, ehhez viszont egyértelműen ki kell majd jelölni a munkaterületeket.

Ha minden jól megy, a NASA már négy éve lesz jelen a Holdon, mire a kínai asztronauták megérkeznek. Ez hatalmas előny, ugyanis mire Kína megérkezik a Holdra, a NASA már rég lefoglalhatja magának a legkedvezőbb kutatási helyszíneket, elkezdheti a holdbázisok és a FLOAT holdvasút építését, és elfoglalhatja a kényelmes keringési pályákat.

A NASA – valamint a vele együttműködő Axiom Space és SpaceX – nem titkolt célja, hogy a Holdat használják kiindulópontként a Mars-expedíciókhoz, ugyanis a Hold gyengébb gravitációja sokkal kedvezőbb egy űrrakéta indítására.

A valódi nehézség az, hogy miközben az Artemis-egyezmény partnerei valószínűleg közös szabványokat és interfészeket követnek a felszerelések tekintetében, Kína és partnerei eltérő szabványokat használnak majd, ami technológiai problémákat okozhat, ha az egyik fél a másiknak segíteni akar.

Így jutunk el újra a Holdra

Az Artemis-programmal kapcsolatban Nelson kijelentette, hogy a SpaceX sikeres Starship tesztrepülése október 13-án – amely magában foglalta a Super Heavy rakéta első fokozatának látványos elkapását az indítótoronnyal – előrelépés az Artemis III. ütemterve szempontjából. A küldetés 2026 szeptemberére van kitűzve, de az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2023. decemberi jelentése szerint valószínűleg késni fog. A NASA a SpaceX Starshipjét választotta az Artemis-program első, ember által vezetett holdra szálló egységének.

A vasárnapi SpaceX-teszt eredményei alapján úgy tűnik, hogy nagyon jól haladnak, és természetesen ez fogja meghatározni az Artemis III. leszállásának időzítését – mondta Nelson, majd megerősítette: „A vasárnapi teszten minden a terv szerint haladt.”

Ami pedig az űrruhákat illeti, a Prada és az Axiom Space szerdán felfedte együttműködésük gyümölcsét: az új űrruhát, amelyben 2026 szeptemberében közel ötven év után újra ember lép a Hold felszínére. A NASA új űrruhája az Axiom Extravehicular Mobility Unit nevet kapta, az előzetesen bemutatott prototípus végleges változata számos fejlesztést tartalmaz, a legfeltűnőbb, hogy már nem fekete, hanem fehér az alapszín.

A ruha fehér, szürke páncélzatszerű betétekkel a térdnél és könyöknél, piros csíkokkal és egy fényes ezüst sisakkal.

A tervezés fő célja az volt, hogy a ruha rugalmas legyen, alkalmas különböző testalkatú férfiak és nők számára, ugyanakkor esztétikus is legyen.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei